Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új év, új égetők!

Év: 
2008
Szám: 
Tél
Szerző: 
Szuhi Attila

egeto_120_02Valami furcsa perverzitás állhat a dolog mögött, de kétség nem férhet hozzá: a cégek új égetõik bejelentését mindig december tájára, karácsony szent ünnepére idõzítik. Békés karácsonyt, és boldog új esztendõt minden helyben élõ lakos számára!

Budapest második szemétégetõje
December 11-én hozták nyilvánosságra, hogy a dél-pesti régióban 2015-20-ra akarják felépíteni Budapest második szemétégetõjét. A tervek szerint az égetõben többek között a csepeli szennyvíztisztító iszapját égetnék el. A megvalósításban a fõváros, a Fõtáv és a FKF Zrt. venne részt. A közlemény nagyon taktikusan nem említ konkrét helyszínt, nehogy elindulhasson egy esetleges civil akció, és persze mint mindig, most is a „nyugati példára” hivatkoznak. Nem hiányzott a média megpuhítása sem, az újságírókat már a bejelentés  elõtt elutaztatták Bécsbe, egy kis égetõ-nézõbe, ahol csupa jó szó esett a hulladék égetésérõl.
A XVIII. kerület (Cséry-telep) lakossága és önkormányzata már tiltakozott az égetõ ellen, és a rutinosabb újságírók kíváncsiak voltak az ellenvéleményre is. Azt azonban, hogy ez nem csupán egy légbõl kapott ötlet, jól mutatja az eddigi elõkészítés, és az, hogy a dél-pesti égetõ terve már szerepel a Környezetvédelmi Minisztérium stratégiai tanulmányában is.

Oroszlány
Miután a Várpalotára tervezett égetõ meghiúsult, a Közép-Duna-Vidéki Hulladékgazdálkodási Társulás (KDV) új helyszínt keresett, és sajtótájékoztatón jelentették be: a tervezett új helyszín Oroszlány, a tárgyalások kedvezõen alakulnak. Ezt megtudva levelet írtunk mintegy 150 helyi civil szervezetnek, és kiadtunk egy sajtóközleményt. Kiderült, hogy Oroszlányban gyakorlatilag senki nem tud a tervekrõl, holott a KDV az oroszlányi Vértes Erõmû új tulajdonosával tárgyalásokat folytat a 100.000 tonna hulladék együttégetésérõl. Az erõmû ideális helyszín a társulás számára, hiszen már évek óta zajlanak benne együttégetési kísérletek. A helyi TV december 4-re élõ mûsort szervezett, ahol a  betelefonálásokból egyértelmûvé vált, hogy a lakosság nem kér sem a kísérleti égetésbõl, sem a tervezett nagyobb kapacitású együttégetésbõl.

Tatabánya
Könnyen lehet, hogy Tatabánya elsõ népszavazása egy hulladékégetõ sorsáról fog dönteni. December 5-én lezárult a Bánhidai Baráti Kör által kezdeményezett népszavazási aláírásgyûjtés - az „Egyetért-e Ön azzal, hogy Tatabányán ne létesüljön hulladékégetõ?” kérdésre 9475-en válaszoltak. A tervek szerint ugyanis ismeretlen kanadai befektetõk létesítenének új hulladékégetõt a városban. A projektet az MVM Zrt. tulajdonában lévõ Tatabányai Erõmû Zrt. karolta fel. Olyannyira, hogy a Baráti Kör népszavazási kérdését megfellebbezte, arra hivatkozva, hogy helyi szinten nem jogosultak dönteni errõl a kérdésrõl. A fellebbezést elutasították. A város hangulatát ismerve, egy jó idõpontban kiírt népszavazás eredménye aligha lehet kérdéses.

Tiszaújváros
Már meglévõ, 10 ezer tonnás égetõje mellé, egy újabb 25 ezer tonnásat építene az Ecomissio Kft. Tiszaújvárosban. A két mû együtt szinte eléri a dorogi veszélyes-hulladék égetõ kapacitását, mely az országban a legnagyobb.
Az Ecomissio Kft. Tiszavasváriban is üzemeltet egy kisebb égetõt, amely ellen több lakossági panasz is érkezett szervezetünkhöz. A problémák kibeszélésére lakossági fórumra is sor került, ahol a cég többek között ígéretet tett egy gyárlátogatás megszervezésére, amelytõl azonban a fórumot követõen elállt. Ismerve ezeket a tényeket, némi aggodalommal tekintünk az új égetõ tervére. És ahogy az már lenni szokott, az engedélyezési eljárást úgy idõzítették, hogy a hirdetmény a karácsony elõtti héten került kifüggesztésre a hivatalban. Hogy minél több tiszaújvárosi elolvashassa...

És így tovább
Ácson újra felmelegítették az égetõ tervét. A korábbi terveket szövögetõ svájci-magyar  úriember már elállt az ötletétõl, ezúttal magyar tõke állna a pirolízis üzem mögé. A kapacitást úgy választották meg, hogy ne kelljen hatástanulmányt készíteniük.
Értesüléseink szerint újra „élesítették” azt a tervet, hogy a most épülõ gyõr-sashegyi regionális hulladéklerakó területére egy nagykapacitású szemétégetõt is betelepítsenek. A tervet a beruházás körüli jogi problémák, a lakosság felháborodása, illetve a bácsai hulladékégetõ körüli botrányok miatt eddig „jegelték”. A tervezett égetõt feltehetõen a várható kapacitáshiány teszi sürgetõvé – írja honlapján a Reflex Környezetvédõ Egyesület.
A beremendi cementgyárban tervezik elégetni a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási  Társulás 70.000 tonna maradékhulladékát. A tervet eddigi is sejtettük, de december óta már hivatalosan is megerõsítették.