Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legyünk partnerek!

Év: 
2008
Szám: 
Tél

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem elõször, és nem is csak egy nagy fába. Több olyan pályázati programunk is fut, melyeknek célja összességében ugyanaz, amiért a HuMuSz küzd immár 13 éve: hogy kevesebb legyen a szemét.

Olyan környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket keresünk, akik vállalják, hogy két éven keresztül képeztetik munkatársaikat, aktívan részt vesznek a hálózati együttmûködésben, a stratégiaalkotásban, majd az ezidõ alatt megszerzett tudást továbbadják, hosszútávon is mûködtetik hálózati kapcsolataikat.

Az egyik ilyen nagy programunkat a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) támogatja. Célja, hogy a HuMuSz – mint érdekképviseletet ellátó ernyõszervezet – hálózatszerû együttmûködések kialakítása érdekében bõvítse kapacitásait. Konzorciumi partnerével - a Tanácsadók a Fenntartható Fejlõdésért – közösen bõvítse ismereteit, fejlessze az érdekérvényesítéshez szükséges készségeit. Ezekbe a képzésekbe vonja be tagszervezetei, valamint a helyi, környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek döntéshozó, meghatározó személyiségeit is. Dolgozzon ki egy szervezetfejlesztési tervet, legyen hosszútávú stratégiája, ennek érdekében végezzen kutatásokat, fejlessze honlapját, akkreditált tananyagot állítson össze.
A hálózati együttmûködés nem öncélú kapacitásfejlesztés lesz. Konkrét terveink, konkrét programunk van, melyet szeretnénk a hálózatban együttmûködõ civil szervezetekkel megvalósítani, így kapcsolódva másik fontos projektünkhöz, a Nulla Hulladék (Zero Waste) programhoz.

Hogy miért érdemes a HuMuSz Nulla Hulladék Hálózatához kapcsolódni?

Érdekképviseleti munkánk során számtalanszor tapasztaljuk, hogy csak akkor tudunk eredményt elérni, ha megalapozott szakmai programmal lépünk fel, és ha van mögöttünk erõ. Ez az erõ pedig az összefogásban rejlik.
Magyarországon rengeteg civil szervezet foglalkozik valamilyen szinten környezetvédelemmel a kis helyi, faluszépítõ egyesülettõl kezdve az országos szövetségekig. Mindenkinek megvan a maga helye, a maga szerepe. Mindenki lehet jó egy bizonyos területen, de senki nem lehet jó mindenben.
A HuMuSz Nulla Hulladék programja egy komplex, több területre kiterjedõ, hosszú távú koncepció. Csak akkor tudjuk megvalósítani, ha erõforrásainkat megfelelõen osztjuk be, és ha mindenki bele tudja tenni azt, amiben õ igazán profi. Ehhez kihasználjuk az informatika nyújtotta lehetõségeket is, olyan tudásbázist hozva így létre, amibõl mindenki profitálhat.
A program során felmérjük a csatlakozó szervezetek jelenlegi helyzetét és olyan képzéseket nyújtunk számukra, amire valóban szükségük van, és amit a mindennapi mûködésük során – akár más területeken is tudnak használni. A program komplexitása miatt minden környezetvédelemmel foglalkozó szervezet megtalálhatja benne azt a részfeladatot, ami számára fontos és ami így hozzásegíti ahhoz, hogy saját céljai eléréséhez is közelebb jusson. A hálózaton belül saját kapcsolatrendszere is tovább épülhet, ami véleményünk szerint nélkülözhetetlen a hatékony együttmûködéshez.
A hálózatba jelentkezni a [email protected] címre írt levéllel illetve az alábbi ûrlap kitöltésével lehet.

Mozsár Gabriella
projekt koordinátor