A 40 éves tilalom ellenére még mindig gyártják a rákkeltő vegyszereket

  • 2024. március 11.
  • kovacseszter

Az ipar ma több rákkeltő PCB-t állíthat elő, mint bármikor a történelem során – derült ki egy kutatásból. Ez megdöbbentő, tekintve, hogy a PCB-k gyártását több mint 40 évvel ezelőtt betiltották, és a stockholmi egyezmény értelmében fel kellene számolnunk őket.

 

Bár a poliklórozott bifenileket (PCB) már évtizedekkel ezelőtt kivonták a forgalomból,  minden korábbinál többet gyártanak belőle –  írta a Guardian. A brit lap a Watershed Investigations kutatására hivatkozva arról számol be, hogy hogy a PCB-k kémiai reakciók melléktermékeként keletkeznek, ami azt jelenti, hogy kis arányban jelen vannak számos ma használt vegyi anyagban.

“Ez megdöbbentő, tekintve, hogy a PCB-k gyártását több mint 40 évvel ezelőtt betiltották, és a stockholmi egyezmény értelmében fel kellene számolnunk őket” – mondta a tanulmányt végző Dave Megson, a Manchester Metropolitan Egyetem környezetvédelmi törvényszéki szakértője.

A PCB-k csoportjába 209 különböző vegyület tartozik. AZ 1920-as évek végén kezdték gyártani. Köszönhetően kis gyúlékonyságának, elektromos szigetelő képességének széles körben alkalmazták. Dielektromos folyadékként transzformátorokban és kondenzátorokban, hőátadó folyadékként hidraulikus rendszerekben, kenőanyagokként, festékekben, ragasztókban, szigetelőanyagokban, valamint lágyító anyagként műanyagokban.

Azért tiltották be a PCB-ket, mivel egészségügyi problémákkal álltak összefüggésben, és a környezetben nem bomlanak le könnyen.

Sürgősen cselekedni kell

Az állatokban rákot okoznak, valamint károsítják az immun-, a reproduktív, az ideg- és az endokrin rendszert. Embereknél is rákkeltő hatásúak lehetnek, és az expozíciójuk felnőtteknél pattanásszerű bőrbetegségekhez, gyermekeknél pedig neurológiai és immunológiai elváltozásokhoz vezethet.

“Ha figyelembe vesszük ezeknek a vegyi anyagoknak a mennyiségét és a bennük lévő PCB-k csekély mennyiségét, akkor ez egy hatalmas számot tesz ki  – csak az Egyesült Államokban évente körülbelül 45 000 tonnát. A termelés csúcspontján, az 1970-es években évente körülbelül 39 000 tonna készült” – áll a tanulmányban.

A szerzők szerint ezeket “újonnan felmerülő aggodalomra okot adó szennyező anyagként” kell besorolni, és sürgősen foglalkozni kell velük, mivel minden PCB mérgezőnek minősül, nem csak a kereskedelmi keverékekből származó örökölt PCB-k.

Lee Bell, a nemzetközi vegyianyagokkal foglalkozó civil szervezetek hálózatának munkatársa elmondta: “Nem sok erőfeszítést tettek a vegyi anyagok gyártásából származó PCB nem szándékos előállításának szabályozására. A szándékos PCB-gyártás esetében az egyezmény részes feleinek 2028-ig meg kell szüntetniük a régi PCB-k készleteit. Ezzel a feladattal szomorúan elmaradtak, és a PCB-készletek mintegy 80%-át még nem semmisítették meg.”

Delfinek végveszélyben

A vegyi anyagok lebomlása igen sokáig tart, és jó ideig megmaradhat a környezetben, különösen a hulladéklerakókban, ahonnan bekerülhetnek a talajvízbe, onnan pedig a tengerekbe. Ez különösen veszélyes, mert a PCB megjelenhet a tengeri táplálékláncban is, veszélybe sodorva a delfineket.

A PCB-ket nagy mennyiségben találták meg a tengeri emlősökben. A tartósan megmaradó vegyi anyagok felhalmozódnak a környezetben, sokszor a tengeri emlősökben is.

“Láttuk a PCB-k hatását az Egyesült Királyság gyilkosbálna-populációjában, amely a következő száz évben a teljes összeomlás felé tart, összhangban a súlyos PCB-szennyezéssel. Egy Skócia nyugati partjainál élő gyilkos bálnát 2016-ban holtan találtak, miután halászhálókba gabalyodott, és a boncolás utáni vizsgálat kimutatta, hogy a PCB-k szintje a szövetében százszor magasabb volt, mint a tengeri emlősök egészségét befolyásoló ismert szintek” – mondta Francesca Ginley, a Marine Conservation Society munkatársa.

Forrás: greenfo.hu