Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy kaptafára

Egy cipő legyen ízléses és kényelmes, lehetőleg magyar termék, és ne is menjen tönkre egy szezon alatt. Ha azt gondolod, hogy ilyen csak a mesében létezik, akkor még nem jártál a Vámház körúti Alföldi Cipőboltban.

A kapualjban megbújó apró üzletben kérdeztem Bors Olgát, a családi vállalkozás üzletvezetőjét a kézzel készített magyar cipők titkáról.

cipész

A haldokló magyar könnyűipar dacára bizony ma is működnek nagy cipőgyárak hazánkban, például Bonyhádon vagy Martfűn – csakhogy ezekben a gyárakban szinte kivétel nélkül exportorientált bértermelés folyik, a cipők nagy része a német vásárlók kosarában köt ki. Helyettük pedig jön az olcsó dömpingáru Kínából, Törökországból, Romániából. Persze ezek a lábbelik sem feltétlenül rossz minőségűek – mégis érezni (tapintani, látni) a különbséget egy napi 1800 pár cipőt termelő gyár és egy heti 5-10 párat hagyományos kézi technológiával előállító kisüzem terméke között. Ezek a cipők „élnek”, a cipész szíve-lelke (és sokszor több évtizedes szakértelme) van bennük. Ha már „lejártuk a lábunkat” a sok futkosásban, minden további nélkül javíthatóak, újratalpalhatóak, megsarkalhatóak, megfelelő ápolás mellett akár egy évtizedig is hordhatóak.

És hogy mit jelent a megfelelő ápolás? Elsősorban a legalább kéthavonta megejtett krémezést, lehetőleg hagyományos cipőkrémmel (pl. Bagarol, Kiwi), esetleg lovas boltban kapható szarvasfaggyúval, vagy valamilyen paraffinolajos készítménnyel. A fő szempont, hogy a cipőápoló ne tartalmazzon illatosító anyagot, amely szárítja a bőrt, és színezéket. Legjobb tehát az átlátszó, színtelen cipőkrém. Így a téli útsózás hatásaitól is megvédhetjük a cipőt, hisz a krém egyfajta védőréteget képez a bőrön, és nem mellesleg szinte teljesen vízállóvá is teszi azt. A pántos női cipőket szorosan összecsatolva rakjuk el, hogy ne táguljanak ki tárolás közben.

Kövessük nagyanyáink példáját, akik a vasárnapi mise után mindig kipucolva, kisámfázva tették el ünnepi cipőjüket – megnövelve ezzel élettartamát, és megtisztelve a cipőt és készítőjét is.

Rátz Judit