Furcsán van „bekötve” a 21. század embere: elveszett a valódi munka értéke, leértékelődött a „jó ügyért” tett erőfeszítés, papírokat tologatunk, számokat írunk oszlopokba soknullás javadalmazásért, miközben a társadalom számára is értékes, fontos szolgáltatásokért, szolgálatokért filléreket fizetünk, vagy egyenesen természetesnek vesszük. Elég három területet említeni: oktatás, egészségügy, civil tevékenységek.

Mind nélkülözhetetlen, ám mégis pont ezeken próbáljuk megspórolni a márkás sportcipőre valót. Miért természetes csak úgy „kikölcsönözni” ezen szektorok dolgozóinak szaktudását? Miért természetes, hogy egy állatvédelmi jogásztól lépten-nyomon (ingyen) tanácsot kérünk, miért várjuk el, hogy a tanárnéni szívét-lelkét beleadva küzdjön a gyerekünkkel, miért hagyjuk, hogy a nővérek és egészségügyi dolgozók (az életeket mentők!) szinte nyomorogjanak? Miből gondoljuk, hogy jó ügyért dolgozni már maga a fizetség? Többször ejtettünk már szót a civil szervezetek működéséről (és nehézségeikről), ezért azt most nem taglalnám, ám érdekes elgondolkodni azon, hogyan veszítette el a súlyát a néhány évtizede még oly megbecsült pedagógusi, orvosi pálya, a mások jólétéért való munkálkodás az idők folyamán? Egyre nagyobb a szakadék az egyes életutak között, pedig ha megpróbáljuk felállítani a valódi fontossági sorrendet, akkor mindig ilyesmi jön ki: egészség, család, lelki nyugalom, környezetünk épsége.

Amennyiben tényleg ezek a lényeges dolgok az életben, úgy kérünk mindenkit, becsülje meg azokat, akik ezekre a jó ügyekre áldozzák az életüket, karrierjüket, és tényleges hozzáadott értéket nyújtanak a társadalom számára. Ne vegyük természetesnek a jó szolgálatokat.

-----

Ha tetszett a cikk és szeretnéd az ÚjraSzedve magazin legfrissebb számait a postaládádba kapni, itt fizethetsz elő rá!

Előfizetéseddel a Humusz Szövetség munkáját támogatod!

Köszönjük!