Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Győzelem Lágymányoson

Év: 
1999
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Verus

Többször írtunk már az ELTE TTK-n tervezett papírgyűjtésről. Hosszú cécó után megtaláltuk a megoldást.

Felkerestük Varga Enikõ tanárnõt, mindössze két percet töltöttünk nála, de ezalatt megeresztett egy telefont az épület híres-hírhedt gondnoknõjének, aki a korábbi elutasítások után most érdekes módon tárt karokkal fogadott. Õ elintéz mindent, beszél mindenkivel, megszervez mindent, csak vállalkozót szerezzünk, aki elviszi. Persze a pénz az egyetemé, de még így is túl szépen hangzott, hogy igaz legyen. És lám, a csoda valóra vált. A körlevelek valóban elmentek, a gyűjtés tényleg megy, nekünk már csak a reklámot kell intézni.