Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemétszállítási számlahegyek várhatóak idén ősszel!

Év: 
2016
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Szabó Deli Péter

Esetenként féléves, egybevont számlákra is számítani lehet idén ősszel a szemétszállítást illetően az ország legtöbb településén, az NHKV (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.) számla-kibocsátási felkészületlensége miatt!

Ahogy az a legutóbbi számunkban kiderült, az állami cég azért lett létrehozva, hogy átvegye a szemétszállítási feladat díjbeszedési és számlázási részét. Ezen azonban mind ez idáig meghiúsulni látszik…

Mivel az állami cég még mindig nem rendelkezik a szükséges számlázási rendszerrel, ami várhatóan felhalmozott számlák kiküldéséhez vezet majd, az ország számos, szegényebb települése fizetési problémák elé nézhet, ami végső soron tovább nehezítheti a helyi önkormányzatok helyzetét. A közszolgáltatóknak ugyanis a törvény értelmében nem áll módjukban számlázni a jelenlegi rendszerben, az az állami cég feladata lenne. Ez súlyos likviditási problémákhoz vezethet, hiszen az alkalmazottak bére és a szemétszállítási eszközök karbantartása jelentős összegeket von maga után.

A számlakezelési rendszer kialakítását, gyorsított közbeszerzési eljárással, közösen beadott pályázat formájában az Antenna Hungária Zrt., illetve az EUROMACC Adatfeldolgozó és Szolgáltató Kft. fogja megoldani, derült ki az NHKV által a napokban közzétett tájékoztatóból.

Az NHKV szerint nincsen ok aggodalomra. A negyedéves díjbeszedési számlák 70%-át – külsős bérszámlázó társaságok segítségére támaszkodva – már kiküldték a lakosság számára, a fennmaradó rész pedig feldolgozás alatt áll, vagy postai kézbesítésre vár. A számlák befizetésére részletfizetési lehetőség is lesz, ezzel enyhítve a fizetési nehézségekkel küszködők helyzetét, tudtuk meg a Magyar Idők érdeklődésére adott tájékoztatásból.

A helyzet a fővárosi térségben sem alakul akadálymentesen. A fővárosi Közterületfenntartó Zrt. (FKF) az egyetlen szemétszállítási vállalkozó az országban, amely továbbra is a saját nevén számláz, azonban ezt törvényi alapon legfeljebb októberig folytathatja. Ezután kénytelen lesz csatlakozni a pillanatnyilag munkáját ellátni képtelen rendszerhez. A napokban is folynak a megbeszélések a budapesti helyzet rendezéséről, hogy elkerüljék a kialakulóban lévő zűrzavart.

 

számlázás fejetlenség


Ha tetszett a cikk és szeretnél előfizetni negyedévente megjelenő ÚjraSzedve magazinunkra, itt teheted meg: www.humusz.hu/ujraszedve/elofizetes

Előfizetéseddel a Humusz Szövetséget és az ÚjraSzedve kiadását támogatod!