A lerakótelep Dunaújváros lakóövezeteitõl délre található, a Dunai Vasmû salakhasznosító üzeme és a Papírgyár közelében. A lerakót a Magyar Optikai Mûvek (MOM) létesítette még a hetvenes években, egy darab négyszáz és két darab nyolcszáz köbméteres földbe süllyesztett vízzáró medencével. A próbaüzem kivételével a területre kizárólag víztelenített galvániszapot szállítottak ömlesztve, részben mûanyag zsákokban 1978-tól kezdõdõen a MOM gyáregységei és azok utódai, valamint a Videoton. A három megtelt medence rekultivációja fólia, agyag és humusz takarásával, füvesítéssel történt. A telep bõvítésének engedélyezését 1995-ben kérelmezte a MOM, és a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelõség (KöDuKöFe) ki is adta a környezetvédelmi engedélyt. 1997-ben a telep a TERSZOL szövetkezet tulajdonába került.

A lerakótelep a jelenlegi kiépítettségi szintjén (öt medence) 3097 m3 (2517 tonna) galvániszapot ártalmatlanít; jelenlegi engedélyezett tároló kapacitása 10823 m3. A tervezett teljes kiépítettséggel az összes térfogat-kapacitás 42157 m3 lesz. Ha a cég megkapja az engedélyt a felügyelõségtõl e bõvítésre, akkor az elsõ három, megtelt medencét felszámolják. Hogy a galvániszapot hová teszik belõle, arról nem szól a hatástanulmány, viszont a medencék megszüntetése után a betonszerkezeteket és az aljzatszigetelést (bevizsgálás után) építési törmelékként normál települési szilárdhulladék-lerakóra szállítják(!).

Az új medencék vasbetonból készülnek, külsõ-belsõ szigeteléssel, és a töltés idején épületváz is lesz majd fölöttük. A bõvített lerakó a cég szerint harminckét évre lenne elegendõ. A hatástanulmány szerint a lerakó nincs kapcsolatban sem felszíni vízfolyással, sem talajvízzel.

A város szélén évtizedeken keresztül lerakott, illetve még harmincegynéhány évig elhelyezendõ I. illetve II. osztályú veszélyes hulladéknak számító, kadmium-, réz-, króm(III)-, nikkel-, cink-, kobalttartalmú és vegyes galvániszap nem Dunaújváros ipari üzemeiben termelõdött, hanem az egész ország kibocsátóinak terméke, mégis itt akarják véglegesen elhelyezni. A város részére jótéteményként hirdetett tevékenység tehát kizárólag önös anyagi érdeket szolgál. Meggondolatlanság az egyébként is súlyos környezetszennyezésnek kitett várost még tovább terhelni.

Amikor Aszód és Galgamácsa között, lakott településektõl távol, mûködik egy (és hazánkban az egyetlen végleges, legális) korszerû és biztonságos veszélyeshulladék-lerakó, akkor értehetetlen és elfogadhatatlan egy másik üzemeltetése egy ötvenhatezer lakosú város szélén, rosszabb földtani adottságok és biztonságtechnikai feltételek mellett.

Lösz

A lerakó, hasonlóan a városhoz, a Duna felett 40-50 méterre magasodó löszplató tetejére települt. A környezeti hatástanulmánynak a lerakó földtani adottságaira vonatkozó része jól érzékelteti a kis állékonyságú lösz problémáit: "A szelvény felsõ húsz méterét eredeti településben makroporózus szerkezetû lösz alkotja, amely víz hatására roskadásra hajlamos, fokozottan erózióérzékeny képzõdmény.

Illés Zoltán, az Országgyûlés Környezetvédelmi Bizottságának Elnöke a Népszavában is említi, éspedig a negatív példák között, hogy a dunaújvárosi ideiglenes veszélyeshulladék-lerakó folyvást bõvül, állandóvá válik. Idézet a cikkbõl: "Arra is fény derült a felügyelõségi meghallgatásokon, hogy az elmúlt idõszakban a székesfehérvári felügyelõség a dunaújvárosi I. osztályú veszélyeshulladék-lerakó bõvítését úgy engedélyezte, hogy a MOM, mint tulajdonos, már a végelszámolás fázisában volt és nem is létezett termelõ egysége, amelynek termelése során hulladékként galvániszap keletkezhetett volna. A tároló eladása után az új tulajdonos úgy kért bõvítési engedélyt a felügyelõségtõl, hogy a törvényben megszabott mértékeket ne haladja meg az engedélyezésre szánt terület, s ezáltal nem kellett részletes környezetvédelmi hatástanulmányt készíteni. Mindezt a felügyelõségnél is tudták."

Nyilvánosság

Az elõzetes környezeti hatástanulmányt a dunaújvárosi önkormányzat ügyfélszolgálati irodáján nyár közepén egy hónapig bárki elolvashatta, ha éppen nem nyaralt és ki tudta várni az ajtó elõtt útlevélre várakozók sorát, megkapta a vaskos kötetet, ha közben nem jött el az ebédidõ, és belemélyedhetett a józan halandó számára kínaiul íródott szöveg böngészésébe. Utána még véleményt is formálhatott arról, ha az adathalmaz nem riasztotta el, hogy számára mit jelent löszfalra épült városának szélén egy ország galvániszapjának tárolása. Csoda, hogy mindössze hárman írtak véleményt?!

A jelen eset is szemléletes példa arra, hogy a környezetünket érintõ ügyeknek sokkal nagyobb nyilvánosságot kellene teremteni, hiszen a városlakók nem tudják, mi történik környékükön, köszönhetõen a hírek visszafogottságának (sokáig csak egyetlen pár soros közlés a hatástanulmány közszemlére való kihelyezésérõl, ráadásul nem is a megszokott helyen), a közzététel idõzítésének (július 10 - augusztus 9.) és módjának (útlevélkérelmet intézõ zsúfolt iroda) - ám a széleskörû tájékoztatás ebben a városban egyeseknek nem is érdeke.