Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tervezett hulladékégető Inotán

Év: 
2006
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Mamuzsity Krisztina

2006. március 2-án, szerdán 14 órakor közmeghallgatást tartott Várpalotán a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Lévén munkanap, nem tűnt túl szerencsésnek az időpont megválasztása. Az előzményekről: 2002 körül sok településnek megoldást kellett keresni a lassan bezárandó szeméttelepek helyett. A hulladékégető csak egy lehetőség, de úgy tűnik, vezetőink mást nem is kerestek. Csatlakozott 169 település. Ők bárhol másutt szerették volna tudni az égetőt, mint a saját településükön.


Várpalota lakossága 2004 óta erősen tiltakozik az építendő szemétégető ellen. Azért azóta, mert akkor került nyilvánosságra. Az Egészséges Palotáért Egye­sület aláírást gyűjtött a népszavazás kiírásáért, az égető ellen. A képviselőtestület elutasította a népszavazás kiírását. Törvényesen tették, már csak a lelkiismeretükkel kell elszámolniuk. Nem tagadom, volt egy népszavazás ebben az időben, csak nem ebben a témában. Több száz fő tiltakozott a Polgármesteri Hivatal előtt, majd pár nap múlva a régi Erőmű területén tartott polgármesteri találkozó bejáratánál is. Itt ült össze a 169 település polgármestere.
Vissza a közmeghallgatáshoz. Az időpont ellenére megtelt a terem. Sok kérdés, megjegyzés is elhangzott. A felszólalók kb 5%-ban a hulladékégető mellett, a többiek ellene szólaltak fel. A válasz mindenre az volt, hogy a technológia jó, az emissziós adatok a megengedett értékek alatt vannak.
Hozzáteszem: elméletileg. Mint tudjuk, a kibocsátás csak akkor jó, ha jó a szűrő. Ez elhasználódik, cserélni kell. Csak az a baj, hogy nagyon drága. A környék egészségügyi adatai elrettentőek. De ez csak a helyieket érdekli. A régi gyárak bezárnak, végre mi is érezhetnénk a tiszta levegőt itt, a Bakony lábánál. Megújuló energiaforrásként használhatnánk a szelet, a hulladékot pedig inkább használ­juk másra. Megindult a szelektív hulladékgyűjtés, a pályázati pénzt elkölthetnénk mondjuk a palackok újrafeldolgozására. Kár, hogy ezt csak mi szeretnénk így, a konzorciumnak nem áll érdekében. Ők mindenáron égetni akarnak.

Mamuzsity Krisztina
Egészséges Palotáért Egyesület