Újrahasznosítás

Növekedés – öröm?

baluNő a hulladékipar! - derült ki a Világbank elemzéséből. A gyarapodásnak minden bizonnyal örülni kellene, hiszen arra vagyunk szocializálva, hogy elégedettek legyünk, ha valamilyen ipar nő.
Miniszterelnökünk februári beszédében hangsúlyozta, hogy hét fejlesztendő ágazatot lát lelki szemei előtt, köztük az egészségipart és a környezetipart is. Úgy tűnik, hogy ez utóbbi magától (illetve tőlünk...) is nő. Zöld miniszterünket havonta láthatjuk örömködni: milliárdos EU-források nagy részét arra tudjuk használni, hogy települési szilárd hulladékunkat csekély energianyerés mellett veszélyes hulladékká (salakanyagokká), víz- és légszennyezéssé alakító baromi drága égetőműveket építsünk.

High-tech komposzt

porto0013Európai referenciaüzemként mutatták be Portóban a Lipor nevű cég vadonatúj komposzttelepét. Hihetetlen méretek, meghökkentő csúcstechnológia, szédítő külsőségek. Amíg nálunk csúcsmodern szemétlerakókat avatnak, ott elképesztő mennyiségű uniós pénz befektetésével komposztáló technológiákat. A hangsúly a csúcson, az avatáson és a pénzen van.

A böszörményi lerakó beindult

A Hajdú-Bihar megyei ISPA program keretében a debreceni és a hajdúböszörményi lerakó már üzemel, az önkormányzati tulajdonú VG Kft. mûködteti. A rendszerhez tartozó 14 településen január 1-tõl mûködik a hulladékszállítás a Cégény úti lerakóba. A telepen jelenleg folyik a próbaüzem, a technológia tesztelése. A tapasztalatokról kérdeztem Sánta Krisztiánt a Hajdúsági Regionális Hulladékkezelõ Telep vezetõjét.

Megosztott felelősség

szili_uj_120Miután hirtelen el kellett fogadni egy mindenkinek rossz termékdíj törvény módosítást, gyorsan el is kezdõdött egy komoly egyeztetõ folyamat a szabályozás átfogó módosítására. Megosztott felelõsség, ez az ipar jelszava. Ez, – gondolom – „gyártói felelõsség” lánykori néven született, de hát a felelõsséget, amint lehet, meg kell osztani.

És nálatok?

munkacsy2k_120Zöldülõ háztartások (3.) – Látogatás dr. Munkácsy Bélánál.

Dr. Munkácsy Bélánál, az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusánál vendégeskedtem az új év elsõ napjaiban Máriahalmon. Íme, egy inspiráló beszélgetés összefoglalója egy 90%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodó ház fényes nappalijában, egy szép textil karácsonyfa mellett. 

Bajban az újrahasznosító ipar

Az újrahasznosítás globális piaca, mely korábban remek teljesítményt mutatott, tavaly õsszel nagyon rossz helyzetbe került. A piaci árak hatalmasat zuhantak (szinte minden hulladékfajta esetében), és ami az érdekeltek számára még ennél is kétségbeejtõbb, a kereslet nemcsak visszaesett, de egyenesen megszûnni látszott. Az Amerikai Egyesült Államokban a piaci szereplõknek még hónapokon át meg kell küzdeniük mind a hazai, mind a kínai piac összeomlásával. A recesszió fõ okai a pénzpiaci válságból következõ termeléskiesés és a kõolaj árának drasztikus csökkenése.

„A hulladék mennyisége várhatóan növekedni fog”

kiss_tibor_120Tavaly augusztusban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 12,9 milliárdos támogatást ítélt meg a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának: a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Társulás a térség hulladékgyûjtési rendszerét építi. Dr. Kiss Tiborral, a projekt menedzselését vezetõ BIOKOM kft. ügyvezetõjével beszélgetett Szuhi Attila.

Oldalak