Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Re-krea

Gondolkozz felelősen!
Év: 
2012
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Dányi Andrea

Re-krea, a felelős gondolkodásra vállalkozók programja – így szól a Humusz Szövetség társadalmi vállalkozásának neve és szlogenje. Igen, tudatos vállalkozási törekvéseink gyümölcse idén őszre beérett, szolgáltatásainkat innentől vállalatok számára is végezzük, nem akármilyen támogatással.

 

Hogyan értünk el idáig és mit kínálnak szolgáltatásaink?

Már 2010-ben megfogalmaztuk, hogy szeretnénk pályázati és külső forrásoktól mentesebben létezni, így egyre inkább súlyoztunk azon szolgáltatásainkat, amelyekkel cégeket, vállalatokat érhetünk el. 2011 tavaszán kerültünk szorosabb kapcsolatba a NESsT nevű társadalmi vállalkozásfejlesztő szervezettel, amely pénzügyi és szakmai támogatást nyújt a portfólióját képező társadalmi vállalkozásoknak Közép-és Kelet- Európában, valamint Latin- Amerikában. Ekkor pályáztunk hozzájuk arra, hogy szakmai, tanácsadói segédletükkel kidolgozzuk társadalmi vállalkozásunk megvalósíthatósági tanulmányát, majd pedig üzleti tervét. A sikeres pályázást egy 1 évig tartó, megfeszített csapatmunka követte, mely alatt összeállítottuk vállalkozásoknak szóló, egyrészt a környezettudatosabb és szociálisan érzékeny dolgozói közösségeket formáló, másrészt vállalati szintű hulladékmegelőző, -csökkentő célzatú, környezettudatosabb működést elősegítő, és felelős gondolkodásra sarkalló komplex programunkat. Üzleti tervünk olyannyira jól sikerült, hogy a NESsT 2011-es Társadalmi Vállalkozások versenyén szövetségünk másodmagával elnyerte a fejenként 10 000 $ értékű kezdeti támogatást vállalkozása elindításához. A NESsT csapata mindemellett nyomon követi a vállalkozás előmenetelét, szakmai tanácsadással segítve annak fejlődését.

Kínált programunk meglehetősen komplex, eddigi szolgáltatásaink továbbfejlesztésével hat modult nyertünk, és ajánlunk a tudatos CSR-stratégiával rendelkező vállalatok részére:

1.”Nulla hulladék” szemléletformáló képzés: dolgozói és vezetői tréningek a termelésfogyasztás- hulladék összefüggéseiben, egyéni és vállalati szinten.

2. Hulladékcsökkentő gyakorlatok: képzés az anyagtakarékos szemléletről, vállalati részlegekre szabott egyedi útmutatók, zöldiroda- fejlesztések.

3. Zöld dolgozói közösségek: egyszerre közösségépítő és hulladékcsökkentő (megelőző, újrahasználó, újrahasznosító) vállalati programok.

4. Vállalati önkéntes programok: cserebere börze, zöld klub, adománygyűjtés és egyebek a vállalatok számára fontos külső érintettek részére.

5. Zöld karácsony: céges zöld karácsonyi nap, környezettudatos ajándékcsomag, ajándékkészítés az újrahasználat/-hasznosítás jegyében, ajándékkupon rendszer, Ökomikulás.

6. Belső zöld kommunikáció, promóciók: a belső kommunikációs csatornák szakmai, „zöld” tartalommal való ellátása igény esetén grafikai megoldásokkal.

Partnereink specializált szolgáltatásait is közvetítjük programunk keretében, így pl. a szaktanácsadások közül: termékdíjas tanácsadás, termékéletciklus-elemzés, csomagolástechnikai, ISO-EMAS tanácsadás.

A szolgáltatásaink előnye, hogy túlmegyünk a klasszikus zöld iroda tanácsadáson, összetett együttműködést kínálunk, ahol hangsúlyos a dolgozók és más érintettek felé irányuló közösségépítő jelleg. Egyszerre fókuszálunk a vállalati szintű, a vállalaton belüli közösségi szintű és az egyéni környezettudatos szemléletre. A három összecsengése ad egy ténylegesen fenntartható szemléletet és működést a szervezetnek.

Tekintettel arra, hogy a program egy civil szervezet társadalmi vállalkozása keretében valósul meg, a vállalat döntésével eleve jótékony célokat szolgál, hiszen egy civil szervezet fennmaradásához járul hozzá.

A fejlesztési munkák megkezdésével 2012 őszétől a megvalósulási szakaszba lép vállalkozásunk; első három modulját kínáljuk a megcélzott vállalatok részére.