"Jó, ha az ember feje a felhők között van és gondolatai a sasok között szárnyalnak, de ne feledd, hogy minél magasabbra nő a fa felfelé az égbe, gyökerei annál mélyebbre hatolnak Földanya szívébe."

Minden olyan világkép, mely a Mindenséggel való kapcsolatunk megélése által alakul ki, olyan örök érvényű igazságokat fogalmaz meg, melyek minden korban, és minden társadalomban megállják helyüket. (Ha nem mereven értelmezzük, s tudjuk rugalmasan alkalmazni saját élethelyzetünkre.)

Ilyen igazságokra bukkanhatunk az észak-amerikai indiánok hagyatékát, nyomait kutatva is. E nép történetét és bölcsességét két részre oszthatjuk: a fehér ember megjelenése előtti és az az utáni időszakra. A második időszak véres önvédelmi háborúja az első korszak értékeinek megóvására tett próbálkozás. Nem teljesen eredménytelen.

Az indián őslakosság és a fehér hódítók harca nagyon jól szemlélteti a környezettudatosság  fogyasztás ellentétét. Az indián kor környezettudatossága a mély és bensőséges kapcsolat Földanyával, a természeti erőkkel és jelenségekkel, szellemekkel, s az a meggyőződés, hogy az ember része, s nem ura a természetnek. Ők tudták, hogy a Föld mindenkié, hogy a Nagy Szellem mindenkit egyformán szeret, s csak annyit vettek el Földanyától, amennyire szükségük volt. Az elejtett állatok szellemétől bocsánatot kértek, s megmagyarázták neki, hogy azért öltek, hogy ehessenek és megmaradjanak. Tudták, hogy mindenkinek kedves az élete, hiszen az ő életük is állandó küzdelem volt a fennmaradásért. Meg is tanulták tisztelni azt, ami él (vagyis mindent).

A természettel, a világmindenséggel való kapcsolatunk az, ami éberré tesz, éltet bennünket. Akinek megszűnik ez az éltető kapcsolata a valósággal, s az élményeket csak ?másodkézből? kapja, annak eltompul érzékelése és gondolkodása, s az élet áramlata messze elkerüli.

A mai társadalomban is megvannak a lelki indiánok. Az indián háború örök érvényű, állandóan zajlik. Csak épp minden korban másképp nevezik. Ma talán így hívhatnánk: szeretet harca az érdekekkel, tudatosság harca a tudatlansággal, vagy akár értékek harca a profittal

A sziúk szava arra, hogy fehér ember  wásícsú, zsírszedő. Jó név, ti fehérek valóban kiszedtétek ennek a földnek a zsírját. De mintha nem vált volna javatokra. Mostanában nem látszotok valami egészségesnek  kövérek vagytok, az igaz, de nem egészségesek. Az amerikait úgy tenyésztik, mint a tömni való libát, nem embernek, hanem fogyasztónak. Attól a perctől kezdve, hogy nem fogyaszt, nem vásárol, a zöldbékabőr -világnak semmi haszna többet belőle.

Csádé Isdá  ez dakota indián nyelven annyit jelent: a Szív Szeme. Ráférne a mai fogyasztói társadalomra, ha megtanulná, hogy ezzel is lehet látni. Azért van, hogy használjuk.

Meg kell kísérelnünk, hogy a pipát az emberiség érdekében használjuk, az emberiségért, amely a legjobb úton van önmaga elpusztítása felé. Meg kell kísérelnünk visszatérni a pipa vörös útjára, az élet útjára. Meg kell kísérelnünk, hogy megmentsük a fehér embert önmagától. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha mindannyian, indiánok és nem indiánok egyaránt, újra úgy tekintjük magunkat, mint ennek a földnek a részeit, nem pedig mint holmi külső ellenséget, amely rá akarja erőszakolni akaratát. Mert mi, akik ismerjük a pipa jelentőségét, azt is tudjuk, hogy mivel magunk is a föld élő része vagyunk, egyetlen részecskéjét sem sérthetjük meg anélkül, hogy magunkon is sebet ne ejtenénk. A szent pipa révén talán újra megtaníthatjuk egymást, hogyan nézzünk a mögé a levegőszennyeződésből összeállt felhő mögé, amelyről a politikusok, a nagyiparosok és a műszaki szakemberek el akarják velünk hitetni, hogy ez a realitás. A pipa segítségével talán békét köthetünk leghatalmasabb ellenségünkkel, amely saját énünk legmélyén lapul. A pipával, mindannyian összefogva, újra megalkothatjuk a végtelen kört.
az egység szimbólumát.

Felhasznált idézetek: