Kezdjük az alapvetéssel! A dokumentum szerint olyan energiapolitikára van szükség: „amely egyszerre szolgálja a hazai gazdaság növekedését, biztosítja a szolgáltatások elérhetőségét és a versenyképes árakat.” Ez jól hangzik, de egy bizonyos fogyasztási szint elérése után, egy véges rendszerben nem lehet cél a gazdasági növekedés fokozása, legfeljebb a jóllét növekedése. Az energiatakarékossághoz, a hatékonyság növeléshez, a CO2 kibocsátás csökkentéséhez elengedhetetlenül fontos a jelenlegi energia árak drasztikus emelése. A célkitűzések összeegyeztethetetlenek a klímaváltozással, a természeti erőforrások szűkösségével, holott az elkövetkező évtizedeket ez fogja jellemezni.

A vezetői összefoglalóban említés sem történik a fosszilis energiahordozók korlátozott mennyiségéről, az olajhozamcsúcs (peak-oil)1 elméletről, amely alapjaiban kellene, hogy meghatározza egy ország energiastratégiáját, mint azt külföldi példák sora mutatja.

A dokumentum megemlíti az energiatakarékosságot és az 1 A kifejezés a kőolaj kitermelésének időbeli maximumát jelenti, ami az Egyesült Államokban 1971-ben volt. A fosszilis erőforráskészletek végesek, tehát a csúcs után kitermelésük már nem növelhető. energiahatékonyságot is, majd ezt követően kijelenti, hogy az elkövetkező 20 évben további hat százalékkal fog nőni az energiafogyasztás, miközben félmillióval csökken az ország lélekszáma. A javasolt megújuló energia részaránya igen szerény, 13%-os növekedést vár 20 esztendő alatt, pedig lényegesen jobb potenciállal rendelkezünk. Szélenergiából például 2030-ra 7100 MW lenne a reális cél. A stratégia támogatja az új atomerőművi blokkok létesítését is, ami ellentmond a stratégiában célként kitűzött energiafüggőség csökkentésének, ráadásul a koncentrált energiatermelés ellátási szempontból sem kedvező, a radioaktívhulladék- elhelyezés megoldatlanságáról nem is szólva. A bioüzemanyag-felhasználás növelése (2030-ig 15%-kal) rendkívül energiaigényes, monokultúrás, nagyüzemi mezőgazdaságon alapul. Ez a technológia a rossz társadalmi helyzetben lévők megélhetését nehezíti, annak érdekében, hogy egy luxus igényt kiszolgáljon.

Végül a számunkra egyik legérzékenyebb terület: a „pirolízis erőművek kerülnek előtérbe”, ami több szempontból sem jó választás. Egyrészt a pirolízis üzem átalakítási hatásfoka alacsonyabb az égetőkénél, másrészt a klímaváltozást is fokozza a károsanyag-kibocsátással, a kiforratlan technológia pedig önmagában is komoly veszélyeket rejt.

A Nemzeti Energiastratégia több helyen említi a hulladékot, mint megújuló energiaforrást, ami súlyos tévedés. A hulladék jelentős része fosszilis energiahordozók segítségével és/vagy fogyó nyersanyagokból előállított termékekből származik. A hulladék addig számít megújuló energiaforrásnak, amíg a túlfogyasztás és pazarlás jellemzi a fejlett országokat.

Az energiastratégia egyik célja az anyagában nem hasznosítható kommunális hulladék alapú energiatermelés. Az energetikai hasznosítás támogatása az égetőkapacitások bővítésében fog megnyilvánulni, amelynek nem véletlenül jelentős a társadalmi elutasítottsága, ugyanis egészségügyi kockázatokkal jár és környezetvédelmi szempontból is aggályos. Nyugat-Európa több országában most a túlméretezett égetőkapacitások kihasználásával küzdenek, akár az újrahasznosítás rovására is. Az energiastratégiának ugyanúgy figyelembe kellene vennie a hulladékos hierarchia előírásait, amikor alapanyagnak tekinti a hulladékot.

A jó elemeket is tartalmazó dokumentum a hulladékos aspektusában jó évtizedes lemaradásban van. Az energiaproblémára nem a hulladékprobléma a megoldás, hanem a megelőzés, a hulladék keletkezésének megelőzése.