Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre több a hulladékcsökkentő!

Év: 
2015
Szám: 
Tél
Szerző: 
Graczka Sylvia

Hát ezt is megértük. A nulla hulladékról szóló konferenciánkon annyi érdeklődő tűnt fel, amennyire nem is számítottunk. Csodás élmény volt, hogy ennyi nyitott fülre találtunk – a részletekről a vezércikkben beszámolunk.

De más jó hírrel is szolgálhatok. Az idei évben rekordszámú óvoda és iskola nyújtott be pályázatot az Ökoiskola és a Zöld Óvoda cím megszerzésére. Az is kiderült, hogy ebben bizony szerepe van a Humusznak és tagszervezeteinek, amelyek minden régióban programokkal segítik a pályázatra való felkészülést. Csak így tovább! – üzenjük az intézményeknek.

Három a magyar igazság, úgyhogy írok még egy jó hírt! Valamivel több, mint egy hónapja hirdettük meg a Nulla Hulladék Kartát. Azóta az ország minden táján már 11 önkormányzat döntött képviselőtestületi határozatban, hogy elköteleződik a hulladékcsökkentés mellett. Reményeink szerint a településeknek olyan hálózata jön létre,

amelyben mi is segítjük a közösségeket és a településvezetőket, és ők is támogatják

egymást a hulladékprobléma megoldásában. Alsónémedi, Budakeszi, Csömör, Gyöngyös,

Kaposhomok, Nagyszentjános, Szorgalmatos, Tét, Tornyiszentmiklós, Törökbálint, Vép.

Várjuk a további csatlakozókat!