Újraszedve magazin archívum

2010. január 26. 03:39

recycle_103_k_120

Ősszel, Drávafokon, a Zöld Fiatalok nemzetközi táborában Németh Gyurka egy kiváló workshopot tartott, ahol kerékpáralkatrészekből készíthettünk magunknak öveket, mécsestartókat és más dísztárgyakat. Gyurka tárgyaiban az alázattal elsajátított szaktudás és a felszabadító kreativitás egyesül. Alább vele és az alkotásban is partner kedvesével, Nagy Orsolyával beszélgettünk, a Recyclemission Hungary aktivistáival.

2010. január 26. 03:39

Igazságtalanságok a díjban

Környezetvédő szervezetként nem lehet más érdekünk, mint a magas színvonalú közszolgáltatás, és viszonylag pontos képünk van arról, hogy ez mibe kerül. Azt is látjuk, hogy a közszolgáltatási díjak messze elmaradnak az európai árszinttől, és a közeljövőben komoly emelések várhatóak. Ha a díjban az alábbiakban röviden említett (és további elemzésre szoruló) igazságtalanságok és aránytalanságok megmaradnak, komoly fogyasztóvédelmi és szociális feszültségek várhatók. Ennek szeretnénk elébe menni és kezdeményezzük a díjak kivetésének módját - az érintettek által lefolytatott társadalmi vita után - úgy megváltoztatni, hogy minden társadalmi szereplő számára elfogadható legyen, és a környezet érdeke se sérüljön. A jelenlegi rendszer senkinek nem jó!

2010. január 26. 03:39

A természeti erőforrások a gazdasági tevékenységek alapját képezik. Ezért az azokkal való megfelelő és hatékony gazdálkodás kulcskérdése a fenntartható fejlődésnek - és része számos ágazatpolitikai kérdésnek, amelyekkel a kormányok egyre többször szembe kerülnek. Dr. Pomázi István (KvVM) írása.

2010. január 26. 03:39

foe_logo2_120A szlovák környezetvédelmi miniszter visszautasította egy veszélyes hulladékégető építését Szlovákiában. A projektet kritizálta a szlovák Föld Barátai is, akik emellett segítették a helyiek szerveződését, tiltakozását. A projektből hiányoztak a szükséges biztonsági intézkedések – de több más hiányossága is volt. Habár a helyi önkormányzat támogatta (Kohéziós Alapból nyert támogatásból, tehát közpénzből akarták fedezni a költségeket), az égető magánvállalatok hulladékát égette volna.

2010. január 26. 03:39

garbagestreetparadeun6_120Feszti körkép

Itt a nyár - indul a fesztiválszezon. Sziget, Volt Fesztivál, Kapolcs, Diósgyőr, Pécs - számtalan helyszín, számtalan látogató. És megszámlálhatatlan mennyiségű szemét. Bár évről évre egyre komolyabb erőket mozgósítanak a szervezők a hulladék eltüntetésére, a probléma nagyobb, mint álmunkban sejtenénk. Aki nem hiszi, járjon utána: érdemes bekukkantani a Hajógyári szigetre egy húzósabb estén. Az, hogy bokáig ér a műanyag és papír szemét, még tapintatos megfogalmazás. A színpadok előtt már évek óta nem a pogózás dívik - hanem a szemét rugdosása, ütemre. De vajon hogyan csinálják ezt mások?

2010. január 26. 03:39

japan238_120Óriási a népsűrűség, rengeteg pénz és óriási fogyasztás, viszont nagyon kevés hely. High-tech hulladékgazdálkodás és más csővégi csodák: ez Japán.

2010. január 26. 03:39

gyuri01_120Itten most jogilag besült ügyek következnek. Reklám-tényállásilag felvetődik ugyan a fogyasztók megtévesztése, de a felelősség érvényesítése reménytelen. Reménytelen, mivel a jogi szabályozások a gazdasági reklámokra érvényesek - nem vonatkoznak viszont a társadalmi célú reklámokra (TCR) illetve a választási (politikai) reklámokra. Nagy nevetség, de ezek jogilag leginkább megfoghatatlanok. Etikai elvárások emlegethetünk ugyan - feltételezve, hogy az erkölcsösségnek van egyáltalán találkozási pontja a politikai szférával...

2010. január 26. 03:39

A XVI. kerület helyi programja nagyszerű példája az önkormányzat, egy civil partner - esetünkben az Öko-Fórum Alapítvány - és a lakosság összefogásának. Az olajozottan működő rendszer a "zöld javakat" menti ki a háztartási hulladékok közül, hogy házi komposztálással hasznosítsa azokat.

2010. január 26. 03:39

coca_szivattyu_120

Kukás Bulvár 

2010. január 26. 03:39

energiaklub_120Az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület évek óta oktatási segédanyagok készítésével is foglalkozik. Ezek elsősorban a 12-18 éves korosztálynak készültek, de az őket tanító szaktanároknak, környezeti nevelőknek is segítséget nyújtanak a fenntartható energiagazdálkodás témakörében.

Oldalak