Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tudatos adományozó

Év: 
2014
Szám: 
Tél
Szerző: 
Rátz Judit

Az adományozás is választás: döntés a számunkra fontos értékek alapján. Ne az első elesett mellett döntsünk, aki lenéz ránk egy óriásplakátról!

tulsokcucc.huAkárhonnan is kezdjük boncolgatni a fenntarthatóság problémakörét, előbb-utóbb arra jutunk, hogy az emberek értékválasztásain, gondolkodási sémáin sok múlik. Azonban a mindenhonnan ránk zúduló hírözönnek és a milliárdos reklámiparnak köszönhetően nem könnyű saját tudatos választásaink mentén élni.

Akiket már „megfertőzött” a zöld gondolat, azok nagyobb eséllyel vesznek figyelembe egy áru megvásárlásakor olyan szempontokat is, mint a csomagolás, a szállítási távolság, a javíthatóság. Őket nevezhetjük tudatos vásárlóknak. Ennek analógiájára beszélhetünk tudatos adományozókról is. Hogy mit kell tudni róluk? Először is, hogy ritkák, mint a fehér holló. Pedig nemcsak az amerikai nagybácsi vagy a multimilliomos üzletember az, aki adományoz – ezt tesszük akkor is, amikor a gyermek kinőtt ruháit elajándékozzuk, amikor bekapcsolódunk a karácsonyi cipősdoboz-akcióba, vagy amikor önkéntesként időnket áldozzuk egy nemes ügyre.

S hogy mitől lesznek ezek a lépések tudatosak? Például ha ráébredünk, hogy a jó ügyek előmozdítása nemcsak egy-két civil szervezet feladata, hanem minden felelősen gondolkodó emberé. Ha észrevesszük, hogy nemcsak néhány nagy karitatív szervezet létezik az országban: adományfogadó szervezetek, civil egyesületek, klubok a kisebb településeken is tevékenykednek. Ha olyan szervezetet támogatunk, amely helyi ügyeket vállal fel – így ugyanis nagyobb a valószínűsége, hogy valódi, élő kapcsolatokat tudunk kialakítani. Ha megkeressük azokat, amelyek a szívünknek legkedvesebb vagy más miatt számunkra legfontosabb témával foglalkoznak; a településfejlesztőktől a jogvédőkig, a hagyományőrzőktől a környezetvédőkig igen sokféle szervezet között válogathatunk.

És végül: ha elhisszük, hogy minden egyes forintunk egy szavazat, minden egyes döntésünk egy értékválasztás, minden egyes lépésünkkel előbbre jutunk az úton.