Komposztünnep 2018

Komposztünnep 2018

 

 

Kedves Komposztáló Pedagógusok, Diákok, Alkotóművészek, Civilek!

2018. október 10-én ismét Komposztünnepre hívjuk az ország apraját és nagyját.

komposztplakat2017

„Komposztálj! Építsünk egy jobb jövőt!” (Kovács Kitti, Berettyóújfalu; a 2017-es poszterverseny nyertes alkotása)

A 2017-es nyertes poszterrel bíztatunk Benneteket, hogy komposztáljunk együtt egy jobb jövőért! Veletek együtt, immáron hetedik alkalommal szeretnénk megtartani a komposztálás országos ünnepét. 

Célunk a szerves hulladékok – más néven zöld javak – mennyiségének csökkentése és körforgásban tartása!  További célunk, hogy ezt a tevékenységet az oktatásba is beemeljük úgy, hogy élmény legyen a tanulás! Csatlakozzatok ti is az országos Komposztálás Ünnepe mozgalmunkhoz! 

Óvodai és iskolai csoportok, civil szervezetek, közösségi kertek illetve képzőművészeti alkotó közösségek jelentkezését várjuk! 

Bármilyen a komposztálás témájához kapcsolódó tevékenységgel lehet pályázni. A 2017-es Komposzt Ünnep beszámolója ide kattintva érhető el. 

Jelentkezési határidő: 2018. október 10.  A jelentkezési lap kitöltéséért kattints ide.

 

Magukat a tevékenységeket október hónap folyamán bármikor meg lehet valósítani, akár egynapos, akár egy hetes, akár több hetes időszakban.

A tevékenységeitek beszámolóival pályázhattok a legjobbak díjára, kategóriánként a 3 legötletesebb pályázatot díjazzuk. A pályaművek (5 kép, jpg, jó felbontású, valamint külön egy szöveges fájl) beérkezési határideje: 2018. november 16. péntek 24:00 óra.

Beküldés módja: e-mailben a komposztunnep@gmail.comcímre. A levél tárgyában szerepeljen az intézmény/csoport/szervezet neve.

Eredményhirdetés: 2018. december 15. szombat

 

Idén is teszünk kategóriánként egy-egy témajavaslatot:

 

Javaslat óvodai csoportoknak

komposztalj

Mindenki szeret kirándulni az erdőben, ugye? Ismerkedjünk meg az erdei óvoda koncepciójával. Mede Erzsébet és Winterné Békefi Andrea: Erdei óvoda Nyárjason című pdf dokumentuma erre nagyon alkalmas útmutatóul szolgálhat. http://www.ifjusagovoda.hu/files/gomba-erdeiovi_kmet-prezi.pdf

Javasoljuk, hogy keressetek az óvodásokkal közösen gombákat, fotózással örökítsék meg őket például:  őzlábgomba, rókagomba, galambgomba – az állatok neveivel teremtsünk kapcsolatot!

Ha lehet, rendszeresen gombászó szülőt vagy gombaszakértőt keressünk meg a foglalkozás idejére. Különös gonddal, nagyítóval vizsgáljuk meg a korhadó fatönkök taplógombáit, nyálkagombáit. Meséljük el a kicsiknek, hogy a gombafonalakkal körbehálózott korhadékot, tulajdonképpen „megeszik”, vagyis lebontják a faanyagot. Ők így komposztálnak.

Külön érdekesség, hogy a 2018-as év gombája a süngomba. Hallottunk e már róla? Hogy néz ki? A hófehér, jólfésült sünre emlékeztető termőtestű gomba a bükk és tölgyfák kiszáradt egyedein található szeptember-november között. Részleteket itt olvashatunk még róla! http://www.csemete.com/hirek/az_ev_gombaja_2018_a_sungomba-672

További ötletek és javaslatok: http://humusz.hu/komposztalj/ovodaknak

 

Javaslat iskolai csoportoknak

A komposztálás során a növényi anyagok lebomlása zajlik a komposztkeretekben. Ám az erdei avarban ebbe a folyamatba a kalapos gombák is bekapcsolódnak.

Kenéz Árpád 2013-ban írta és készítette Állati növénykert című munkáját, amelyben a növényekben bújó állatnevekkel keltette fel a figyelmet a botanika iránt.

Ti is összeállíthattok egy „Állati gombakert”-et.

Keressetek gombákat az erdőben, fényképezzétek le őket, határozzátok meg, vagy kérjetek segítséget a határozásukhoz. Az interneten is találhattok képeket a gombákról!  Olyat keressetek, melyek nevében elbújt egy állatnév is. (Pl.: őzlábgomba, galambgomba, rókagomba, kígyógomba, szarvasgomba, süngomba). A gomba neve vajon miért azt az állatot rejti? Gondold ki, nézz utána, rajzold le!

Készítsetek több ilyen gombáról egy-egy rövid botanikai leírást, valamint az állattal való kapcsolatáról egy ötletes, humoros rajzot.

Szélesítsük ki a témát természetismereten túl az irodalom felé is! Pársoros versikét is alkossatok az adott nevű gombá(k)ról.

Ajánló: Kenéz Árpád: Állati növénykert (mintaoldalak ötletet adhatnak, a Partner Hírlevél 31. oldalától találtok pár növényt hasonlóképpen bemutatva)

http://atkft.hu/documents/pthl/ujsag1411.pdf

További témajavaslatok: http://humusz.hu/komposztalj/iskolaknak

 

Javaslat középiskolásoknak:

Próbáltátok már a makrofotózást? Talajlakó élőlények voltak már a „modelljeitek”? Egy jó fényképezőgép, néhány apró trükk, egy marék erdőtalaj (és némi türelem) szükséges csupán ahhoz, hogy elkészítsétek a lebontó szervezetek tablófotóit. Ízelítőül nézzétek meg Ujváry Zsolt rovarbiológus fotósorozatát és olvassátok el technikai útmutatásait. 

Ajánló: http://www.humusz.hu/komposztalj/iskolaknak#makrofotok

 

Javaslat közösségi kerteknek és civil szervezeteknek:

A komposzt felhasználásának egy érdekes és célszerű módja módja, ha magaságyást készítünk. A magaságyás alkalmazása kimondottan alkalmas bemutatókertekben, forgalmas közösségi tereken, de az iskolakertben is ott lehet! Civil kezdeményezéssel óvodákban, iskolákban, közösségi kertekben is létesíthetünk speciális magaságyásokat: gyógynövényeknek, festőnövényeknek, illatösvényeknek, lepkekerteknek. Gyermekbarát, kutyabarát, gerinckímélő! Készítését elsajátíthatjuk például a kert.tv segítségével vagy egy család bemutatásában (GasztRózsa).

Ajánló: http://kert.tv/hogyan-keszitsunk-magasagyast/ 

https://gasztrozsakert.blog.hu/2018/04/13/magasagyasok_ujra_toltve#

További javaslatok közösségi kerteknek és civil szervezeteknek: http://humusz.hu/komposztalj/civil-szervezeteknek

 

Javaslat képzőművészeti alkotóközösségeknek

ICAW_2017

 "Cool the Climate! – Compost!” amit talán így lehetne lefordítani: „Hűtsd az éghajlatot! – Komposztálj! ebben a témában írták ki a plakátversenyt a Nemzetközi Komposzttudatos Hét programjához (2019. május 5-11) kapcsolódva. Mi is kérjük az alkotóközösségeket, hogy rajzoljanak, fessenek, alkossanak e téma mentén! Az elkészült pályamunkákat akár nemzetközi szinten is megmérettethetik az alkotók.  

 Ajánló: https://www.compostfoundation.org/ICAW/ICAW-Home

 

 

Ezévben először egy tanulást, ismeretterjesztést, szemléltetést segítő ajándékkal segítjük az óvoda- és iskolapedagógusok munkáját! Ujváry Zsolt rovarkutató biológus makrofotói segítségével közvetlen közelből ismerkedhetünk meg a talajlakókkal, melyek apró termetük miatt alig láthatóak. Diasorozata alkalmas tanórai figyelemfelkeltésre, de akár óvodai mesék alkotására is! Éljetek a lehetőséggel, s kérjük, hogy beszámolóitokban írjátok le hogyan alkalmaztátok ezeket a képeket. A diasorozat letölthető a http://www.humusz.hu/komposztalj/iskolaknak oldal aljáról.

 

 

Beszámolók beküldése

A beküldendő beszámolók tartalmazzanak egy 1-2 oldalas írásos dokumentumot, valamint külön csatolmányként várjuk az események során készült fényképeket (3-7 db, jó minőségű, megfelelő megvilágítású, .jpg formátumú kép) Beküldésekor tüntessék fel az e-mailben az intézmény / közösségi kert / szervezet nevét, a felkészítő pedagógust / csoportvezetőt és a pályázó csoportot, annak létszámát is. 

A posztert készítő művészeti alkotóközösségek plakátjainak mérete álló A2-es nagyságú legyen, .jpg formában küldjék meg email címünkre.

 

Beküldési cím: komposztunnep@gmail.com

Beküldési határidő: 2018. november 16. péntek 24:00 óra.

 

Eredményhirdetés: 2018. december 15. szombat

További tájékoztatás kérhető a komposztunnep@gmail.com e-mail címen vagy a +36 1 386 2648 telefonszámon.

 

Díjazás

Óvodai / Iskolai / középiskolai /közösségi kert vagy civil szervezet / alkotóközösségi kategóriákban díjazzuk a legkreatívabb pályamunkákat. A nyeremények az Oázis Kertészet www.oazis.hu , Nádland Kft www.nadland.hu valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. www.hermanottointezet.hu felajánlásaiból kerülnek ki. 

Az alkotóközösségek pályamunkáit kiállítjuk a Humusz Ház oktatótermében, a legjobbat pedig azzal jutalmazzuk, hogy a 2019-es Komposztünnepet az ő plakátjuk segítségével hirdetjük meg.

 

Kampányolj a Komposztünnepnek!

Töltsd le a Komposztünnep 2018-as figyelemfelhívó plakátját, és segíts nekünk, hogy minál több helyre eljuthasson a híre. Köszönjük a segítséget!

Komposztünnep 2018 plakát

Komposztünnep 2018 plakát_nyomtatáshoz

 

 

A projekt támogatói:

oazis:kerteszet  nadland    


 


Ha még csak most ismerkedsz a komposztálás témakörével, néhány gondolat, hogy miért éri meg belevágni:Komposztálás


- csökken a háztartási hulladék mennyisége,
- növényeink egészségesebbek és szebbek lesznek,
- a természet körforgását modellezzük a kertünkben, udvarunkon,
- több időt tartózkodunk a friss levegőn,
- kertészeti ismereteink mélyülnek.

 

 

 

Nézz körül a komposztalj.hu honlapon, és legyél szerves része a programnak!

 

komposztálj

 

 

humusz logó    Galgamenti népfőiskola