A HuMuSz javaslatára az Országgyûlés az elmúlt télen elfogadta, hogy az adófizetõk adójuk második 1%-át az 1517-es technikai szám bejelölésével az illegális hulladéklerakók felszámolására is felajánlhatják. Azóta amúgy micimackósan, hangos suttogással lezajlott két kis kampány: egyrészt a Metro hírújságban három alkalommal jelent meg egy-egy tenyérnyi hirdetésünk a Café PR ügynökség közbenjárására, másrészt az Ökopack támogatásával összesen 20 alkalommal ment le régi Tájsebészet reklámfilmünk újrahasznosított (gyorsan újravágott) változata, többnyire a híres-hírhedt Gyermekrák Alapítvánnyal egy blokkban. Hát ha erre se adakoznak az adózók, akkor semmire! Ha azt vesszük alapul, hogy a sokakat érintõ és reklámozott parlagfû irtásra 820 millió forint felajánlás érkezett, míg társadalmi bûnmegelõzésre, erdõterületek fejlesztésére és egészségmegõrzõ sportra pusztán a nevük alapján 200-200 millió, akkor az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladataira is bejöhet ilyen nagyságrendû összeg.

Lerakó vagy lerakás?!

A HuMuSz által összehívott „Tiszta Magyarországért" szektorközi munkacsoport, vagy ahogy mi nevezzük magunkat, a Tiszta MAO Bizottság azért dolgozik, hogy az adófizetõk 1 % felajánlása a célnak megfelelõen és hatékonyan kerüljön felhasználásra. Június 22-ei ülésünk némi szemantikai polémiával kezdõdött: a lerakó az a hely, ahol nagy mennyiségben szabad és lehet hulladékokat lerakni, a mi ellenségeink a hulladéklerakások. Ennek analógiájára a mai reggelimet nem lágy tojásnak, hanem lágy tojatnak kellene nevezni. De azért nem akarom elviccelni a kérdést. Annyiban jogos ez a nyelvi különbségtétel, hogy a Bizottság sem a hajdan hivatalos, de mára nem EU-konform régi lerakók kármentesítését, sem a bálázott német szemét feladónak történõ visszaküldését nem tekinti feladatának. Illegális hulladéklerakáson az erdõszéleket és más zöldterületeket elcsúfító kommunális hulladékokat, kidobott bútorokat és sittes-zsákokat értjük.

Egyetértettünk abban, hogy a munkát a szeméthalmok feltérképezése nagyban segítené, de a legcélravezetõbb módszert nem tudtuk kitalálni. Felmerült a zöld számos lakossági bejelentések lehetõsége, egyfajta „Deríts fel egy lerakót!" kampány (a HuMuSz a Tájsebészet keretében ilyet már szervezett, de a Magyar Geocatching Egyesület is foglalkozott hasonlóval), netán légifotózás és térinformatika... Az is igaz, hogy térképre nincs szükség ahhoz, hogy megmondjuk, az országban hol a szétszórt szemét: mindenhol!

Mire menjen a pénz?

A forrás legalább 80 százaléka menjen konkrét felszámolási programokra, a maradékból kell megoldani a médiamunkát és egyéb kommunikációt, az oktatást és a titkárság mûködtetését. Már az eredeti bizottság 2005. áprilisi (!) felállásakor azt ígérte Rakics Róbert akkori államtitkár, hogy a „a mozgalom tevékenysége egyrészt egy intézkedési terv kidolgozására, másrészt egy kézikönyv összeállítására irányul". Na, talán most ez is lendületet kap, ha máshogy nem megy, akkor mint annyiszor, ismét a HuMuSz, mint civil külsõs végzi el ezt a penzumot.

Ami a pénzosztást illeti: több szintû pályázatokat tartanánk jónak: a legkevésbé éppen az alkalmi szemétszedéseket támogatnánk. A pályázó minél több garanciát tud adni a terület tisztán maradására, annál nagyobb eséllyel és nagyobb összegre pályázhat. A bizottság is egyetértett abban, hogy átfogó és integrált megoldásokra van szükség. Ide tartozik például a potenciális szemetelõk tájékoztatása a legális hulladéklerakási lehetõségekrõl, de az illegális lerakás lehetséges konzekvenciáiról is. Jelenleg a pénzbüntetésen túl három évig terjedõ szabadságveszéssel is büntethetõ lenne az illegális lerakás, ha a létezõ szigorú szabályok egymással harmóniában állnának, és azokat érvényre lehetne juttatni.

Az egyik fõ dilemma az, hogy lehessen-e ebbõl az összegbõl õröket - természetvédelmi vagy közterületi felügyelõket, polgárõröket, hulladék kommandókat - felbérelni, terepi munkájuk költségeit fizetni vagy sem. Adott esetben egy település tisztaságáért egyetlen állandó „figyelõ szem" többet tehet, mint a rendszeres takarítások - elõbbi megelõzõ vagy „elrettentõ", utóbbi viszont „csõvégi" megoldás. Tény azonban, hogy az az adózók 1 %-os felajánlásukat nem a hiányzó szakemberállomány toldozgatására szánták.

A pályázati kiírás kapcsán hajlottunk arra, hogy a szûkös forrásból elsõ körben az igazán szembetûnõ, sokaknak szemet szúró illegális lerakásokat kell felszámolni, törekedni kell a kisebb, de látványos akciókra, és ezeket folyamatosan és jól kell kommunikálni.

A következõ lépések

Fodor Gábor tehát garanciát vállalt arra, hogy a szemétdombok felszámolására felajánlott SZJA egy százalékokból más célokra nem juthatnak pénzek, ráadásul, mint mondta, kész a civil szervezetek javaslata alapján felhasználni az illegális hulladéklerakók felszámolására felajánlott adóforintokat.

A Tiszta MaO munkacsoport elfogadta a forrásfelhasználás alapelveit, és egyetértett egy lehetséges adminisztratív rendszerben is. E szerint a KvVM szerezze meg a jogot a forrás felhasználására, a pályázatokat már 2008 legelején hirdessék meg, hogy tavasszal elindulhassanak a felszámolási munkák. Ehhez a lehetõ legalacsonyabb szintû és leginformálisabb bizottság lenne a legjobb, jelentõs nem-kormányzati részvétellel. Ezt az ügyet a HuMuSz kezdeményezte és juttatta el (persze többek jelentõs segítségével) a jelenlegi szakaszba, felvetõdött, hogy továbbra is elláthatnánk a titkársági feladatokat. Errõl döntés még nem született. Majd meglátjuk, meglátjátok!