Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elektromos hulladékok a Hatvani Kistérségben

Év: 
2006
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Füzér Zsolt

fuzer067_120(Olcsó és hatékony megoldás egy problémás hulladékfrakció lakossági kezelésére)

Négy évvel ezelőtt Egyesületünk Információs irodájába néhány telefon érkezett, melyben az elhasznált elektronikai hulladék elhelyezése iránt érdeklődtek.

 

Sajnos vizsgálódásunk után be kellett látnunk, hogy nincs megnyugtató, a lakosság számára térítésmentesen elérhető, szervezett leadási forma, nem csak Hatvanban, hanem Hazánkban sehol sem. Egyesületünk vallja, hogy a környezeti nevelés, tudatformálás első lépése, ha azoknak segítünk, akik környezettudatosabban szeretnének élni. Ezért kidolgoztuk Lakossági Elektronikai Hulladékgyűjtési Akciónkat.

._005_120 Az első akciót 2003-ban szerveztük meg, hat település bevonásával (Rózsaszentmárton, Heréd, Boldog, Szücsi, Apc, Ecséd). A gyűjtés során összeszedett hulladékot egy zárt központi gyűjtőhelyre szállítottuk, ahonnan a feldolgozásban közreműködő cégek elvihették.

A hulladékok három hulladékfrakcióban kerültek begyűjtésre:

  • Elektronikai hulladék (hajszárító, TV, monitorok, vasaló, CD, billentyűzet stb.)

  • Akkumulátor

  • Hűtőgép

fuzer014_1205430 kg elektronikai hulladékot, 3040 kg akkumulátort és 36 db hűtő jött össze.

Az akcióban a hat települési önkormányzaton kívül hat iskola is részt vett. 2003-ban Lőrinci és Hatvan polgármesteri hivatalai nem, ám a városokból egy-egy iskola csatlakozott az akcióhoz.

Már 2003-ban is látszott, hogy akciónkat a következő évben is meg kell szervezni. Ám a meg növekedett igények miatt több civil szervezetet és önkormányzatot is bevontunk a szervezési, népszerűsítési, kivitelezési feladatokba.

2004-ben három partner szervezet (Hatvani Környezetvédő Egyesület, Összefogás Lőrinciért Egyesület, Hérics Természetjáró és Turisztikai Sportegyesület) által megrendezésre kerülő Kistérségi Lakossági Elektronikai hulladékgyűjtés a vártnál jobban sikerült. Összesen 16 település, köztük három város (Hatvan, Gyöngyös, Lőrinci) kapcsolódott az akcióhoz. A Hatvani Kistérség csaknem összes települése (Hort kivételével, mind) részt vett a gyűjtésben. Emellett az akcióhoz csatlakozott még a Gyöngyösi Kistérség négy települése is.(Nagyréde, Gyöngyöshalász, Gyöngyöspata, Gyöngyös.) A településeken összesen 23 gyűjtőponton lehetett leadni az Elektronikai Hulladékot. A települések Önkormányzatai is részt vettek az akcióban. Hat iskola is (két közép és négy általános iskola) is részt vett a gyűjtésben. Továbbá bekapcsolódott még a szervezésbe a Mátraaljai Környezetvédő Egyesület (Gyöngyös) és a Nagyrédei Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület. A vállalkozói szférából is sok önzetlen segítséget kaptunk. Az akció során a hulladék -szelektív - kezelését és a hulladékcsökkentés fontosságát is népszerűsítettük.

Eredmények számokban:

fuzer019_120Lakossági Elektronikai Hulladék (16 településről): 19 800 kg. Akkumulátor: 6 000 kg. Szervezésben, lebonyolításban részvevők száma: 80 fő. Hulladékot leadók száma (becsült): 5 000 fő.

Mindkét évben a településeken összegyűjtött elektronikai hulladék szállításáról ideiglenes, majd állandó elhelyezéséről a Hatvani Környezetvédő Egyesület és társszervezetei gondoskodtak. Az Önkormányzatok hozzájárulása az akcióhoz 5000 Ft volt (önkéntesen), illetve a településeken a népszerűsítési és helykijelölési feladatokat vállalták át. Az akció során, és után több településről is érkezett érdeklődés.

 

Harmadik -2005 évi- akciónk megszervezését, már tavaly szeptemberben elkezdtük. Az előző évben részt vett települések közül, csak Csány falu jelezte, hogy nem kíván együttműködni egyesületünkkel. Ennek oka, hogy a település lakossága az előző évi akciót sem használta ki. Ezzel szemben csatlakozási szándékát fejezte ki a gödöllői Kaméleon Bt, illetve a SZIE Gazdasági Főigazgatóság Biztonságszervezési Irodája. Segítségükkel további Gödöllői Kistérséghez tartozó települések csatlakoztak a programhoz.

Időközben a Gyöngyösi Kistérségben -az előző évi sikeres akció következményeként- 19-re nőtt a csatlakozni szándékozó települések száma. Ebben a kistérségben a Mátraaljai Környezetvédő Egyesület és a Nagyrédei Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület koordinálta a feladatokat. A Hatvani Kistérségből 12 település vett részt a gyűjtésben. Ezek közül néhányat az Összefogás Lőrinciért Egyesület koordinált.

2005-ben a Lakossági Elektronikai Hulladékgyűjtési Akcióban 36 település, köztük 4 város vett részt! Az eredmények magukért beszélnek. 36 településen, több mint 40 gyűjtőponton 39 720 kg lakossági elektronikai hulladék és 5-6000 kg akkumulátor gyűlt össze. Több mint 120 000 főnek megteremtettük a lehetőséget, hogy leadják elektronikai hulladékaikat.

Természetesen az idén is megszerveztük gyűjtésünket. Meglepő módon csökkent a hulladékok mennyisége. (teljes összefoglaló még nem készült a 2006-os évről, mivel az akció még tart.) Első meglepődésünket követően utána jártunk mi lehet ennek az oka? A válaszok igen meglepőek voltak. A kisebb (3 000 főnél kevesebb lakosú) településeken az évi egyszeri -ámde rendszeresnek mondható- akció „kitakarította" a falut. Egyszerűen elfogytak az évtizedek óta porosodó öreg-, kivénhedt TV-k, hűtők, rezsók.

fuzer067_120Az első akcióhoz képest a települések aktivitása növekedett.

A nagyobb arányú részvétel miatt a civil szervezetekre komoly feladat és felelősség hárult, melynek fenntartása hosszútávon, ily módon nem várható el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy hároméves intenzív időszak után egy-két évet ki lehet hagyni. A program során bebizonyosodott, hogy kistérségi szinten, esetleg a Kistérségi Társulások bevonásával, működőképes a rendszer.

A program lebonyolítása után a rádió és néhány újság hírt adott az akcióról. Ezt követően az ország különböző területeiről többen megkeresték az egyesületet, egy esetleges ottani akció lebonyolításának megszervezésére.

További tervek:

A programot a Hatvani Környezetvédő Egyesület és partnerei folytatják jövőre is. Terveink szerint a három éve résztvevő településeket „pihentetjük". Az érintett területeket a (mára már tapasztalatokat szerzett) egyesületek bontják és önállóan, de egy időben szervezik meg ott a programot. A Hatvani Környezetvédő Egyesület igyekszik bevonni a Jászság északi területét (Jászberényi Kistérség) az akcióba, majd egyfajta „rotációs rendszerben" kétévente ott is megrendezni a programot.

Bízunk abban, hogy az országos érdeklődés következtében az ország több kistérségében is követik példánkat és elindítják az elektronikai hulladékgyűjtési programot. Mivel ez a hulladéktípus nincs a szelektív rendszerekbe integrált hulladékfrakciók között, ezért ez a gyűjtési struktúra megoldás lehet a forráshiányos települések, kistérségek számára.

Mivel az akció szervezésének folyamata immáron kiforrott, tervezzük, hogy más - problémás- hulladék, pl. használt gumiabroncs gyűjtését is beintegráljuk a rendszerbe. Ennek próbagyűjtését a Hatvani Kistérségben az elektromos hulladékgyűjtés keretén belül néhány településen elkezdtük.....

Füzér Zsolt

Hatvani Környezetvédő Egyesület

elnök

További adatok, adalékok a 2005 évi programról