Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tisztelt Nyiszlei Úr!

Év: 
2002
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Pakkpukk Piroska

Alulírott Pakkpukk Piroska azért írok magának, mert szeretném a figyelmét felhívni egy környezetvédelmi csalóra és ez a téma magát érinti, ezt a Lacustól tudom. Arról van konkrétan szó, hogy az Imola hetek óta szándékosan belerondít a maguk tudományos környezetvédelmi kísérletébe. Imola dadus nálunk itt a bölcsiben, ráadásul annyira oda van magától. Na nem magától, mert magát hálistennek nem is ismeri, hanem magamagától, pedig olyan lapos a segge, mint a leáztatott söröscimke. Ez látnivaló. Egyébként én sem ismerem magát, csak a Lacus mondta, hogy maga a fõmuftija ennek a szelektív gyûjtésnek, amibe mint mondtam az említett Imola egy az egybe belerondít. Tudja, pont itt a bölcsink elõtt vannak ezek a szelektív gyûjtõkukák és az a rihonya Imola azzal szórakozik, hogy az összes szaros pemperszet beledobálja a papírgyûjtõbe. Ténykérdés, hogy a konténer címkéjére rá van írva, hogy nemcsak a papírt, de a többrétegû papírtartalmú csomagolóanyagot is bele kell dobálni, de az Imola bemagyarázta a fõnökasszonynak, hogy a pempersz is többrétegû papírtartalmú csomagolóanyag. Azt mondja, hogy látnivaló, mert kívül mûanyagréteg, aztán papírréteg, ez már több réteg, benne pedig ott a szerves anyag maradék. Szóval tök olyan ez is, mint az ivóleves dobozcsomagolás, csak éppen nem tetrakockára, hanem fenékre szabott.

A fõnökasszony meg elhitte ezt a szöveget és azóta tényleg a papírkonténerbe dobálják az összes szaros pemperszet. Már elnézést Nyiszlei úr, hogy szarosnak nevezem, de ahogy a Lacus mondaná, ez ténykérdés. Azt is a Lacus mondta, hogy ez a dobozgyûjtés egy fontos tudományos kísérlet, mert igazából nem is a papírgyárnak gyûjtik a dobozt, az nem is tudna vele mit csinálni, annak csak a rendes papír kell. Szóval benn a válogatóba csak kiszedik a rendes papírból ezeket a dobozokat, vagyis ahogy a Lacus mondja a manuális térforma ellenõrzés után félrehelyezik. Aztán meg kiviszik a szeméttelepre, ahol letakarják szeméttel. Na ez a tudományos biológiai lebomlási és fizikai eltüntetési kísérlet. A Lacus mondta, aki ott dolgozik és õ hordja be a konténereket. De most aztán már nemcsak a dobozokat kell belõle különválogatni, hanem a rezes pemperszeket is, ami csalás, a környezetvédelmileg érzékeny polgárok becsapása, ahogy a Lacuskám mondaná.
Tisztelettel: