Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jóleső környezetváltozás: szabadtéri kézműves munkálatok

Év: 
2014
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Fogarasi Orsolya

A nyár derekán két, mindennél fontosabb és sürgetőbb cél lebeg az ember szeme előtt: menni és maradni!

Menni, ki a szabadba, a napfényre, erdőbe, víz mellé, menni mezítláb a fűben, a parti homokban, szabadon! Elindulni, s felfedezni számunkra ismeretlen tájakat, kultúrákat, helyi szokásokat. A kiválasztott célpont lehet bármi, essen közelebb vagy távolabb, kinek-kinek lehetősége, vágyai, döntése szerint. A lényeg, hogy az élmény ereje és a látvány szépsége átjárjon, s új energiát adjon. És persze kicsit maradni is: kimaradni a munkából, elmaradni a megszokott tempótól. Csak úgy ottmaradni a hintaágyban egy könyv fölött, ottfelejtődni a naplemente előtt, vagy a stégen hanyatt fekve, az éjszakai égbolt alatt.

Sokéves tapasztalatom azonban azt mondatja velem, hogy a nyári szabi a kelleténél valahogy mindig szűkösebb; jól tesszük hát, ha a hosszan kiböjtölt nyaralási hangulatot – ahol és ahogy csak lehet – a nyár fennmaradó idejében is megteremtjük magunknak! A szabadban eltöltött hosszú órák vagy a minket körülvevő környezet átformálása is hozzájárulhat ehhez. Ez utóbbinak pedig számos módja van! Vége-hossza sincs az ejtôzést szolgáló kreatív ötleteknek, kül- és beltérrendező technikáknak, harmóniát teremtő dekorációknak vagy a hűsítő, szezonális fogásoknak. Az alábbi, kedvcsinálónak szánt, „csináld magad” alapon kivitelezhető ötletek segítségével szemünknek kedves természeti környezetet varázsolhatunk magunk köré, vagy akár otthonunkba idézhetjük a messzi tájak hangulatát.

1. Vízparti élmények változatosan
A felszabadult strandoláshoz hozzájárulhat a kényelmes strandpapucs, egy strapabíró strandtáska és egy védelmet nyújtó szalmakalap! De egyiknek sem kell ugyanolyannak lennie, mint tavaly: a strandpapucs bújtatóira idén fonhatunk színes kendőt, vagy ragaszthatunk rá gyöngyöt, flittert. A strandtáskát kiszabhatjuk egy régi farmerbôl, de vízhatlan molinóból is megvarrhatjuk. A kalap pedig új színt és eleganciát kap egy széles, nagymintás szalagtól, néhány öltéssel ráerősített csipkétôl, muszlinkendőtől, vagy egy sor ráhímzett játékos motívumtól. kavicsokstrandtáska

 

mécsestartóüvegcselevendula lógatvabefőttes üveg

2. Kertembe szedem a sátorfámat!
Akinek van kertje, az tudja, hogy melegben csak aludni jár be az ember a házba. Vagy még akkor se, ha idén épít kintre egy hintaágyat raklapból, vagy magának olvasó- és indiánsátrat a gyermekének. A raklap-megmunkálás ugyan sok tervezéssel és erôfeszítéssel jár, ellenben igazán egyedi darab kerekedik belôle! A kerti sátorhoz pedig nem kell más, mint pár erős nádszár, faág, a tartósabbakhoz néhány méretre szabott léc, erős kötözôk, és egy nagy, színes lepedő vagy függöny, melyet szögekkel, csipeszekkel rögzítünk. Mehet alá a patchwork-takaró, néhány díszpárna, s már kész is az olvasókuckó vagy a gyerekek főhadiszállása.

3. Provance-i illatok és tengernyi élmény otthonunkban
levendulaHa utazásunk ideje szűkre szabott, de a hatását szeretnénk meghosszabbítani, vagy ha nem jutunk el egy számunkra kedves tájra, egy csipetnyi hangulatot még így is otthonunkba csempészhetünk! A balkonunkra összeválogatott levendulás kiegészítők, illatzsákok, szalvétatechnikával megmunkált tálalók, bádogkaspók együttese felidézheti bennünk Provance lankáit. A tengeren (persze mértékkel) gyűjtött kagylók, formás kövek pedig homokban, fürdősóban, régi csatos üvegben, vagy saját kézzel öntött gyertyával, zsák- és pamutvászon anyaggal kombinálva mutatnak igazán jól.

 

További ötletek és részletezés a téma kapcsán a Nuhu blogon: www.humusz/blog
Örömteli alkotást kívánok!