Tudni szeretnénk, mi is jön!

Magyarországon a környezeti információhoz való jutás szabályait korábban az 1992. évi LXIII. "adatvédelmi törvényben" (Avtv.), az 1995. évi LIII. "környezetvédelmi törvényben" foglalt elõírások összeolvasásával kellett egyberakni. Az Aarhusi Egyezmény kihirdetésével -- az abban megjelenõ új fogalomhasználatok, eljárási szabályok miatt -- a "jogi felállás" még tovább bonyolódott, hiszen 2001 novemberétõl az adatkérõknek, jogalkalmazóknak a nemzetközi norma elõírásait is figyelembe kell venniük. Persze van ebben a rosszban némi jó is. Az Egyezmény a polgárok jogérvényesítési lehetõségeit tovább bõvítette -- a jogalkotóknak pedig alkalmuk nyílik a környezeti-közegészségügyi információkhoz jutással, illetve a közösségi részvétellel kapcsolatos szabályok felülvizsgálatára. A szükségessé vált "jogi kiigazításig" a hatályos rendelkezések együtt alkalmazandók -- azzal a megszorítással, hogy mindig az adatkérõ számára kedvezõbb elõírásokat kell érvényesíteni. (Egyezmény 3. Cikk 6. pont).

Az Aarhusi Egyezmény a környezeti információkhoz való hozzáférés meglévõ "nemzetközileg elfogadott" alapelemeit gyûjtötte össze -- és azt minimális elvárásként fogalmazta meg. A civil társadalom három kulcsfontosságú pillérével (az információhoz való jutással, a döntéshozatalban való részvétellel és a jogorvoslati joggal) foglalkozó Egyezmény alkalmazhatóságát nagyban növeli, hogy a "környezeti információk" határait szándékosan kitágítja, hatálya alá vonva az azokkal összefüggõ, emberi egészségre és biztonságra vonatkozó adatokat is. Az Egyezmény fõszabályként mondja ki a kibocsátási adatok nyilvánosságát. Ez alól kivétel akkor alkalmazható, ha az adatok kiadása üzleti titkot, szellemi tulajdont, személyes adatokat vagy védett környezeti tárgyakkal kapcsolatos érdeket sértene, illetve olyan, önkéntesen szolgáltatott adatokra vonatkozna, melynek továbbadásához az adatközlõ nem járult hozzá. Ezekben az esetekben az adatkezelõ szerv kötelessége mérlegelni azt, hogy a fenti érdekek sérelme vagy az információ kiadása szolgálja-e jobban a köz érdekeit.

Az értékelt idõszakban 34 eljárást indítottunk, amibõl egy (minisztériumi) kivétellel mind sikeresen zárult. A kért közérdekû adatokhoz hozzájutottunk. Beadványainkat túlnyomó többségben az adatvédelmi törvény elõírásaira alapoztuk, csak négy-öt esetben láttuk szükségét az Aarhusi Egyezményre való külön hivatkozásnak. Különös gondot fordítottuk arra, hogy adatkérõ beadványainkat jó helyre címezzük és a lehetõ legpontosabban fogalmazzuk meg.

"Simán" és határidõn belül folytak ügyeink a környezetvédelmi felügyelõségeken, ahonnan elsõsorban üzemekre vonatkozó konkrét kibocsátási adatokat kértünk, de -- némi rendszerezés és térítési összeg után -- megkaptuk azokat egész településekre illetve megyére feldolgozottan is. A KvVM-nél nem csak az derült ki, hogy a termékdíj-mentességekkel kapcsolatban számára kötelezõen elõírt nyilvántartás hiányos és használhatatlan, de az is, hogy feltehetõen nem ismerik az Avtv. elõírásait. A megkeresett erdõfelügyelõség több százezres nagyságrendû költségtérítést akart számlázni -- olyan ügyben, ahol a kért alapadatok minimális rendszerezésére lett volna csak szükség (hasonlóan gátlástalanul "bevételcentrikus" néhány vízügyi hatóság is). A soproni hírközlési felügyeletet csak a bíróság tudta lebeszélni arról, hogy tovább kíváncsiskodjon adatkérelmünk okáról (a közérdekû adatokhoz való jog bárkit, indoklás nélkül megillet). A gyõri közlekedési felügyelet személyes elbeszélgetést tartott szükségesnek (teljesen feleslegesen, hiszen nem iratbetekintést, hanem adatkiszolgáltatást kértünk).

Némi tanácstalanság után a gyõri önkormányzat is gyakorolni kezdte adatkezelõi kötelességeit (tõlük bizottsági és közgyûlési jegyzõkönyv-kivonatokat kértünk, éves környezetvédelmi jelentést, a környezetvédelmi alap felhasználásáról szóló kimutatást, beruházásra vonatkozó alapadatokat, valamint információkat önkormányzati ingatlan értékesítésérõl, a képviselõk juttatásairól, viselt tisztségeirõl).

Kihasználtuk azt is, hogy az Egyezmény az "környezeti információkhoz" hasonlóan tágan értelmezi az adatkezelõ szerveket is, beleértve abba a "környezettel kapcsolatos állami szolgáltatást nyújtó természetes és jogi személyeket is". Ez az Avtv. szerinti "közszolgáltató" fogalmának kiterjesztése -- ami azért lényeges, mert ugrásszerûen szaporodnak a kommunális hulladékkezeléssel foglalkozó magáncégek. Ilyen például a gyõri Kommunális Szolgáltató Kft. (KOMSZOL) is, akihez -- miután kiderült, hogy a városházi környezetvédelmi irodában teljes a homály(!) -- négy ízben fordultunk "hulladékos" közérdekû adatokért. Kétszer bírósági ügy lett belõle.

Elõször úgy döntöttek, hogy nem válaszolnak, mert minek? Adatvédelmi ügyben ez azonban nem nyerõ taktika, mert a hallgatás a kiadás megtagadásaként értékelendõ, ami megnyitja az adatkérõ elõtt a bírósági utat. A kitûzött tárgyalás elõtt pár nappal aztán a KOMSZOL mégis megküldte a kért adatok (levelüket persze gondosan visszadátumozták.). A második esetben a tervezett új hulladékkezelõ létesítményük mûszaki alapadatait kértük (volna) ki, amit õk jogellenesen "döntéselõkészítõ anyagnak" minõsítettek. A minõsítés miatt -- az Egyezményt is idézve -- bírósághoz fordultunk, kérve a kiadásra történõ kötelezést. A tárgyaláson a KOMSZOL -- arra való hivatkozással, hogy a megbízott tervezõjétõl engedélyt kapott -- rábeszélte magát a kért adatok kiadására. Szánalmas dolgok ezek és a céget minõsítik -- számunkra viszont azt a tanulságot hordozza, hogy érdemes a bírósághoz fordulni.

Eddigi tapasztalatainkat beépítettük a közérdekû információk hozzáférésérõl most megjelentetett "Adatvadászat" c. brosúránkba. Értékelésünk során gyakran idéztük az Egyezmény alapelvei között megfogalmazott óhajt a hatékony és "szolgáltató" közigazgatásról. Azt az elvárást, hogy az adófizetõk pénzén mûködõ hivatalok nem uralkodhatnak a polgárokon.