Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bomlasztás

Év: 
2004
Szám: 
Tél
Szerző: 
zoli

„A TEJ igazi íze, frissessége környezetbarát csomagolásban.”

Ez szerepel(t) a Drávatej valóban újszerû csomagolásán. Némi levelezés után elismerték, ugyan a környezetbarát kifejezést nem jogszerûen használták és az újabb zacsikról majd leveszik, de a zacsi környezetbarát, mert elbomlik és idõvel minõsíttetni is fogják. Hát, csak rajta – mondtam én, de mivel szkeptikus vagyok, beszereztem egy zacsit és feléig beástam a veteményeskertbe, ahol minden nap locsolgatok. Hogy ne érezze magát egyedül, elástam mellé egy Svájcban használatos komposztálható gyûjtõzsákot is.

Az eredmény egy hét elteltével: drávatejes zacsi – semmi változás, svájci zsák – könnyen szakadóvá vált.

Egy hónap múlva: a drávatejes földbõl kilógó része megfakult, a svájci cucc gyakorlatilag lebomlott, már nyomokban sem volt meg.

Drávatejes csomagolás: hatodik hónapja figyelgetem, csak egyre fakóbb a kilógó része, a föld alatt semmi változás. A bomlásnak keményen ellenáll, pedig már a fagyok is meg-megcsipkedték. Most még november végén kiástam megnézni, hátha valami változott, de nem. Legközelebb tavasszal fogok áskálódni, de sok reményt nem fûzök hozzá.