Őszi szemétszüret a Tápió-vidéken

A lentebb megnevezett civil egyesületek szervezõtársakat keresnek, hogy 2007 szeptember 22-én a Tápió-vidéken tegyünk valamit a településeink külterületét elárasztó szemét ellen!

 

 

Emlékezhetünk, hogy idén tavasszal több Tápió-vidéki település, civil szervezet is sikeres szemétszedési akciót bonyolított le. Ezen felbuzdulva Egyesületeink célul tűzték ki, hogy a Takarítási Világnap alkalmából egy Tápió-vidéki általános külterületi szemétszedési akciót szerveznek.

Mivel Egyesületeink fő profilja a természetvédelem ezért gondoltunk rá, hogy inkább a természetvédelmileg értékes területeken lenne szükséges a hulladék összegyűjtése (ezeken a területeken például a késő tavaszi akciók egyébként negatív hatásúak is lehetnek).

Elsősorban országos, helyi védelem alatt álló területeken lévő illegális hulladéklerakók felszámolása, az ilyen területeket érintő vonalas létesítmények (utak vasutak) menti szemét összegyűjtését, vagy a települések határában lévő kedvelt kirándulóhelyek megtisztítását tartjuk fontosnak az akció keretein belül (de természetesen más, hasonló jellegű akciótól sem zárkózunk el).

Egyesületeink a közeljövőben felveszik a kapcsolatot más általuk ismert hasonló gondolkodású civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, iskolákkal, hatóságokkal. De várjuk azok jelentkezését is akik segítséget tudnak nyújtani számunkra, akár egy-egy helyi akció lebonyolításával, kétkezi munkával, vagy éppen tárgyi, anyagi felajánlásokkal.

Az akciót szeretnénk minnél szélesebb körben kiterjeszteni, hagyományteremtő céllal. Várjuk azon szervezetek (egyesületek, vadásztársaságok, oktatási intézmények), és baráti társaságok, magánszemélyek jelentkezését akik szívesen részt vennének lakókörnyezetünk megtisztításában.

 

Biztos helyszínek és kapcsolattartó személyek:

Az akciók pontos kezdési időpontjáról a találkozók pontos helyszínéről kérem tájékozódjon a kapcsolattartóknál! Kérjük a résztvevőket hogy amennyiben tudnak hozzanak megukkal munkáskesztyűket!

 

Szentmártonkáta, Gyulai-erdő

Vidra Tamás 06-30/663-4650

 

Sülysáp, sápi homokbánya

Németh András 06-20/234-9994

 

Bénye-Káva összekötő műút

Kopcsándi Károlyné 06-30/683-1936 (bényei oldal)

Rádi Sándorné 06-20/319-19-72 (kávai oldal)

 

Szentlőrinckáta, Hajta-patak menti gyepek

Miltner Zsolt 06-30/678-7331

 

Tóalmás, Legelő-dűlő (figyelem ez akció 29-én lesz!!!)

Polgármesteri Hivatal 06-29/426-001

 

 

 

Jelen akcióról bővebben informálódni a www.tapiovidek.hu oldal erre a célre létrehozott fórumjában lehet.

 

 

Legyen a jövőben a Takarítási Világnap a tápió-vidéki külterületek megszépülésének napja!!

 

Tápió Természetvédelmi Egyesület

Magyar Madártani Egyesület Tápió-vidéki Helyi Csoport

ÉLŐVÍZ Természetvédelmi Egyesület

 

Csatlakozó szervezetek, intézmények:

Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány

Vadvirág Környezeti Nevelési Egyesület

 

Szentmártonkáta Község Önkormányzata

Sülysáp Nagyközség Önkormányzata

Tóalmás Község Önkormányzata

 

Hulladék Munkaszövetség

 

Bénye Község Önkormányzata

Káva Község Önkormányzata

Községi Könyvtár Káva

Szentlőrinckáta Község Önkormányzata

 

 

 

 

 

 

Forrás: www.tapiovidek.hu