Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

PARKolj okosan!

Év: 
2008
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Lázár Hajni

2005-ben San Franciscóban  egy művészeti csoport 2-3 parkoló elfoglalásával hívta fel a figyelmet a nagyváros zöld területeinek visszaszorulására, és az ezzel járó környezeti problémákra. Mára a World Parking Day akció keretén belül közel 50 ország 200 parkolóhelyét alakítják át miniparkokká, melyhez idén először csatlakoztunk mi is a magunk szerény számú, de annál zöldebb parkolóival.

 

Az autók egyre több teret foglalnak el a városokban a közterek kárára, beszorítják az ott lakó, dolgozó embereket lakásaikba, munkahelyükre. Pedig senkitől sem kérdezték meg, hogy akar-e az ablaka alá forgalmas autóutat, szereti-e hallgatni a lóerők dübörgését. Azért, mert valaki a belvárosban lakik, érje be a zárt ablakok mögött nevelgetett szobapálmájával?  Legalább egy napra szerettük volna megmutatni, hogy nem törvényszerű az „aszfaltosítás”.

Benzingőz helyett gyógynövény
Szeptember 13-án, szombaton PARKoltunk. Az Oktogon és a Jászai Mari tér közötti körúti szakaszon sajátítottunk ki néhány parkolót erre a napra - a városiak szemében megszokott színes fémkasznik helyett gyepszőnyeg, dézsás növények, virágok és padok várták az arra járókat. A rögtönzött parkokban akár mezítláb is sétálhattak a járókelők, gyógynövényeket szagolhattak, máshol gyümölcsöt, valamint a nagyi igazi házi készítésű sütijét kóstolhatták. Még függőágy is akadt, ahol a pihenésen kívül bárki  elmondhatta, ami a szívét nyomja. A fiatalabbak színes krétát kaptak és a járdára rajzolhattak, a merészebbek twisterezhettek is. Lehetett kitűzőt készíteni, ugróiskolázni és szinte minden arra járó kapott egy kis tulipánhagymát, amit tavasszal akár a  lakásban is el tud ültetni. Napközben többen is csatlakoztak az akcióhoz. Voltak olyanok, akik egy pokróccal és egy pakli kártyával jelentek meg és „foglalták” el a mellettünk lévő parkolót, egy fiatal lány pedig fel-alá kerekezett a körúton triciklinkkel, amivel előtte a gyepszőnyeget hordtuk szét a PARKolók között.

És mit szóltak ehhez az autósok?
Ami az „ellentábort” illeti, rájuk inkább a csendes szemlélődés volt a jellemző. Többségük az autóból figyelt csodálkozva, de akadt olyan is, aki lehúzódott az út szélére, és megkérdezte, hogy mit is csinálunk. Szombat lévén, inkább „átutazóban” voltak az emberek a körúton, parkolni szinte senki nem akart, de ha akart volna is, hiába… Nap végére mi is megtapasztaltuk, milyen is a belvárosi élet. Szemünk égett, tüdőnkbe pedig mintha fél mázsa szenet lapátoltak volna, és mindez egy átlagos szombati napon. Vajon milyen lehet ez hétközben, amikor az autók is csak araszolva tudnak haladni?! Tényleg szükséges, hogy a belváros lakóinak életét a szobáikra korlátozzuk, vagy esetleg van más megoldás is? Egy biztos, mi jövőre ismét PARKolunk. Sok ígéretet kaptunk aznap és még később is, ezért aki csatlakozni szeretne vagy akár elmondaná a véleményét, javaslatát, látogasson el a www.parkolo.eoldal.hu‑ra, ahol megnézheti, idén hogyan PARKoltunk mi.