Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életveszélyes bútorral, műanyaggal fűteni

  • 2010. szeptember 23.
  • graczek

Súlyosan károsítják az egészséget a műanyag, a kezelt fa és a műszálas textilek égetése során felszabaduló anyagok, pedig vannak olyan települések az országban, ahol csak hulladékkal tudják befűteni otthonukat az emberek - mondta az InfoRádiónak Lenkei Péter természetvédelmi mérnök, a Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője.

Rákkeltőek lehetnek, károsíthatják a májat, a légző- és az idegrendszert, negatív hatással lehetnek a szív- és érrendszerre, valamint a szaporodásra azok az anyagok, amelyek a műanyagok és műszálas textilek elégetésekor szabadulnak fel - mondta az InfoRádiónak Lenkei Péter természetvédelmi mérnök annak kapcsán, hogy a lassan beköszöntő hidegben sokan ilyen tárgyakkal fűtenek be.

A Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a hulladékégetés a hatályos jogszabályok szerint szabálysértés, illetve bűncselekmény, amiért százezer forintig terjedő pénzbírság vethető ki a levegőtisztasági kormányrendelet alapján.

A leggyakrabban kezelt, műgyantával ragasztott faanyagokat égetek azok, akiknek nincs módjuk más tüzelőt vásárolni, de az is gyakori, hogy ruhaneműt tesznek a kályhába. Lenkei Péter elmondta: előfordult, hogy egy egész település egy helyi varroda hulladékát égette, sőt, a textíliákat az önkormányzat saját autóival hordta szét, és a polgármesteri hivatalban is ezzel fűtöttek.

Hogy mennyire veszélyes a műanyagok égetése, azt egy miskolci eset is bizonyítja: néhány évvel ezelőtt többen meghaltak a kályhából a légtérbe kerülő füstgáztól.

Hanganyag: Szabó Fruzsina

Forrás: Inforadio.hu