Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ne Vásárolj Semmit! Nap

Év: 
2016
Szám: 
Tél
Szerző: 
Kabdebó Noémi

November negyedik péntekje, amely egyben az amerikai Black Friday is, azaz a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete.

Ilyenkor a hosszabb nyitva tartás és a nagyon kedvezményes árak miatt óriási vásárlási láz tör ki, ellehetetlenítve a közlekedést, és nem egyszer baleseteket is okozva. Az 1992-ben, Kanadában elindított Ne Vásárolj Semmit! Napot ma a legtöbb országban, így Magyarországon is ezen a pénteken tartják, a figyelemfelkeltő akciókkal tükröt tartva a vakon vásárlók elé.

Az eredeti szervezők honlapján (www.adbusters.org/bnd) az üres bevásárlókocsikkal való néma körözéstől a hitelkártyákat félbevágó szolgáltatásig találunk ötleteket, milyen megmozdulást szervezzünk erre a napra. A korábbi évek magyar kampányai között volt fordított bolt, filmvetítés, előadások, cserebere-börzék, javítóműhelyek, Fölösleges Áruk Fóruma kiállítás, E-számháború, adománygyűjtés vagy a Váci utca elárasztása üres bevásárlókocsikkal.

A kezdeményezés egyik célja a figyelemfelkeltés: hogy minél többeket kibillentsünk az átgondolatlan, reklámok és akciók irányította túlfogyasztásból. Másrészt ez a nap egy vidám ünnep, amely lehetőséget ad kiszállni a mókuskerékből, és tárgyak helyett élményekkel, barátainkkal, családunkkal foglalkozni. Nem is muszáj teljesen szó szerint venni a vásárlási tilalmat, csak a szabadidőnket ne boltokban töltsük aznap.

Harmadrészt viszont érdekes kihívás, ha valóban szigorúan semmit nem vásárolunk egy teljes napon keresztül: fény fog derülni minden olyan helyzetre, amikor annyira megszokásból veszünk meg valamit, hogy szinte észre sem vesszük; és elgondolkodhatunk azon, hogy ezeket hogyan előzhetnénk meg, válthatnánk ki. Mi az, amit teljesen elhagyhatunk? Amit időnként muszáj beszerezni, azt hol vegyük meg, hogy a legkevesebb kárt okozzuk? Piacon, kistermelőtől, tartósat, javíthatót... Így aztán a vásárlásmentes nap tanulságai a vásárlós napjainkat is megváltoztathatják.

ne várásolj semmit nap


Ha tetszett a cikk és szeretnél előfizetni negyedévente megjelenő ÚjraSzedve magazinunkra, itt teheted meg: www.humusz.hu/ujraszedve/elofizetes
Előfizetéseddel a Humusz Szövetséget és az ÚjraSzedve kiadását támogatod!