Az ipar által szétküldött primitív modell 90 millió eldobó műanyagpalackkal számol évente csak az ásványvíz iparágban, ennyit kell legyártani, tölteni, szállítani, majd az emberekkel kidobatni. Az adataikat átszámolva ugyanennyi italfogyasztást évi mindössze 4,3 millió új visszaváltható palack beszerzésével ki lehet szolgálni. Ennél persze több palackot kell készletben tartani (kb. 13 milliót, amelyet évente hétszer töltenek), de  számításaink szerint  amíg az évi beszerzési költség az eldobónál 2340 millió Ft, addig a többutasnál 260 millió (mert csak a selejt palackokat kell pótolni!) (Ábránk 10 fordulót mutat. Egy palack minél többet fordul, a helyzet annál jobb. És egy többutas palack valószínűleg 15-20 fordulatot is kibír).

A második ábrán az is látszik, hogy az eldobó rendszerben majdnem kilencszer annyi hulladék képződik! És ez csak az évi ásványvíz-fogyasztás mérlege.

A töltési, mosási és pláne a szállítási költségek természetesen rontanak a visszaváltós palack költséghatékonyságán és környezetvédelmi mutatóin (a számítás részleteit itt nem közöljük). Az ÉFOSZ például elfelejtette kiszámolni, hogy a csomagolóanyagot a töltőüzembe is szállítani kell, mi beleszámoltuk ezt is.

Ha a hulladék lerakásának és/vagy hasznosításának költségeit kezdjük számítgatni (amit az ÉFOSZ nagyvonalúan elkummant), akkor a mérleg megint az újrahasználat felé billen. Ezt nehéz kiszámolni: a Köztisztasági Egyesülés adatai szerint a lerakás költsége 10 ezer Ft/tonna. Itt a teljes mennyiség 88 %-át vettük figyelembe, mert a lakossági szelektív gyűjtési arány  állítólag  12% lesz. A hasznosítási költségek óriásiak lennének, (120 Ft/kg a lakosságtól begyűjteni, bálázni és a műanyagot beszállítani!), ha lenne lakossági hasznosítás... Arról is ejtsünk szót, hogy az eldobó palackok 100 %-ban a lakosságnál válnak hulladékká, a visszaválthatók pedig a kereskedőnél és a gyártónál, onnan pedig könnyű hasznosítani!

Az utolsó ábrából egy nagy tanulság szűrhető le: a csomagolás ára a döntő. És ezt hárítják át a lakosságra...