Elborzadva figyelem a híreket és a kommenteket a menekültekkel kapcsolatban, és kijelenthetem: a leghangosabbak gondolkodása az országhatárig ér el. Ami azon túl van, az nem is létezik. De a gyomorforgató gyűlölködés helyett nem lehetne rendszerben végiggondolni, hogy mi is történik ma a világban? Pénzalapú társadalmunkban olyan mértékűvé fejlődött a tőkekoncentráció, a korrupció, hogy a rossz irányít, a jólétet és jóllétet a világ nagyobbik fele hírből sem ismeri. Ennek pedig megvan a következménye: háború, menekülés és/vagy halál.

Miért akarnak a jóléti államokba menni azok, akik mindent elvesztettek? Azért, mert ott megvan az elemi biztonságuk, és mert munkát kapnak – na, ezért már megérdemlik a véresszájú gyűlöletet! Itthon sincs megélhetést biztosító munka, fél Magyarország elvándorolt, húzzunk párhuzamot!

Ha a javak – elsősorban a jólléthez szükséges feltételek – egyenlőbben lennének elosztva, megszűnne az ide-oda áramlás. A menekültproblémát nem a befogadással kell megoldani – bár átmenetileg enyhíti sokak nehézségeit –, hanem „in situ”. Az orrát fennhordó Európa és Amerika történelmi, politikai és mai, tőke alapú gyarmatosításának következményeit kell helyreállítani. Rögtön mondhatnánk, ez nem a magyarok problémája. De igen.
Mert mi is gyarmatosítunk.

Megvesszük a filléres kínai ruhákat, a harmadik világ ültetvényeiről származó kávét, banánt, távol-keleti webáruházak elektronikai cikkeit, és ezekkel együtt az otthonainkban ezerszám álló termékek nyersanyagait, amelyekért néha kirobban egy-egy polgárháború. Aztán a hulladékunkat – Magyarország is, bizony – visszaküldjük abba a világba, hogy kezdjenek vele valamit újrahasznosítás címén; oda, ahol nincsenek környezetvédelmi előírások...

Ezt konzerváljuk a fogyasztói döntéseinkkel. Változást akkor fogunk elérni, amikor ezeknél a termékeknél megfizetjük a harmadik világ társadalmi költségeit: az ott ma még alig létező környezetvédelmi előírásokat, a szociális ellátásokat. Azt, ami nekünk jár, mert megérdemeljük…