Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

HÍREK

Év: 
2000
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Levente

Lapátra tették

Abaújkéren véleménynyilvánító népszavazást tartottak arról, hogy épüljön-e regionális lerakó a település határában. Az eredmény egyértelmű döntés: a szavazók 95 %-a voksolt nemmel. És most?

 

Lapátra tennék

 

Néhány hét leforgása alatt kétszer is feljelentették Pepó Pál, környezetvédelmi minisztert. A Pepó-búza miatt tett feljelentést egy debreceni állampolgár a Legfőbb Ügyészségen és a megyei főügyészségen. Kifogása abban áll, hogy a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. éppen olyan búzafajt termeszt, amit Pepó Pál nemesített. A kht. állami tulajdonú cég, amelynek tulajdoni jogát a mindenkori környezetvédelmi miniszter gyakorolja. A levélíró szerint Pepó már miniszterként együtt pályázott a kht általa kinevezett igazgatójával az FVM-hez a Pepó-búzával összefüggő nemesítési program továbbfejlesztésére, a fajta mielőbbi kereskedelmi forgalomba hozatalára és a termelésben történő elterjesztésére. A megyei főügyész szerint áttekintik azokat a dokumentumokat is, amelyeket korábban a Pepó Pál ellen érkezett budapesti feljelentéssel kapcsolatban készítettek.

 

Vásárlóerdő

 

Dunaújvárosban a Vasmű és a város közötti véderdő (ami nélkül levegőszennyezettség terén minden bizonnyal az első lenne a város) jelentős részét (9 hektárt!) ki akar vágni a Tesco. A bevásárlóközpont építésére a képviselőtestület megadta az engedélyt. McDonald's is lesz, de legalább nem a központban, hanem egy kevésbé frekventált helyen, benzinkútnál.

 

A Főkefe háza tájáról

 

Februártól a fővárosi hulladékudvarok már a vissza nem váltható műanyag (PET) palackokat is átveszik - jelentette be Siklóssy Mihály, az FKF Rt. főosztályvezetője. A gyűjtéssel egyelőre csak kísérleteznek, de ha a hasznosítás hosszú távon megoldható, akkor újabb elemmel bővül a szelektív hulladékgyűjtés. Az rt. a jövőben használt sütőolajat és -zsíradékot, elektronikai hulladékot és a szárazelemek mellett akkumulátorokat is gyűjteni kíván. A fővárosi koncepciónak megfelelően az év első felében újabb három hulladékudvar fog nyílni: kettő Újpesten, egy a Józsefvárosban. Egy-egy zöldudvar kialakítása 20-25 millió forintba kerül, az üzemeltetés költségei szintén milliókra rúgnak. Az eddigi nyolc hulladékudvarban egyébként a tavalyi év folyamán vegyes papírból 70 tonna, fehér üvegből 55 tonna, színes üvegből pedig 40 tonna gyűlt össze a konténerekben. A házi statisztika szerint a zöldudvarokat egyre többen veszik igénybe.

 

Azbeszt

 

Apcon azbeszttartalmú építési törmelék került a kommunális lerakóba. Az Etercem Kft. 270 tonna törmeléket szállított oda a közelmúltban. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint az azbeszt csak nyomokban mutatható ki, jóval az EU-beli határérték alatt van. Ennek ellenére felülvizsgálati eljárást indítottak, ugyanis a magyar szabályozás értelmében a hulladék veszélyesnek minősül. A vizsgálat arra keres választ, hogy szálas azbeszt kerülhet-e a levegőbe. Ha igen, akkor kármentesítést rendelnek el.

 

Tisztító - elhalasztva

 

Tavasszal dönt a kormány a rákospalotai szemétégető füstgázmosójának korszerűsítéséhez kapcsolódó hitelgaranciáról. A főváros csak ezután veheti fel a beruházáshoz szükséges nemzetközi kölcsönt. A kormányzat a költségek felével, de legfeljebb 4,5 milliárd Ft-tal járul hozzá a felújításhoz. Leghamarabb 2002. végén kezdhetik meg működésüket az új elektrofilterek, addig továbbra is jóval a határérték felett távoznak a káros anyagok a kéményből. Ugyanakkor a IV. kerület feljelentést tett az ügyészségnél, mivel az égetőmű szennyezése miatt jelentős egészségkárosodás érte és éri az érintett térség lakóit.

 

Papír - elkülönítve

 

Budapesten a XIV. kerület egy részén beindult a szelektív papírgyűjtés. A Feparec ingyenes szolgáltatását társasházak és lakóközösségek vehetik igénybe. A cég mindenkivel külön szerződik, a papír értékesítéséből származó bevétel pedig a házat illeti. Az önkormányzat tájékoztatása szerint eddig 30 társasház jelentkezett. Az általuk kezdeményezett gyűjtést már évek óta szívesen látták volna, ám a Feparec volt az első, aki nem azzal kezdte, hogy x 100 ezer Ft-ot kér a beindításhoz. Az önkormányzat további lakóközösségek jelentkezését várja!

 

Meggyújtott oldószerek

 

Békéscsabán kigyulladt egy veszélyeshulladék-gyűjtő telep. A város legnagyobb lakótelepének tőszomszédságában mintegy 250 tonna elhasznált festékanyag, hígító és oldószer égett el. A szándékos gyújtogatás tetteseit keresi a rendőrség. A hulladékgyűjtő telepnek egyébként három éve nincsen gazdája, mégcsak nem is őrzik. Korábban a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség két ízben környezetvédelmi bírságot szabott ki a hulladékgyűjtőt akkor üzemeltető Gyopár Gmk.-ra, mely nem tudott fizetni, így 1997-ben felszámolták. A sorozatos törvényszegések miatt a Békés Megyei Főügyészség 1998-ban büntető felelősségre vonást kezdeményezett a cég vezetői ellen. A gyujtogatás miatti környezeti kárelhárítás során elsőként elszállítják és ártalmatlanítják a maradék veszélyes hulladékot, majd megvizsgálják, hogy mennyi szennyező anyag kerülhetett a talajba és a talajvízbe.

 

Megközelíthetetlen lerakó