Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szülés után

Év: 
2000
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Összeállította: László Ildikó

 

Szülés után 2-3 nappal két baba-mama csomagot kaptam a kórházban, mint mindenki más. (Tartalmuk: kenőcsök, pelenka, folyóirat.) Az egyiket puszta aláírás fejében osztogatták, a másikért címet, telefonszámot kértek - azóta időnként kapok egy pelenkával, egyéb termékmintával és kimerítő reklámanyaggal bélelt borítékot a . Kft--től. (A telefonos elérhetőségemet letagadtam.)

Ez tehát "tiszta ügy".

Ám hazaérkezésünk után néhány héten át különféle biztosítótársaságok ügynökei hívtak/zaklattak: gondoskodjunk már most csemeténk jövőjéről - boldogulásáról - boldogságáról, azaz kössünk velük szerződést havi x ezer forint befizetéséről 18 éven át, "melynek lejártával az összeghez csak a kedvezményezett férhet hozzá; hogyha pedig - Isten őrizz, de ugye erre is gondolni kell - valami történne vele, természetesen szabad kezet kapnak a szülők..." (Húúú, nagy kő esett le a szívemről!)

Egy szép napon aztán bájos, mosolygós fiatal hölgy csenget, aki "valami nagyon kedves, aranyos ügyben" jár (nővéremnél a hatodik napon, mikor még a felkelés is fájdalmasan nehezére esik az embernek): pár ezer forint ellenében hat éven át egy profi fotós járna majd hozzánk, aki rendszeresen lekapja a család szeme fényét. Albumot is mutat, telve tágra tátott szemű, szabályosra fésült gyermekekkel. Nem akarja észrevenni a lelkesedés nemlétét, (sem a már kitálalt levest az asztalon), kitartóan győzköd: eddig még egyik szülő sem tagadta meg gyermekétől azt az örömöt, amit majd akkor érez, mikor felcseperedvén kézbe veszi azt albumot, amelyet most náluk ilyen-olyan jutányosan...

Ha netalán megkérdi egy anyuka az Ügynököt, honnan tudja, hogy Kovács Istvánné Budapest, 1234, Kossuth Lajos u. 3/b alatti lakos az 1234567-es telefonszámon éppen két hete szülte meg Kovács Péterke nevő kisfiát, a válasz: a Központi Nyilvántartóból...