Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahol jók a kamatok

Talentum Kör - a szívességbank
Év: 
2005
Szám: 
Tél
Szerző: 
Almássy Tamás

A december 3-i Cserebere Börze, amelyet a KukaBúvár Egyesület és a Budapesti Talentum Kör a HuMuSz-házban közösen szervezett, jó apropó arra, hogy az olvasóknak bemutassam a Talentum Kört.
A Talentum Kör (röviden TTO) egy szívességbank avagy más néven kalákakör. Maga az alapötlet roppant egyszerű, a következő két dologra épül:


1. Ha egymásnak segítünk vagy adunk valamit a körön belül, akkor részben vagy egészben kihagyjuk a pénzt a dologból.
2. Azért, hogy a szívességek áramlása a körön belül egyenletes legyen, azaz lehetőleg minden tag adjon is és kapjon is, van egy belső elszámolási egységünk – ez a talentum – s ebben tartjuk nyilván az „üzletkötéseket”.
Szemléltetésül két példa. Az első a vegyes elszámolást mutatja be: Sanyi fuvarozást vállal Tamásnak. Úgy egyeznek meg, hogy Tamás fizeti a benzinköltséget és a kocsi fenntartásának a megtett útra eső költségeit forintban, s ezen felül óránként 100 talentumot a sofőrködésért.
A második a tiszta elszámolást illusztrálja: Éva gyógynövényeket gyűjt és termeszt. A megtermelt növényeket maga meg is szárítja, és gyógyteákat kever belőle. Egy zacskó teát 50 talentumért (rövidítve TT-ért) kínál.
Mielőtt még valaki azt hinné, hogy a TTO egy fenemód üzletelős társaság, s ez lenne a szívességbank lényege, kiemelem, hogy a segítségnyújtáson van a hangsúly. Az elszámolás csak az egyensúly közeli állapotot igyekszik fenntartani. Hogy mennyire az egymás segítése a lényeg, jelzi az is, ahogy a találkozóink zajlanak:
Az első és legfontosabb esemény mindig egy bemutatkozó kör, amikor mindenki megszólal. Mond magáról pár mondatot, amit épp fontosnak tart, és utána általában megemlíti, milyen új dolgokat tanult, milyen, még jó állapotú használati eszközöket tud felajánlani, illetve hogy neki milyen problémái vannak, miben vár tanácsot. Számomra is meglepő módon a jelenlévő 15-20 ember közül mindig van 2-3, aki az adott problémára megoldást jelentő ötletekkel tud előállni. A részletek megbeszélése azonban később zajlik.
Az első kör után van még egy részleges második kör is, mert a társaságban van pár „mozgalmár”, aki fontos eseményekről, felhívásokról, akciókról szeretne beszámolni, s ezt az első körben nem teheti meg, mert akkor szigorúan csak személyes dolgokról beszélünk. A második kör már kevésbé fontos, ilyenkor már lankad a figyelem, elég gyorsan le szoktuk zárni. Utána párokra, kis csoportokra szakadozva végre szabadon megbeszélhetjük az első körben felmerült ötleteket vagy egyéb megtárgyalni valóinkat, időpontokat egyeztethetünk, s persze egyszerűen csak beszélgetünk is, ahogy jó ismerősök szoktak, ha csak kéthavonta találkoznak.
Bízom benne, hogy ez a leírás alátámasztja azt a véleményemet, hogy a szívességbank az elsősorban közösségteremtő és -erősítő módszer. Innen már következik, hogy legjobban egy helyi közösségen belül (pl. kis településen vagy egy nagyobb település egy részén, egy kerületben) működik, mert ott egyrészt sűrűn összefuthatnak akár az utcán is a tagok, másrészt sokkal kisebbek az egyeztetési nehézségek (közgazdászul mondva a tranzakciós költségek) egy segítségnyújtás, találkozó vagy ügylet megszervezésekor.
A kalákakör működésének velejárója némi adminisztráció:
• kell vezetni egy taglistát címekkel, telefonszámokkal, e-mail címekkel;
• kell vezetni az egyes tagok egyenlegeit, kinek mennyi talentuma van éppen;
• érdemes keres-kínál listát készíteni, amibe a hosszabb ideig érvényes igényeket és felajánlásokat rendezzük el tematikusan csoportosítva;
• érdemes belső hírlevelet kiadni a találkozók előtt.
Vannak persze még eszközök, amelyekkel a közösségteremtő erejét fokozni lehet (s amelyekkel sajnos a TTO jelenleg nem él):
• érdemes hírláncot felépíteni, hogy a sürgős hírek gyorsan eljussanak minden taghoz;
• érdemes TT-ben fizetett vagy önkéntes felelőst találni az új belépőkkel, az inaktív tagokkal (mi a TTO-ban elalvóknak hívjuk őket) és a szélsőségesen negatív vagy pozitív egyenleget felhalmozó tagokkal történő foglalkozásra;
• érdemes hasonló felelőst, felelősöket keresni rendszeres és egyedi rendezvények, ünnepek, találkozók, vásárok szervezésére;
• érdemes heti, kétheti rendszerességű klubot üzemeltetni, amely nem csak a tagok számára nyújt kötetlen lehetőséget a rendszeres találkozásra, de az új érdeklődők csatlakozását, beilleszkedését is megkönnyíti.
Végezetül még egy technikai részlet: a talentum gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre áll, az nem szokott akadálya lenni az egyezségnek, hogy az egyik félnek „nincs pénze”. A „fizetés” úgy történik, hogy az egyik fél „számlájáról” levonjuk az egyezség szerinti összeget, a másikéhoz hozzáadjuk. Ebből már az is kikövetkeztethető, hogy az összes számla összege, hacsak nem vétünk számolási hibát, mindig nulla. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert így nyilvánvaló: mindig kell, hogy legyenek olyan számlák, amelyek egyenlege negatív, azaz a körnek tartozni nem szégyen. Egyetlen fontos dolog van, az aktivitás.
Remélem, hogy sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket. Várunk minden érdeklődőt!



Elérhetőségeink: [email protected], www.etk.hu/talentum, telefonügyelet jelenleg nincs, rendszeres találkozóink minden páratlan hónap második hétfőjén 18-tól a Szentkirályi utca 49-ben a Bokorportán (34-es kapucsengő).