Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két keréken, nem egyedül

Év: 
2013
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Contreras Dániel

Június elején belepillantottam egy közösségi kerékpárműhely működésébe, és ezzel – remélem – a jövőbe is. Adrian kalauzolt, aki a szervíznek, de a hazai nemnövekedés-mozgalomnak is az egyik kulcsfigurája.


cyclonomiaAdrian Franciaországban született. Másfél éve érkezett Magyarországra, magával hozva a szerviz üzemeltetéséhez szükséges szaktudását és elkötelezettségét a humán- és a természeti környezet megőrzése iránt. Hozzáértésének, kitartásának és világlátásának köszönhetően úgy alakult, hogy társaival beindíthatta Budapest első közösségi kerékpáros műhelyét, a Cyclonomiát.

A Cyclonomia szociális szövetkezet, tehát működésének célja nem a profittermelés, hanem a kerékpározás, az önálló szerszámhasználat támogatása, terjesztése és – nem utolsósorban – a
közösségépítés.

A műhely lényege, hogy csekély tagsági díj fejében bárki használhatja egy jól felszerelt szerviz eszközeit. A kezdeményezés nagyszerű lehetőség mindazoknak, akik ahelyett, hogy súlyos pénzeket költenének (akár a legapróbb beállítások miatt is), inkább maguk szerelnék meg biciklijüket, úgy, hogy közben számíthatnak a közösség és a mesterember tanácsaira, segítségére. Az sem jelent gondot, ha valakinek alkatrészre van szüksége, hiszen a régi alkatrészek szabad áron vagy kalákában felhasználhatóak.


Hogyan fejleszti a Cyclonomia az önállóságot?
Megtanítja hogy:

• hogyan lehet összerakni egy komplett biciklit nullárólcyclonomia2

• hogyan kell karbantartani a bringát

• hogyan kell a használt alkatrészeket kicserélni

• hogyan kell új kormányt vagy kereket fűzni

• hogyan lehet teljesen új funkciókra átalakítani

• hogyan lehet csomagtartót és utánfutót felszerelni

• hogyan lehet a bringát teherszállításra alkalmassá tenni stb.


Tehát, ha valaki csatlakozik a Cyclonomiához, akkor nem csak egy műhelynek lesz a tagja, hanem egy mozgalomnak is, amely a kerékpárszerelés mellett kölcsönös segítségnyújtást és a szabadidô kellemes eltöltését kínálja. Adrian pedig szívesen megismertet a nemnövekedés elméletével.