Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Státuszszimbólum

Év: 
1995
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Pupi

Hiába a megnyert bírósagi perek, az igazságot feltáró újságcikkek és röplapok, amíg Magyarországon az emberek nagy részének a McDonald's-ban való étkezes egyfajta státusszimbólumot jelent. A Times egyik cikkében említést is tesz a magyarországi újgazdagok furcsa, kétes ízlést takaró szokásairól.

Sajnos én is találkozom nap mint nap a színes joggingba öltözött (susogó), makkoscipős urakkal, akik vagy fizetőtárcával a hónuk alatt sietnek el az ember mellett, vagy (és ez a rosszabb) 600-as merciből telefonálnak, hangsúlyozva személyük fontosságát. A McDonald's-ban való étkezés is ezek köze a tevékenyséegek közé tartozik az emberek nagy részénél. Az egészben azonban az a legszörnyűbb, hogy ezekhez a dolgokhoz egyfajta önző, magamutogató, másokat semmibe vevő viselkedés párosul.

Ezen problémák megoldását tehát elsősorban az iskolai (és természetesen az otthoni) nevelésben kell keresni, azaz a fejekben kell legelőször rendet csinálni. A McDonald's-nak az lesz az igazi visszahúzó erő, ha az emberek megtanulják mérlegelni, hogy hol és mit egyenek, és meggondolják, vajon érdemes-e benneni a gyorsétterembe. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra, de én ebben látom az egyetlen biztos megoldást.