A kiválasztott területen lévõ 9 legális depónia közül 1, azaz egy felel meg az érvényben lévõ szigorú környezetvédelmi elõírásoknak (Dunakeszi II.), kettõ úgy-ahogy megfelel (Szõd-Csörög és Dorog-Esztergom kertvárosi, bár ez utóbbi a védett Strázsa-hegy nyílt karsztjának közvetlen közelébe települt). A többi az illetékes hatóságok által elkönyvelt "sajnos nem lehet mit tenni, ezért megtûrjük" kategória, amely a hanyagul mûvelt, sokszor õrizetlen és iszonyatos tájképi hatású, de engedéllyel rendelkezõ szeméttelepeket jelenti. Nem beszélve a szinte minden falu határában megtalálható kisebb-nagyobb vadlerakókról, amelyekrõl ezeddig érdemben semmiféle felmérés nem készült.

A nyilvántartására jellemzõ, hogy a legális depóniákról is csak egy hevenyészve összeállított listát tudtak mutatni a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelõségen (KDvKF), az e terület környezetvédelmi problémáinak megoldásában leginkább illetékes, eljáró fõhatóságnál, mondván, hogy ne nagyon használjam fel forrásként, mert csak úgy futólag állítottak össze, becsült adatokkal, ráadásul hiányos. (Ezek után költõi a kérdés: hogyan lehet így bármiféle hulladéklerakást ellenõrizni? Hogyan lehet megakadályozni azt, hogy bárki bármikor és bármit lerakhasson?)

Bekerítve és õrizve

A Pest megyei ÁNTSZ hasonló minõségû nyilvántartása szerint például a márianosztrai szeméttelep egy körbekerített, õrzött, gondozott hulladéklerakó. Kimentem a területre és a következõket tapasztaltam:

Márianosztra és Kóspallag között az egykori hatalmas Cerina-andezitbányában már három 8-10 méteres szint alakult ki a szemétbõl, az alsó részén lévõ szakadék kisebb dombbá változott, de a tekintélyes méretû bányafalak között még rengeteg hely van. A telep elméletileg a két falut összekötõ úttól 300 méterre kezdõdik, de a szemét majdnem az útig leér; részben spontán terjeszkedik a szél segítségével, részben (valószínûleg illegális hulladékszállítók) még a telep "gondolatbeli" bejárata elõtt lerakják (hiszen minek is tegyék meg még azt a 300 m-t is). Ezt könnyen megtehetik, mert õrzés, kerítés nincs. Ugyanúgy szabadon tevékenykedhetnek a guberálók is, akik hogy a fémekhez jobban hozzáférhessenek felgyújtják a szemetet, amely ezért (de öngyulladás következtében is) néha széles frontokban ég. A régi hulladékot ugyan nagyrészt letakarták, de a hulladékszintek közel függõleges szemétfalai fedetlenek.

Ebben a lerakóban is rengeteg a mûanyag. Halmokban állnak a Szobi Szörp mûanyag flaskái és üdítõs dobozai (nem veszélyes ipari hulladék). Van itt elem, olajos bödön, szerves hulladék, építési törmelék, ócskavas, stb. Az égõ szemét mérgezõ füstöt (mûanyagok!), a nem égõ, fojtogató bûzt áraszt. A hulladéklerakó hatása a tájképre kétségbeejtõ: a kb. 4 ha-os (A KDvKF nyilvántartásában 2 hektár a becsült(!) terület) alapterületû bányán kívül legalább még ugyanekkora területen borítja a szemét a füves domboldalt. A márianosztrai szeméttelep regionális lerakó: Nagymarostól Nagybörzsönyig terjedõ szakaszról szállítják ide a hulladékokat. Hulladéklerakási szempontból a regionális depóniák kialakítása kedvezõbb, a helyieknél, na de nem így...

Diósjenõ

Kupleráj az erdõben

Nem jobb a helyzet a diósjenõi hulladéklerakónál sem. A falutól nagyjából egy kilométerre ÉÉK-re 1 hektáros területen egy kisebb domb tetején helyezkedik el, ahol a szél a legnagyobb, és ahonnan a vizek lefelé, azaz a szeméttelepbõl kifelé folynak. A hely kiválasztásában a döntéshozókat nyilván az vezérelte, hogy egyrészt a domb teteje lentrõl nézve nem látszik, másrészt hogy itt a talajvíz mélyebben van, mint a lejjebb fekvõ területeknél. A környék talajainak, és a pár száz méterre folydogáló Aranyos és Fekete-patakok vizének szennyezéséhez nincs is szükség a talajvízre: a szeméttelep kellõs közepén, a valamikor régen földdel letakart és ledöngölt szemét vízzáró rétege fölött nagy tócsában összegyûlik a csapadék, vagy az oda ürített szennyvíz. Innen a kicsit lejjebb lévõ takaratlan szeméten és az erjedõ (gyümölcsfeldolgozásból visszamaradó) törkölyön keresztülfolyva eltûnik valahol a telep és a patak közötti bozótosban.

A szeméttelep rettentõ bûzt áraszt és teljesen elhagyatott. Földtakarás régen nem volt, egyáltalán bármiféle munkagépnek nyoma nincs. Van viszont olajoskanna, hypós- és vegyszeres doboz, akkumulátor, olajszûrõ, gyanús színû törmelék és salak, festékes doboz, szárazelem, mindenféle rothadó anyag nagy összevisszaságban; - és mûanyag. A hajdani kerítés már csak a széliránnyal ellentétes DK-i oldalon van meg. Ez a szél által kifújt nejlon és papírszemét egy részét felfogja, a másik rész a közeli vasút menti fákat díszíti. (Itt jegyzem meg azt a szinte minden hulladéklerakónál tapasztalható tényt, hogy a magyar szeméttelepet nagyon könnyû megtalálni, csak az egyre sûrûsödõ szemét útját kell követni. E két fenti szeméttelep a "hulladékgazdálkodás" elrettentõ példája, pedagógusoknak terepgyakorlatra, sokkpedagógia alkalmazására ajánlom.)

Pomáz

Siralmasan néz ki a pomázi lerakó is, melynek 30 méteres csupasz homlokfala jól látható a szentendrei HÉVrõl is. A szeméttelep kezelõje az osztrák Concord- Invest Környezetvédelmi és Hulladékhasznosító (micsoda megható név!) Kft., amely a pomázi önkormányzattal fennálló jogi viták miatt nem hajlandó a lerakót még a legminimálisabb követelményeknek megfelelõen sem üzemeltetni.

A hulladékelhelyezés egyre súlyosabbá váló problémája égetõen jelentkezik a Dunakanyar jobb oldalán is. A szentendrei Kéki II. szemétbányát 1996. decemberében bezárták, miután a 30 m mély egykori bányaudvarból 50 m-es domb lett - szemétbõl és a fedõanyagból. A szeméttelepet üzemeltetõ Városi Szolgáltató Rt. azonban 1997 tavaszán a lerakót a pár száz méterre élõ lakosok heves tiltakozása ellenére újból megnyitotta, mert a környéken sehol sem talált hulladéklerakásra alkalmas területet. (A Szentendre-Visegrádi-hegység 1998-tól a Duna-Ipoly NP. része). Azóta a lerakó É-i oldalán a kerítést kidöntötték (talán sose volt), a szemetet pedig a megmûvelt parcellák és a volt laktanya felé tolják.

A hulladékoknak ma még csak elenyészõ hányada kerül vissza a gazdasági folyamatokba, a többit a természetnek "adjuk vissza". Ezért az elegáns "hulladékgazdálkodás" szó helyett nevezzük nevén a gyermeket, mondjunk hulladékhalmozást vagy hulladékoktól való megszabadulást!