Pénzmánia, KonzumHisztéria és a Többiek
A cikksorozat befejező részében a két multinacionális üdítőital gyártó cég piaci előrenyomulásáról számolok be. Magyarország a rendszerváltást sokszínű üdítőital gyártással és széles választékkal érte meg. Mára ebből alig maradt valami.
Két szerelmes pár |
I dõsebb olvasóink még jól emlékeznek az 1980-as évtizedre, amikor a hazai üzletek polcain, éttermekben, büfékben a Pepsin és a Coca Colán kívül - a teljesség igénye nélkül - Márka, Sztár, Gyöngy, Traubisoda, Et-Üd, Oázis és más elnevezésû szénsavas üdítõitalok széles választékát lehetett kapni. Az üdítõitalok gyártói között a legkülönbözõbb méretû és hátterû cégek szerepeltek. Voltak sörgyárak, szörpüzemek, ásványvíztöltõk, állami gazdaságok és olyan vegyes arculatú cégek is, mint az Erdei Termék Vállalat.
Az üdítõitalok választéka a gyenge minõségû szintetikus kotyvalékoktól a citrusalapú italokon át a hazai gyümölcssûrítménybõl gyártottakig terjedt. Olyan termékkülönlegességek is voltak közöttük, mint a Fõvárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat által elõállított Kristály Keserû, melyet gyógynövény kivonatokból nyertek. Az üdítõitalok forgalmazása kizárólag betétdíjas üvegekben és szabvány rekeszekben történt. Két kiszerelés volt jellemzõ, a 0,2-0,25 I-es kicsi, általában egyedi palack és az 1 I-es szabvány palack. Az gyártók nagy száma, a szabványosított göngyölegek viszonylag alacsony szállítási távolságokat tettek lehetõvé. Az egyes üzemek piaci területe általában nem haladta meg azt a nagyságot, amit ma a tejüzemeknél tapasztalunk.
A 90-es évek fordulójánúez a folyamat megszakadt, a Pepsi és a Coca Cola, amelyek, addig csak a márkanevet és a szirupot küldték külhonból a hazai üzemeknek személyesen fogtak bele a fogyasztók és a piac megdolgozásába. Hogy milyen sikerrel, azt ma bárki tapasztalhatja. A Coca Cola érkezett elõször, zöldmezõs beruházásokkal 3 gyárat húzott fel Gyõrött, Kisvárdán és a központot Dunaharasztiban. Míg korábban jelentõs hátrányban volt a piacon versenytársával szemben, ezt gyors lépésével és talán ügyesebb piacpolitikájával azóta - legalábbisúszemélyes tapasztalatom szerint - a maga javára fordította.
A hazai termékek gyártóinak mégis a Pepsi okozta a nagyobb vérveszteséget, így részletesen az õ stratégiájukat mutatom be. Mivel a Pepsinek sem volt saját gyára Magyarországon, elsõ lépésként ezt kellett megteremteni. A hazai privatizációs "sikertörténet" egyik lényeges láncszeme volt, mikor a Pepsi megvásárolta a Fõvárosi Önkormányzattól a Fõvárosi ásványvíz- és Jégipari Vállalatot. E nagyvállalat soroksári üzemében grandiózus beruházásba kezdtek. A régi töltõsorokat fokozatosan váltották fel az új nagykapacitású gépekkel. A Pepsi nem is gondolkodik több üzemben. A gyártás a jövõben kizárólag Soroksáron történik. A második lépés a Pepsi termékeket töltõ és forgalmazó más cégektõl a gyártási licenszek megvonása volt. Az átállás folyamatossága érdekében bérpalackozási szerzõdést kötöttek ezekkel az üzemekkel. A palackok címkéin ettõl az idõponttól kezdõdõen már a FÜ Rt. (Pepsi) jelent meg gyártóként. Az érintett kisüzemek gazdasági kényszerhelyzetükben belementek a számukra rendkívül elõnytelen és bizonytalan megoldásba, noha már a bérpalackozási szerzõdés megkötésekor nyilvánvaló volt, hogy csak addig marad érvényben, amíg a Pepsi nem képes saját maga teríteni az adott területet.
Nyilvánvaló, hogy a hazai üdítõitalipar ekkor mulasztotta el az utolsó esélyt. Ha ugyanis nem kötik meg a bérpalackozási szerzõdéseket, a Pepsi legfeljebb importból tudta volna egy-két évig ellátni a piacot, ami a jelentõsen magasabb ár miatt lehetõséget adott volna a hazai üzemeknek piaci részarányuk megerõsítésére, az új viszonyokhoz (reklám marketing, forgalmazói szerzõdések egymással és a kereskedelemmel stb.) való alkalmazkodásra.
A többség azonban nemcsak a szerzõdést kötötte meg, de a hazai üdítõk gyártását is feladta, mondván, Pepsi termékek nélkül úgysem lenne értelme. Ez a döntés egyben halálos döfés volt a többi, a multikkal még dacoló gyártónak is, mert a hazai üdítõitalok országos forgalmazása példátlan gyorsasággal omlott össze. Néhány megmaradt hazai gyártó még küzd. Az északi régióban a Borsodi Sörgyár gyárt Gyöngy és Sztár üdítõket. A Centrals Kft: a Traubisodát próbálja visszatornászni a piacra. A minap a Déli pályaudvarnál Et-Üd-öt (Erdei Termék Rt.) láttam. Ha már pukkanószörpre vágyunk érdemes õket támogatni.
A folyamat összefüggött még a kiskereskedelmi láncok külföldi kézbe kerülésével is. Õk ugyanis a kólás multikhoz hasonlóan a koncentrációt kedvelik. Meg is szûntették az üzletek önálló árubeszerzési lehetõségét, nagykereskedelmi raktárokat építettek, ahonnan a lánc összes üzletébe ugyanazokat az árukat szállítják, ahol az áruk ugyanazon a polcon találhatók, ugyanazon az áron.
Nem is vásárolnak helyi gyártóktól, akik nem országos forgalmazásra rendezkedtek be. Nyugodtan lépjünk be akármelyik üzletbe ezek közül, Pepsi és Coca Cola terméken kívül mást aligha találunk. A váltást megsínylette a hazai mezõgazdaság és a feldolgozóipar is. Hazai alapanyagokraú(alma-, meggy-, szõlõsûrítmény) többé nincs szükség. A szirupok messzi külhonból érkeznek és a kólán kívül legfeljebb citrus gyömbér és tonik ízesítésekkel találkozunk.
A betétes üvegek leváltása összefüggött a koncentrált termeléssel. Elõször a fogyasztó számára vonzó eldobó mûanyagcsomagolások jelentek meg, melyek a hazai gyártók hagyományos üvegpalackjaival szemben a kényelem és az újdonság erejével hatva letarolták a piacot. Mára a visszaváltható mûanyag lett a sláger, mely olyan drága "szimatoló" technológiát igényel, amelyért egy szerényebb tõkével elereszett vállalkozó soha nem tud harcba szállni.
Az eredmény közismert. A rengeteg szeméten (mûanyag), energiapocsékolásón (szállítási távolságok, fémdobozok) túlmenõen a kínálat igen szegényessé vált. Az étlapon kóla, tonik, fanta áll. Rajtunk múlik, hogy meddig. A bennünket annyira szeretõ, örökké megajándékozni akaró multiknak (Lánchíd-csomagolás, 30 kupak = 20.-Ft akció és társai) a jefenlegi helyzet nagyon megfelel. A Pepsi nettó árbevétele 15 milliárd 297 ezer, adózás utáni eredménye 337 millió forint volt 1995-ben. Egy egyszerû számítással bárki megbecsülheti, hogy egy lakos hány forint bevételt hozott a konyhájukra, illetve átlag hány liter kólafélét eresztett le a torkán. Gyengébbek kedvéért megadom még, hogy 1 l ital termelõi (kereskedelmi árrés nélküli) ára úgy 25-30 Ft lehetett 1995-ben.
(A sorozatnak vége)