Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tejkimérés a Lehel téren

Élet, Erõ, Igazság
Év: 
2002
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Pencz Levente

Elkészült a volt Lehel piac helyén a Csarnok, kezdetektõl komoly esztétikai vita folyik róla. Piacra azonban a legtöbb ember nem az építészeti élmény miatt jár, hanem mert vásárolni szeretne. Ide lehet kosárral jönni, lehet papírba csomagolva kapni a kenyeret, és lehet házi tejet és tejterméket kimérve kapni. A HuMuSz, minden Kukabúvár és környezettudatos fogyasztó szurkol az ehhez hasonló vállalkozásoknak, amelyek ilyen környezetbarát alternatívák elterjesztésével próbálkoznak. A KukaBúvár kérdéseire Kovács Ádám vállalkozó válaszol.

 

 

Mióta foglalkozol tejforgalmazással illetve a kiméréssel?

Már hat éve, a kimérõs rendszer pedig két éve mûködik.

Honnan jött az ötlet, hogy adagold a tejet?

Hollandiában láttam elõször olyan berendezést, amiben egy hûtõ és egy adagoló volt egybeépítve. Ott ennek nagy keletje van, szerették az emberek. Késõbb itthon a BNV-n feltûnt egy magyar cég, aki gyártott néhány hasonló gépet, majd megszûnt. Ez a masina is abból a szériából származik, nagy elõnye, hogy könnyen tisztítható.

Pasztõrözött tejet árusítasz?

A gépbõl pasztõrözetlen tej folyik, ezt az ÁNTSZ két napig engedi így forgalmazni, nálunk azonban egy nap alatt elfogy.

Látok itt házi tejfölt, házi vajat, túrót, juhtúrót. Hogyan készülnek ezek a tejtermékek?

Polgárdiban mûködik a tehenészet, ahonnan mindez származik. Ott készítenek mindent házilag, hagyományos módszerekkel: a vajat kézi erõvel köpülik, a túrót gézen át szûrik, stb. Mivel emberek készítik, nem gépek, ezért kissé ingadozik a minõsége, ami azt jelenti, hogy pl. a tejföl egyszer sûrûbb, másszor hígabb. De hát emberek vagyunk.

Milyen forgalmat bonyolítasz? Hány üzletet mûködtetsz?

A törzsvásárlók száma több százra tehetõ, hétvégenként pedig ezernél is többen fordulnak meg a három üzletben összesen, Kispesten, a Garain és itt, a Lehelen. Minden üzlet jól megy, egyre többen vannak, akik még nem ismerik, megkóstolják, majd rendszeresen visszajönnek.

Mik a távlati terveid?

Egyelõre mindenki hozza a mûanyag flakont a tejnek, amirõl le akarom szoktatni az embereket: visszaváltható üveget szeretnék gyártatni kétféle méretben, literest és kisebbet. Kaptam már egy árajánlatot, de túl drágának tartottam, úgyhogy még keresgélek.

Mi errõl az Ön véleménye?

"Azért vásárolok házi tejet, mert finomabb, jobb és nem ég tõle a gyomrom, mint a bolti tejtõl. Az ebbõl készült aludttej pedig isteni, semmi víz nincs benne, a tejföl egy hétig is eláll." (Suhajda Istvánné)

"A mai zacskós tej tehenet sem látott. én ugyan most vettem elõször ilyen házi tejet, kipróbálom, mert semmi mûdolognak nem vagyok a híve. Nézze meg a pultban azt a juhtúrót, milyen darabos és érlelt, és a tehéntúró is már látszatra más, mint a közérti!" (Gyõrffy Istvánné)

"Ez a házi tej tizenéves problémámat oldotta meg, ugyanis ettõl nincsen hasmenésem. Vastag és finom föle van, amibõl kakaós vajkrémet szoktunk csinálni." (Lipták család)

"Érezni, hogy nincsen tartósítva, isteni belõle az aludttej olyan, mint gyerekkoromban. És a tésztára végre olyan túrót tehetek, amiben nincsen savó." (Bükiné)