A jogszabályhalmaz lényegében a témában alkotott 2005/29/EK irányelv hazai jogba való átültetését szolgálja. Na persze az EK irányelv szabályozásnak is volt célja. Az egyik a „magas szintû fogyasztóvédelem” biztosítása, és hogy ennek keretében az egyes tagországok fogyasztói az Unió belsõ piacán azonos jogokkal bírjanak. Ennek érdekében az EU kötelezõ jelleggel, teljes körû jogharmonizációt írt elõ, eltiltva az egyes nemzeti jogalkotókat minden ezen túlmutató szabályozástól.

A közösségi jog ilyen „erélyes érvényesítésének” másik okát sem titkolja az irányelv: egyszerûen véget akar vetni „azoknak a nemzeti jogi megoldásoknak, amelyek a fogyasztói érdekek védelmére hivatkozással gördítettek akadályokat az Európai Unió alapvetõ célkitûzéseinek számító szabad árumozgás és a szolgáltatásnyújtás szabadsága elé.”
Errõl ennyit. A magyar jogalkotó tehát nekidurálta magát és (az irányelvben elõírt 2007 június helyett!) 2008 júniusában átültette az EK irányelvet. Cikkem
a „magyar változatra” összpontosít és néhány rendszertani vagy eljárásjogi szempontból fontos változásra hívja fel a figyelmet (a továbbiakban praktikus okokból jogszabályok rövidítését használom).

Aki elolvassa, az megérdemli.

Tehát az Fttv. alapvetõ indíttatása, hogy egy törvénybe foglalja össze a fogyasztók (ez alatt a jövõben csak természetes személyek értendõk) és a kereskedelmi ügyletet bonyolító vállalkozások viszonyát. Jól jegyezzük meg: az Fttv. a fogyasztók – vállalkozások viszonyát rendezi. Alapállásának megfelelõen már a címében kimondja a fogyasztókkal szembeni mindenféle (késõbb nevesített) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. Az említett „kereskedelmi gyakorlat” – fõ szabály szerint – magában foglalja a vállalkozásoknak a fogyasztókat érintõ minden lehetséges, tevõleges vagy mulasztásos megnyilvánulását.
A törvény kétségtelen érdeme, hogy pontosítja és egységesíti a fogyasztóvédelem szempontjából legjelentõsebb alapfogalmakat (a fogyasztó, a kereskedõ, az áru, a szolgáltatás, a tájékoztatás, a reklám stb. mibenléte), ami immár azonos formában jelenik meg a kapcsolódó törvényekben is (Fgytv., Tpvt., Grtv. stb.).
A jogalkalmazás könnyítése érdekében az Fttv. 3.§-ában meghatározza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat mibenlétét, majd a 6-8 §-okban nevesíti és részletesen kitárgyalja annak legjellemzõbben elõforduló (megtévesztõ, illetve agresszív) formáit is. Legnagyobb segítség azonban mindannyiunk számára feltehetõen a törvény mellékletében felsorolt (EU irányelvbõl átvett) „fekete lista” lesz. Ebben kerül nevesítésre az a 33 magatartás, amely mérlegelés és feltétel nélkül tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minõsül. A tanulságos tiltólistában olyan ismerõs „kereskedõi fogások” jelennek meg, mint a minõségi jelzés jogosulatlan feltüntetése, a csalogató reklám, a kiskorút közvetlenül megcélzó reklám vagy a piramis-elvû eladásösztönzõ rendszerek. (A teljes lista olvasható a HuMuSz honlapján).
Az alaptörvény felelõsségi és részletes eljárásjogi rendelkezésekkel zárul – de errõl majd késõbb.

A fentiekbõl logikusan következik, hogy a vállalkozások egymás közötti (fogyasztó-vállalkozáson túlmutató) ügyletei vonatkozásában nem az Fttv., hanem a tárgykörben eddig is szabályozó versenytörvény, valamint az „átírt” reklámtörvény, továbbá a fogyasztóvédelmi törvény (átformált) rendelkezései lesznek irányadóak. Ehhez igazodóan megváltozott a versenytörvény (Tpvt.) eddigi legendás III. fejezetének címe is: „A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma” helyett immár az üzletfelek védelmérõl beszél. Márpedig az üzletfél fogyasztónak nem minõsülõ személy.
Ami a jogérvényesítést illeti: jelentõsen megnõtt fogyasztóvédelmi hatóságok szerepe (kérdés, hogy kap-e szakembereket is hozzá?). Õk lettek a Fttv., a Fgytv. és Grtv., ügyeiben „általánosan eljáró” hatóságok – és általában õk illetékesek minden gazdasági versenyt érdemben nem érintõ ügyben. A jogbiztonság érdekében a Fttv. 11.§-a próbálja rögzíteni, hogy mely esetekben kell a gazdasági versenyt „érdemében érintettnek” tekinteni.
Ezekben a versenyt jelentõs mértékben (érdemben) befolyásoló ügyekben fõszabályként a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jár el, mégpedig a Tpvt.-ben foglalt eljárási rendben; kivéve a Tpvt. II. fejezetét (a versenykorlátozási tilalmak megsértése miatt indított perek), amelyek továbbra is bírósági hatáskörben maradnak.
A fõszabály alól kivétel, hogy – versenyre való kihatásától függetlenül – továbbra is fogyasztóvédelmi hatáskörben maradnak a címkézéssel, kötelezõ fogyasztói tájékoztatással kapcsolatos ügyek. Némi állandóságot (és logikát) jelez, hogy a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi témákban továbbra is a PSZÁF jár el.
Hasonló logika osztja meg a gazdasági reklámokkal kapcsolatos hatásköröket is. A fogyasztóknak címzett reklámok („kereskedelmi kommunikáció”) esetében a jogsértésekkel a fogyasztóvédelmi hatósághoz kell fordulni. Õk jogosultak eljárni a vállalkozásoknak címzett gazdasági reklámok (Grtv.) esetében is.
Ez csak a fõ szabály, hiszen a Grtv-ben szabályozott megtévesztõ illetve összehasonlító reklámokban a GVH vagy
a bíróság illetékes eljárni. A fogyasztóknak címzett megtévesztõ, összehasonlító reklámok (kereskedelmi kommunikáció) esetében pedig a reklám megjelenési formája és súlya dönti el, hogy ki lesz az eljáró szerv. Ha a reklám a címkén jelenik meg, illetve ha nem állapítható meg a „verseny érdemben való befolyásolása” akkor a fogyasztóvédelmi hatóság. Ha ellenben igen, akkor a GVH vagy a bíróság.
A megtévesztõ reklámok miatt gyakorta felizgult civil érdekvédõk a GVH elõtt kezdeményezett eljárásokban egyébként nem ügyfél, hanem annál sokkal gyengébb – „bejelentõi” státuszt kapnak.
Van azonban jó hírem is. A rádió vagy televízió mûsorszolgáltatásában közzétett reklámokra továbbra is a médiatörvény vonatkozik –, a kéretlen elektronikus hirdetések (spam) miatt pedig változatlanul a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz fordulhat a magánszemély.
A helyzet tehát meglehetõsen bonyolult, de még azon belül is nyakatekert. Vigasz talán az lehet, bárhol is kezdeményezzük az eljárást: a hatóságok kötelesek megvizsgálni és továbbítani a hatáskörrel bíró társhatóságnak (áttétel).
A törvények tartalmaznak egyéb jogérvényesítést könnyítõ intézkedéseket is (hatóságok együttmûködési kötelezettsége, eljárási szabályok egységesítése, központi állami ügyfélszolgálat felállítása, civil szervezetek ismeretterjesztõ feladatainak kimondása). A fogyasztóvédelmi módosítások megerõsítik a békéltetõ testületek szerepét, az új Fttv. pedig nagy szerepet szán a kereskedelmi magatartási kódexeknek, az önszabályozásoknak (na, erre befizetek…). Meghatározásra kerülnek a kiemelt jogsértések, nõ a hatósági döntések nyilvánossága stb. Számunkra kiemelt jelentõséggel bír a Fgytv. azon új rendelkezése, amelyik – az EU irányelv elvárásának eleget téve – elismeri a civil fogyasztóvédelmi szervezetek jogát a fogyasztóvédelmi hatósági eljárások indítására és azokban számukra ügyfél jogállást biztosít.
A jogalkotó bár maga is érzi a zavart, ugyanakkor – az EU intésének megfelelve – lehetõleg minden késõbbi jogértelmezõ manõvert ki akar zárni (ezt legfeljebb a bíróságoknak engedi meg). A várható hatásköri átfedések és összeütközések, a lobbik beindulása és a hatóságok tehetetlenségi nyomatéka miatt azonban pár évig (amíg kialakulhatnak az eljárási jogkörök és korlátok) napirenden lesz a jogszabályok finomhangolása, cizellálása –, ki minek nevezi.
Kétségtelen: a jogalkotó igyekezett rendet tartani. A törvények kétségbeesettnek tûnõ indoklásában elismeri a fogalmi rendszerének, anyagi és eljárási szabályainak bonyolultságát.
A káoszban való eligazodáshoz mindenféle logikai lépcsõket, horizontális és vertikális választósíkokat emleget.
Ami a berendezést illeti, engem inkább izgat a küszöb. Kérdés, hogy húsz év fogyasztói társadalom után át tudjuk-e lépni azt a morális küszöböt, ahol a fogyasztót nem baleknek tekintik, hanem a piac egyenrangú szereplõjének? Ahol a reklám nem szédelgõ többé, hanem igaz és pontos. Ahol a közszolgáltatóknak nem a haszon, hanem a köz szolgálata az elsõdleges. Ahol élelmiszerjellegû készítmények helyett élelmiszereket árulnak. Ahol a csomagolóipar bocsánatot kér a környezettõl és a fogyasztóktól a betétes rendszerek tönkretételéért. Ahol az ökológiai egyenlõ esélyt kap az ökonómiával.
Ahol a jogszabályok érthetõek és végrehajthatóak.