A zöld ötven árnyalata
Láng István akadémikust, a magyarországi környezetvédelem egyik legendás személyiségét kérdeztük a hulladékról és a zöld szervezetek szerepéről.
A környezetvédelemmel eltöltött évtizedei során hogyan került előtérbe a hulladékgazdálkodás?
Az 1972-es stockholmi ENSZ-világkonferencián már napirendre tűzték, hogy takarékoskodni kell a hulladékkal. Pályafutásom során kiemelten nem foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel, de az Országos Környezetvédelmi Tanács elnökeként sokszor kellett ezzel kapcsolatos határozatokat véleményeznem. A klímaváltozásra való felkészülés VAHAVA-projektjében (Változás-Hatás-Válaszadás) a CO2-csökkentés kapcsán érintettük a hulladékgazdálkodást is. A projekt kulcsszava a fenntarthatóság volt, amely az egységnyi termék alacsonyabb energiaigényű előállítására és ezzel párhuzamosan az alacsonyabb fogyasztásra épül.
Hogyan látja a magyarországi helyzetet?
A hulladék nem szemét, hanem nyersanyag. Azonban társadalmi szervezettség szükséges ahhoz, hogy a hulladékot forrásként kezelhessük: összegyűjtési, elszállítási és felhasználási rendszerekre gondolok. Hazánkban ezek gyenge lábakon állnak. Emellett elengedhetetlen a nagyobb társadalmi megbecsülés is. Már értünk el eredményeket a hulladékgazdálkodás állami, vállalati és társadalmi fejlesztésében, de újabb akciókra van szükség, amelyekben kiemelt szerep jut a zöld szervezeteknek és a médiának. Ugyanis a modern hulladékgazdálkodás a háztartásokban kezdődik. A civil mozgalmak látványos projektjei komoly nevelő hatással vannak a családokra, az iskolára és a kisebb-nagyobb vállalkozásokra. A vállalatokra szerintem leginkább állami korlátozásokkal lehet hatni. A gazdasági lobbi csak színleg nagy környezetvédő, ám sajnos a társadalmi lobbival is megesik, hogy többet ígérnek, mint amennyit teljesítenek. Néhány zöld szervezet azonban elhivatottan, nagy találékonysággal és példás szervezettséggel dolgozik; olyan társadalmi beágyazottsággal, amely csak alulról szerveződhet.
Cziglényi Boglárka