Előkerült a Shell 25 évvel ezelőtti videókazettája

  • 2017. március 06.
  • Abigail
Szerző: 

A Shell már 1986-ban tudott a klímaváltozásról, amelynek súlyos következményeiről 1991-ben még külön kisfilmet is készített. Mégsem tett ellene semmit. Sőt, majd 30 éven keresztül, a tudományos tények teljes tudatában, dollár milliókkal puccsolta a klímavédelmi törekvéseket.

Több, mint negyed évszázaddal ezelőtt készítette az olajmulti azt a tudományos kisfilmet, amelynek kezdő figyelmeztetése így hangzik: „A jégkorszak óta nem tapasztalható olyan gyors felmelegedés, mint most. Mindez olyan gyorsan mehet végbe, hogy az élet ahhoz csak súlyos nehézségek árán lesz képes alkalmazkodni”. A filmben alaposan körüljárták a felmelegedés okait, többek között a cég saját termékeinek káros hatásait is megemlítik.

A holland Correspondent által kiszivárogtatott kisfilm még a tudósokat is megdöbbentette, mivel az abban szereplő tudományos állítások, következtetések és komoly kérdésfelvetések a mai napig megállják a helyüket: „Egy zsúfolt világban, ahol ilyen kedvezőtlen klímaváltozás megy végbe, ugyan ki viselné gondját ennyi klímamenekültnek?”

A Shell az iskoláknak és az egyetemeknek szánta a tudományos kisfilmet, ám az hamar feledésbe merült. 26 évvel későbbi ismételt felbukkanása mély megdöbbenést keltett azok körében, akik ismerik a multinacionális cég későbbi fontosabb törekvéseit: az óriási befektetéseit a brutálisan környezetszennyező olajhomok iparágba, a globális klímamegállapodás elleni ágálását, a klímatudomány állításait hiteltelenítő kommunikációját.

Továbbá a Shell az amerikai és európai megújuló energiaforrásokat támogató rendszerek ellen folytatott lobbizásairól is híres lett. Éppen az ilyen elvetemült törekvései miatt nevezte pszichopatának a vállalatot az Egyesül Királyság korábbi klíma követe még 2015-ben. A Shell jövőbeni befektetései kapcsán a Bank of England és a Világbank is rámutatott arra, hogy az olajóriás olyan fosszilis energiaforrásokat kitermelő beruházásokat tervez tető alá hozni 75 milliárd dollár értékben, amelyeknek egyszerűen nem lenne szabad megvalósulniuk, ha tartani akarjuk magunkat az átlagosan 2 fokos hőmérsékleti plafonhoz.

A 2008-as gazdasági világválságot kiváltó ingatlanpiaci buborékhoz hasonló veszélyeket rejtő szénbuborékról már 1998-óta tud a vállalat, ám mégsem tett ellene semmit. Sőt.
További érdekességek a Guardian eredeti cikkében találhatóak.

 

forrás: zip.hu

Új hozzászólás