Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pik-Pack Show elõzményei

A Tetra Pak és a Dunapack kerekasztal beszélgetése
Év: 
1998
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Rittenbacher Ödön Életfa Környezetvédelmi Szövetség

Debreczeny István, a Duparec Kft. ügyvezetõje felkért az Országos Környezetvédelmi Tanács ülésén, hogy vegyek részt a Tetra Pak Hungária Rt. és a Dunapack Rt. gyárlátogatással egybekötött kerekasztal beszélgetésén február 24-én, mint a beszélgetés egyik vezetõje (a másik: Dr. Biacs Péter a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézet fõigazgatója).

Kérdezve, hogy mi lesz a téma, azt a választ kaptam: papír, illetve társított csomagolóanyag újrahasznosítás. Kértem, hogy küldjék meg a pontos tematikát, ha megkapom, akkor döntök.

Baka Éva, a Tetra Pak környezetvédelmi vezetõje küldte meg a programot. Üzentem neki, hogy hívja meg a HuMuSz-t is és helyettem kérje fel Kalas Györgyöt, vagy Bödecs Barnát. Erre a válasz: "Több társadalmi szervezetet is meghívok, pl. a Levegõ Munkacsoportot, a HuMuSz-t, de félek, hogy az utóbbiak megdobálnak Tetra Brik dobozzal." (Ezt még meg is ígérhetjük - szerk.), erre én majd elejtettem a kagylót a röhögéstõl. Végül kikértem az Életfa elnökségi tagjainak véleményét. Õk sejtve ugyan az ügyben rejlõ veszélyt, mégis azt javasolták, hogy menjek el. Persze ismertetnem kellett azt az álláspontot, amit ott képviselni fogok.

A gyárlátogatáson, ahol megmutatják azt a "csodálatos" technológiát, amivel visszanyerik a Tetra Brik-bõl a papírt, az alábbiakat fogom megkérdezni:

  1. Mennyiben zavarja a technológiát a dobozok szennyezõdése, a benne lévõ maradékanyag tartalom? (Tudom a választ, zavarja.)
  2. Milyen új szennyvíztisztítási probléma jelentkezik?
  3. Mi lesz a maradék alumíniummal és mûanyaggal?
  4. Ki fogja összegyûjteni, hol, hogyan és mennyiért a dobozokat és azok mitõl lesznek tiszták?
  5. Ha 1 kg hullámpapírért és újságpapírért is alig adnak valamit és gyakran mondják, hogy nem gazdaságos az összegyûjtés és az újrafeldolgozás, akkor mitõl éri meg a dobozok gyûjtése, abból a papír kinyerése igen költséges módon?
  6. Mennyibe kerül az így kapott és újrahasznosított papír?
  7. Mennyit kívánnak a KKA-ból a továbbiakban igénybe venni erre a technológiára?
  8. Minek ez az egész hókusz-pókusz?