Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapesti kísérlet

Év: 
1998
Szám: 
Tél
Szerző: 
Munkácsy Béla

A Fõvárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKf Rt.) próbálkozik a válogató hulladékgyûjtés fõvárosi bevezetésével. A legutóbbi nagyobb kezdeményezés 1992. januárjában kezdõdött és tulajdonképpen két mintaterületet érintett, a kispesti Wekerle-telepet, illetve a Rózsadomb és Pasarét egy összefüggõ részét.

Sajnos a kísérlet, akárcsak az a bizonyos állatorvosi ló, a szelektív hulladékgyûjtés minden problémáját felvonultatta. A takarékosság jegyében folytatott igencsak hiányos lakossági tájékoztatással már a kezdet kezdetén sikerült megalapozni a sikertelenséget. Ez a takarékosság azzal folytatódott, hogy a lakossággal való folyamatos kapcsolattartás is elmaradt. A lakásokba az egész kísérlet folyamán mindössze egy-egy csúnyácska A5 méretû szórólap jutott, az utcákon ugyanennek felnagyított változata volt néhány példányban kiragasztva. Igaz, az elektronikus sajtót is megpróbálták mozgósítani: Kispesten a kábeltelevízió is foglalkozott a témával. Végeredményben az érintettek teljességgel érdektelennek és alulinformáltnak bizonyultak.

Konténersziget a Wekerle-telepen
Konténersziget a Wekerle-telepen

1992. április 1-ig mintegy 250, kifejezetten erre a célra átalakított konténer került a két mintaterületre.

Ezek a már felsorolt kívánalmaknak nagyjából eleget tettek (igaz, a zárhatóságot csak az üveggyûjtõ edényzetnél igyekeztek megvalósítani), de mint a fejlemények bizonyították, mind tervezésük, mind kivitelezésük terén mutatkoztak hiányosságok. Az idõk során ugyanis kiderült, hogy a bedobónyílások gumibillentyûjét egyetlen mozdulattal ki lehet vágni, a zárható üveggyûjtõ konténerek pedig a fõváros lumpen elemeinek nem jelentenek igazi akadályt. A karbantartási munkák elmaradása miatt az edényzet állapota rövid idõ alatt leromlott.

A begyûjtést sem sokáig végezték a tervek szerint. Eredetileg ugyanis azt gondolták, hogy a hét minden napján más-más frakció begyûjtését fogják elvégezni. Rövid idõ elteltével azonban a lakosság azt a megdöbbentõ tényt kellett tudomásul vegye, hogy a konténerek tartalmát válogatás nélkül összeborítják, ezzel meghatározva és világosan jelezve a hulladék további sorsát.

Az elsõ idõben hat összetevõ, a papír, a mûanyag, a fém, a fehér és a színes üveg és a szárazelemek begyûjtését szerették volna elérni. A begyûjtött anyag zömét az akkori MÉH-en keresztül igyekeztek visszajuttatni a gazdaságba. A szervezõk elmulasztották azonban a hazai gyûjtési rendszerek feltérképezését, tapasztalataik tanulmányozását, sõt annak idején azt állították, hogy sajátjukon kívül nincs is ilyen irányú kezdeményezés az országban.

Szelektív gyûjtés a Vigadó elõtt
Szelektív gyûjtés a Vigadó elõtt

A közel egy éves gyûjtés eredménye a következõ volt. A 103.6 t üveget a MÉH végül vegyesen vette át igen alacsony, 50 Ft/tonna (!) átvételi áron. A 116 tonna papír és a 21 tonna fém a szennyezettsége miatt szintén igen alacsony áron cserélt gazdát. A szárazelemet az aszód-galgamácsa-i rendezett biztonságos lerakóra szállították, a mûanyagot a Recyclen Kft.-nek próbálták továbbadni. A cég azonban - mint az elõre látható volt - megtagadta a vegyes és ezért hasznosításra alkalmatlan mûanyaghulladék átvételét.

A kísérlethez kapcsolódóan jelentek meg üveggyûjtõ konténerek a fõváros néhány frekventált pontján (például a Kálvin téren, a Ferenciek terén). Kihelyezésük a Fõvárosi Önkormányzat és az FKf külön megállapodásának eredménye. A háttérben az a nem is különösebben titkolt szándék húzódott meg, hogy az edények, mint világvárosi kellékek, a külföldi látogatóknak jelezzék, Budapest is felzárkózott a nyugat-európai színvonalhoz. Jellemzõ azonban, hogy kihelyezésüket nem a lakosság igényeinek megfelelõen, hanem kizárólag az idegenforgalom érdekei szerint végezték (különben miért került üveggyûjtõ a pesti Vigadó épületéhez). A gyûjtéssel kapcsolatban az érintett lakosság érdemi információt nem kapott, hacsak azt a néhány napilapunkban megjelent kis hirdetést nem tekintjük annak, ami a tényt közölte és a helyszíneket felsorolta, de nem tartalmazta azokat a nélkülözhetetlen információkat, amelyek a korrekt gyûjtéshez kellettek volna.

Mindezen eredmények tudatában legalábbis furcsa, hogy a kísérlet lezárásaként megírt jelentésben a szervezõk kijelentették: "a fõvárosban végzett szelektív hulladékgyûjtési kísérletrõl megállapítható volt, hogy beleértve az elõkészítést, szervezést, lebonyolítást - gazdasági vonatkozásaitól eltekintve - eredményes volt".