Egy másik szülõ ugyanakkor azt írta: NEM NÉZÜNK TÉVÉT - vagy csak egészen különleges alkalmakkor, megválogatott mûsorral, a reklámokat - amennyire lehet - lehalkítva, szépen "ki is gúnyolva". Igyekeztünk megkezdeni idõben az iskolákból hiányzó "élet-tan" c. tárgy oktatását. Tévézés helyett Csilla lányunk gyönyörûen rajzol (pl. magának játékokat is, amelyeket utána használ), már szépen ír; jókat biciklizünk, zenélünk. Nem mondom, hogy néha sok energiánk marad mellette másra, de Nekünk így is jó.

Az elsõként szóló anyuka is azt írja, hogy hat évig nem volt TV-jük. Esténként hasonló módon foglalták el magukat (vetítettek, olvastak, sakkoztak, játszottak). Csakhogy a gyerekek folyton a szomszédban lakó nagyszülõknél töltötték az idõt a bámuláda elõtt, gyakorlatilag aludni jártak haza. Egyébként, ha van ideje, hogy leüljön velük játszani, akkor egyáltalán nem hiányzik a TV, csak hát egyszerûbb leültetni õket a dilidoboz elé...

További hozzászólások érkeztek: valaki például arra hívja fel a figyelmet, hogy ha gyermekeink nem néznek óraszám TV-t és nem ismerik meg a reklámokat, hanem értelmesen foglalkozunk velük, akkor "más"-ok lesznek. Kérdés azonban, hogy a csöppségek önszántukból vállalják-e ezt a másságot?

"A feldobott téma tök' életszagú" -- összegez a HuMuSz szakembere: az adott korosztály átlag napi 4-5 órában TV-t néz, és bizony a reklám megdolgozza õket. Másrészt azonban jogos a szülõ aggodalma is: valóban jót tesz-e azzal gyerekének, hogy távol tartja õt a "valóságtól"? A gyermek ugyanis nemcsak az otthoni, de az óvodai (iskolai) közösségben is él és ott bizony nem mindig méltányolják a "másságát" (sokszor még a pedagógusok sem).

A kérdés azonban mindenképpen a következõ: képesek-e a gyerekek elviselni azt a nyomást, amit a rengeteg hirdetés jelent, képesek-e feldolgozni, a helyére tenni a reklámot? Egy német tanulmány szerint a négyéves korosztály 37 %-a nem tudja megkülönböztetni a reklámot a mûsortól, ötéveseknél ez az arány 21%, hatéveseknél 12 %. Ráadásul ez a korosztály (óvodások) még mesze nem rendelkezik azokkal a gyakorlati tapasztalatokkal, amelyek segítenének kis életükben "helyükre tenni" a reklámokat. A hirdetõk pontosan tudják ezt, és kihasználják a gyerekek tapasztalatlanságát, hiszékenységét.

A gyermekek számára ilyen szempontból is különösen meghatározó a számára valóban fontos emberek (szülõk) példamutatása. Az igazi munka tehát a szülõkre és a pedagógusokra vár. A cél csak egy lehet: a gyerekbõl akaratnélküli konzumbáb helyett kritikus (tudatos) fogyasztót nevelni. Az öntudatos ember ugyanis vásárlási döntéseinél is tudatos. Maga dönti el, hogy valójában mire van szüksége és vásárlásának mérlege annak ökológiai következménye is lesz.