Az egy éve hatályba lépett veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységeket szabályzó 102/1996 {VII.12.) Kormányrendeletnek nem nagyon örült a környezetvédelmi ipar egy része (egy jó nagy része). Több és bonyolultabb papírmunkát jelentett, bekorlátozódtak az ártalmatlanítási, elhelyezési lehetõségek, több cég meg is szûnt vagy profilt váltott. 1996. végével az addig kiadott összes engedély érvényét vesztette (néhány esetet kivéve). Most mindenkinek újat kellett kérnie, amelyet már más szempontok alapján adtak ki. Pl: a szállítási engedélyek a beadástól számított fél év múlva jöttek meg legfelkészültebbeknek.

Addig voltak olyan engedélyek, amelyeknek az volt a lényege, hogy minden típusú hulladékot, az ország egész területérõl, bármilyen mennyiségben, az engedély érvényessége visszavonásig szólt (tehát örök). Az ilyen cégeket senki nem ellenõrizte, csak arra kellett vigyázniuk, hogy nehogy valami nagy és látványos szennyezést csináljanak. Na persze, öt éve az átlag állampolgár mit tudta mi az a veszélyes hulladék.

Manapság ha egy veszélyes hulladék gazdát cserél, akkor arról SZ kisérõjegynek kell lenni, ami 4 példányos: 2 az átadónál, 1 a szállítónál, 1 az átvevõnél marad. Sorszámát a veszélyes hulladék bejelentésekben le kell adni, úgy az átadónak, mint az átvevõnek és a szállítónak - így a központi nagy számitógépben az adatok évente egyszer összeérnek és rögtön kiderül, hogy ki az, akit ellenõrizni kell idõ elõtt. Így egy évnél tovább nem lehetne nagy szabálytalanságokat elkövetni. De aki ismeri a veszélyes hulladék ipart az tudja, hogy egy év alatt is fel lehet halmozni annyi hulladékot, aminek az ártalmatlanítási költségével lelépve elég jól meg lehet élni. (1 millió Ft-tól a csillagos égig)

Azért tapasztalható némi javulás. Például az utóbbi évben már nem jelentkeznek nálunk olyan cégek, akik azt mondták: tessék kérem itt az engedélyünk, bátran adjuk oda a veszélyes hulladékunkat nekik, csak feleannyit kérnek az ártalmatlanításért, mint mások. De õk tuti biztos helyet tudnak az elhelyezésre - a mecseki bányák egyikében, ott aztán senki sem fogja megtalálni. Mondanom sem kell, hogy az engedélyük nem a Mecsekbe, hanem Dorogra szólt.

Az egyik fõ probléma - itt is - a megvesztegethetõség, például az árajánlatok kapcsán. Egyszer az egyik munkára adtunk egy 5 milliós árat, de egy másik cég nyerte meg 12 millióért. Vajon miért? A nagy ártalmatlanító cégek kis embereit le lehet fizetni: "hát te is látod, hogy ez nem festékiszap némi kommunális szennyezéssel, hanem amit te is átvehetsz: kommunális iszap kis festékszennyezéssel...". A jobb környezetvédelmi ipari cégek pl. hamarabb tudják, hogy mikor fogják õket ellenõrizni a felügyelõségek emberei, mint maguk, akik az ellenõrzést végzik. Sajnos a felügyelõségek inkább hivatalok, mintsem környezetvédõ szenrezetek. A magyar jogrend olyan, hogy pl. aki átvett több száz tonna krómcserzett bõr veszélyes hulladékot, berakta bérelt istállókba, aztán ott hagyta, és az az ártalmatlanítási költség, amit a hulladékért kapott (úgy 150 millió Ft...) hát az ugye eltûnt, szóval ez az ember kapott talán egy év felfüggesztett szabadságvesztést. Talán mindenki ismer ilyen példákat - jó lenne egyszer névvel és címmel is megjelentetni ezeket. A környezetvédelmi ipar inkább biznisz, mint környezetvédelem, mert egy környezetvédõnek nem jár le a munkaideje délután négykor.