Alap stratégiák

1. Akinek sok pénze van, megveheti a kényelmet.

Ez az, amit az elektronikai cégek is reklámoznak. Minden akkumulátor-fajtához kapható speciális töltõ, amelyet intelligensnek mondanak, mert képes kisütni az aksiban maradt maradék feszültséget, s mert a töltés során is méri az aksi feszültségét, a megfelelõ pillanatban kikapcsol, megvédve ezzel a túltöltéstõl az aksit. A kettõt kombinálva még regeneráló szolgáltatása is lehet a töltõnek, mert néhány kíméletes feltöltés-kisütés ciklussal sokat lehet segíteni egy hanyagul kezelt aksi megromlott képességein.

De óvatosan! Nem minden intelligens, amit annak reklámoznak. Idõt mérni olcsóbb, mint feszültséget, ezért az átverõs típusokban csak az van beállítva, hogy a töltõvel együtt eladott típusú aksit ezzel az árammal, ezen a feszültségen ennyi ideig kell tölteni. Mondanom se kell, ha más aksit teszünk bele, nem azt, amit vele együtt vettünk, már borul is a rendszer (túltöltés, alultöltés). Igazából az is elég, ha az aksik a használattól elkezdenek öregedni, mert ettõl csökken a kapacitásuk, azaz változik az optimális töltõidõ, amit egy intelligens töltõnek érzékelnie kéne.*

2. Az odafigyelés.

Beruházni ebben az esetben is kell, de kevesebbet, s hosszabb távra szólóan. Kell venni (az aksikon, s egy átlagos töltõn kívül) egy multimétert, amely egyenfeszültséget mér legalább 20 voltig, egyenáramot legalább 300 milliamperig.**

Ha megvan a mérõeszközünk, elõször is kezdjük el megmérni, hogy az egyes eszközökbõl kikerülõ, kimerültnek minõsített elemek/aksik feszültsége mennyi. Meg fogunk lepõdni a különbségeken, és rájövünk arra, hogy nem minden „kimerült” elem merült ki, van, amelyik egy másik szerkentyûben még jól használható.

A folytatás egy sokkal lényegesebb mérés, tisztázzuk, hogyan is tölt a töltõnk. Ehhez meg kell mérni: 1. a feszültséget, ez a könnyebb; 2. a töltõáramot, ez a nehezebb. Csak azért merem leírni a módszert, mert a töltõk kisfeszültséggel és kis áramerõsséggel dolgoznak, ezért senkit nem érhet baleset:

1. Kapcsoljuk be a töltõt, s nézzük meg, mekkora az aksival érintkezõ két pólus között a feszültség. Ha nincs feszültség, akkor a töltõ üresen nem üzemel, ezért be kell tenni 1 vagy 2 lemerült aksit, s csak terhelés alatt tudjuk mérni a feszültséget. Jellemzõen kicsivel nagyobb értéket kell kapnunk, mint az aksik névleges feszültsége, azaz pl. egy 1,5 V helyett 1,6-1,7 körüli értéket.

2. Csak félig tegyük be az aksit, úgy hogy csak az egyik pólussal érintkezzen, s a másik végét a mérõmûszeren keresztül kössük össze a töltõ másik pólusával. (Aki ezt nem érti, inkább ne kísérletezzen vele!) A szokásosan mért értékek 50 mA, 120 mA.

Még egy érték szükséges számunkra, az aksi kapacitása, ami valahol az oldalán van feltüntetve: pl. 500 mAh (ez egy régebbi darab) vagy 2,1 Ah (ez egy újabb). Ennyi adat birtokában nekiállhatunk számolni. A töltési idõt a következõ képlet segít meghatározni (forrás ACs): kapacitás=0,625*töltõáram*töltési idõ [óra]. Innentõl kezdve egyszerû a dolgunk, amikor a rendesen lemerített aksit betesszük tölteni, egybõl be is állíthatunk valamit (ébresztõórát, feleséget J, mobilt…), hogy szóljon, amikor ki kell venni.

Az aksik pillanatnyi állapota

A következõ kérdés: mikor mondhatjuk, hogy teljesen kimerült? Mikor van feltöltve? Mit jelent, ha a feszültsége mondjuk 1,27 volt? Mivel 9 V-os elemet/aksit nem használok, erre a kérdésre csak a ceruzaaksik, 1,5 V-os aksik világában válaszolok.

A névleges feszültség 1,5 V, de ezt csak a valódi elemek tudják. Az aksik, még frissen töltve is max. 1,43 V-ot tudnak, s ha a feltöltött aksit 1-2 hét múlva mérjük meg, lehet, hogy csak 1,3 V-ot találunk. Az aksi tehát csak 1,3 V-ig jól feltöltött. 1,28-1,27 V még jól használható, 1,26 V alatt már meg kell gondolni, milyen célra kell. Ha nagy teljesítményigényû szerkentyûhöz kell, vagy sokáig akarjuk használni (pl. világítani), akkor érdemesebb lemeríteni, s újratölteni. 1,2 V alatt egyértelmûen teljesen kimerültnek tekinthetjük az aksikat.

Egy megoldatlan kérdés: kíméletes lemerítés

1,2-1,1 V alatt terhelés hatására már viharos gyorsasággal esik a feszültség. Emiatt a lemerítés során (sajnos) résen kell lenni, mert ha az aksi feszültsége nullára fut, akkor elég nehéz magához téríteni. (A közfelfogás szerint ilyenkor már használhatatlan, de a legtöbb esetben egy nagyobb feszültség (10-15 V) rövididejû rákapcsolásával magához téríthetõ. Ennek ellenére nagyon nem érdemes hagyni, hogy nullára essen az aksi feszültsége.) Jegyezzük tehát meg, a teljes lemerítés nem azt jelenti, hogy nullára, csak azt, hogy 1,2 V alá merítjük!

Az intelligens töltõnek mindenképpen elõnye ez a funkció, nekem házilag még nem sikerült kényelmes megoldást találnom. Általában fejlámpát vagy kismagnót szoktam a lemerítésre használni, de egyiket se szabad magára hagyni, s ha érezhetõ, hogy végére jár az aksi, le kell õket állítani. Ha van ennél jobb módszeretek a kíméletes lemerítésre, osszátok meg velem. Elõre is köszönöm!

Még egy zûrös dolog: kapacitásmérés

Az idõ múlásával az aksik öregszenek, s emiatt csökken a teljesítõképességük. Ezt a helyes kezelés érdekében hasznos lenne tudni, de én nem ismerek jó megoldást a mérésére. Házilag csak azt tudjuk konstatálni, hogy gyorsabban merül le, s ezt terhelés alatti feszültségméréssel mérni is tudjuk, de azt számszerûsíteni, hogy mekkora az aksi tényleges kapacitása, tudtommal nem tudjuk. Ez azért érdekes, mert a töltési idõt az aksi kapacitását felhasználva számoljuk ki. Ha valóban alacsonyabb a kapacitás, akkor a töltési idõnek is csökkennie kéne, de nem tudjuk, mennyivel. Így vagy túltöltjük, vagy ha vaktában csökkentünk, akkor esetleg alultöltünk. Egyik se jó!

Jó hír: a töltés automatizálható

A feltöltést egy egyszerû kapcsolási rajzú töltõ segítségével el lehet látni automatikus túltöltés elleni védelemmel. A beiktatott led 1,5 V-nál elkezd világítani, s így az aksi töltése leáll. Az külön szerencsés, hogy a led természetesen nem pillanatszerûen kapcsol be, hanem elõször csak hunyorog, s egyre erõsödik a fénye, azaz egyre többet vesz le a töltõáramból. Ezt szeretik az aksik, csepegtetõ töltésnek hívják, amikor a majdnem teljesen feltöltött aksit már csak kis töltõárammal töltjük tovább (az új aksik formázásánál olvashatunk ilyesmit a mobilokhoz adott használati utasításban, ha nem lítium-ionos aksit vettünk). A ledes töltõ kis túlzással minden alkalommal formázza az aksit, ha az elõtte teljesen (Újra megismétlem, nem nullára, csak 1,2 V alá!) le lett merítve. Másképp megfogalmazva: így mindig az elérhetõ maximumig töltjük az aksit és mégse töltjük sohasem túl.

Hol ne használjunk aksit?

Kétfelõl is megközelíthetjük a kérdést, de ugyanazt a választ kapjuk. Kezdjük ott, hogy az aksiknak van egy kellemetlen tulajdonsága, ez az önkisülés. Ha egy feltöltött aksit sokáig nem használunk, akkor is csökken a feszültsége. Erre természetesen más szempontból is érdemes odafigyelni, pl. nagyobb felhasználásra készülve mindig mérjük meg a régebben feltöltött aksik feszültségét. A címbeli kérdés szempontjából pedig azért lényeges ez a tulajdonság, mert egy kisfogyasztású szerkentyûben nem sokra megyünk az aksival, mert a kis felhasználás ellenére ki fog merülni egyszerûen az önkisülés miatt. De az önkisülés lassú folyamat, ezért keressünk más érveket.

A másik megközelítés abból indul ki, hogy egy aksi 500-1000 alkalommal tölthetõ fel. Ha olyan helyen használjuk, ahol közel egy évig üzemel, akkor optimistán tekintünk a jövõbe, s arra készülünk, hogy 500-1000 évig élünk, hogy maradéktalanul ki tudjuk használni aksink képességeit.

Egy példa kisfogyasztású eszközre: a kvarcóra. Én a magam részérõl azt szoktam csinálni, hogy a kezembe kerülõ, kimerültnek mondott elemeket megmérem. A legtöbbje nincs teljesen lemerülve, ezeket el szoktam rakni, ráírva, hogy órába való. A mások által már kidobásra szánt elemekkel az órák általában még jó félévet elmennek. Mások által említett hasonló példa a távirányítóké. Általánosságban pedig csak annyi a dolgunk, hogy figyeljük az otthoni eszközeinket, s amelyikben ritkán kell elemet cserélni, abba ne tegyünk aksit.

10 év alatt összegyûjtött tapasztalataimat osztottam meg az Olvasóval. Szívesen fogadok minden kiegészítést, tanácsot, ellenvéleményt. A cikk megírásához felhasználtam az 1996 tavaszi Kukabúvárban, Arató Csongor tollából megjelent azonos címû írást, amelyre ACs-ként hivatkozom, s támaszkodtam két barátom, Hévárt Antal és Somogyvári Ferenc tudására. (A szöveget elõzetesen nem olvasták, így a benne található esetleges tárgyi tévedések mind nekem róhatóak föl.)

* Mivel a kapacitás mérésére én se tudok megoldást, a késõbb ismertetett kézi módszerek se adnak megoldást az öregedés problémájára, de a cikk legvégén ismertetett ledes töltõ megoldja ezt a problémát, ráadásul kényelmesen.

** Ha már ilyesmit veszünk, érdemes végiggondolni, mi mindenre tudjuk még használni otthon. Én azt javaslom, a mérõ mérjen ellenállást és váltófeszültséget is. Az ellenállás mérésével pl. meg tudjuk állapítani, hogy nincs-e megszakadva egy áramkör, míg a váltófeszültségû méréssel fázist kereshetünk. Ez utóbbival természetesen legyünk nagyon óvatosak, mindenki a saját felkészültségének megfelelõ módon mérjen. Roppant veszélyes lehet, ha fogalmunk sincs, hogy hova nyúlkálunk.