Az előbbi (amit a csomagoláson „minőségét megőrzi …-ig” felirattal szokás jelölni) a termék élvezeti értékének csökkenésére hívja fel a figyelmet.

Ettől eltérő a „fogyasztható …-ig” módon jelzett fogyaszthatósági idő: azt jelzi, hogy körülbelül mikortól kockázatos egészségünk számára egy termék elfogyasztása. Általában olyan áruknál adják meg ezt, amelyeknél fokozott kockázata van a tárolás során elszaporodó kórokozók által okozott megbetegedéseknek.

Hazánkban a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint kötelező feltüntetni a két időpont egyikét az élelmiszerek csomagolásán. A félreértések elkerülése végett azonban csak az egyik dátum kerül ráütésre a termékre - az esetleges termékreklamációk elkerülése miatt a közelebbi határidőt megtestesítő minőségmegőrzési idő használata terjedt el. De vajon az a termék, amelyen „minőségét megőrzi” dátum szerepel, meddig fogyasztható biztonsággal? Bár ezeknek a termékeknek is van meghatározott fogyaszthatósági dátuma, a fogyasztó érzékszerveire kell, hogy hagyatkozzon ebben a kérdésben. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján ugyanis semmi előnye nem lenne a gyártó és a forgalmazó számára a fogyaszthatóság minőségmegőrzés melletti feltüntetésének: a 2008. évi XLVI. törvény 15. § (2) szerint lejárt minőségmegőrzési idejű termék nem hozható forgalomba.

A külföldi gyakorlat és jogi szabályozás igen sokszínű, de számos olyan próbálkozást találni, melynek célja a piac és a jogszabályok által generált élelmiszerpazarlás csökkentése. Írországban például a minőségmegőrzési után is maradhat a – többnyire leértékelt – portéka a boltban, a felelősség ilyenkor a fogyasztóé. Németországban ilyen esetben a kereskedőt terheli a felelősség. A Fórum az élelmiszerpazarlás és -veszteség csökkentéséért c. kezdeményezés tagjai – köztük a Humusz – olyan javaslatok megfogalmazásában és szemléletformáló tevékenységben működnek közre, amelyekkel Magyarországon is csökkenthető az élelmiszerhulladék és pazarlás mértéke.