Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemétposta

Év: 
1999
Szám: 
Ősz
Szerző: 
dr. Kalas György

"Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!" -- ha jól emlékszem, ez volt a hippi-idõk egyik kedvenc falfirkája. Ezt a cikket a jelképes kiszállóknak ajánlom. Azoknak a hozzám hasonló fazonoknak, akik postaládáik teletömködését a fogyasztói társadalom idétlenségeként, felesleges zaklatásként élik meg. Környezettudatos fogyasztóként az a mániájuk, hogy vásárlói döntéseiket a valós szükségleteikhez igazodva, saját értékrendjükre és lehetõségeikre figyelemve szeretik meghozni (mérlegelve természetesen azok ökológiai következményeit is).

"Szemétpostának" hívja az angol. Reggel az újságkihordó dugdos "maszekba", aztán a fizetett terjesztõk tapétázzák ki a ládát, majd a postás is meglep egy-két árukatalógussal, shoppingmarhasággal -- estefelé pedig újabb terjesztõk nyomják a kapucsengõt. Ismerõs, ugye?

Akkor most jogászkodjunk kicsit. A felsorolásban például kétféle nem-mindegy dolog keveredik: a szóróanyagként bedobált címezetlen reklámtermékek -- illetve a kéretlenül, de névre szólóan postás-szagú küldemények.

Nem mindegy. A védekezési lehetõségeket keresve az alábbiakban külön-külön tárgyalom az egyes esetekben rendelkezésre álló jogokat, lehetõségeket.

 

1.) Címezetlenül érkezett szóróanyagok, reklámküldemények

 

Ennél az alapállás a következõ: adva van egy cég, amelyik a forgalom serkentésétõl indíttatva egy vagonnyi reklámanyagot nyomat, majd megbízza a terjesztõjét (postát, diákokat vagy az erre szakosodott céget), hogy azt egy adott területen juttassa el az adott célszemélyekhez. Mivel a "terítést" általában szúrópróbaszerûen ellenõrzik, a buzgó terjesztõ igyekszik minden ládát-lukat bedugni.

Mivel azonban a fentibõl mi ki akarunk maradni, elõször magunkban kell tudatosítani, hogy minket zaklatnak, igazunk van, ha védekezünk.

A címezetlen küldemények ellen azonban a jog nemigen nyújt segítséget és mivel a "nyugaton" szokásos "Robinson listák" nálunk még nem honosak, maradnak a különféle egyéni megoldási kísérletek (a terjesztõ farbarúgása nem az).

Elõször is a postaládán egyértelmûen jelezni kell, hogy annak gazdája elvben elzárkózik a címezetlen küldemények fogadásától. A rövid, ámbár nem szalonképes felirat ("Reklám-kuss!") helyett barátságosabbak a környezetvédõ egyesületek (Gyõr, Vác, BME Zöld Kör) által e célból nyomtatott postaláda-matricák.

Ha ennek ellenére is megjelennek a ládában címezetlen küldemények, az esetben két ajánlatom van:

  • a küldeményt az erre a célra nyomtatott "Konzumkacat" c. elmés matrica felragasztásával (portósan) postázzuk vissza a makacs feladónak,
  • vagy egy udvarias levélben tájékoztatssuk õket sajátságos életfelfogásunkról. A keretben olvasható egy minta -- amit azért fogalmaztam európai stílusban, hogy a címzett átérezze, hogy itt egy felkészült, kritikus fogyasztóval van dolga. Hadd szokja.

Ha válasz nem érkezik, a reklámújságok viszont tovább nyomakodnak, akkor az újabb levélben már fel lehet emlegetni a reklámok védõszentjét (Szt. Hadova), a nyilvánosságot, vagy ismét elõkerülhetnek a "Konzumkacat" matricák vagy mindkettõ. A tapasztalat szerint õk unják meg elõbb.

A terjesztõk egyébként családi házas beépítésnél általában figyelembe veszik a postaládára tett matricát, vagy a figyelmeztetést. Bérházaknál azonban a hatékony terjesztõ nem figyel, csak dugdos. De itt a védekezés is hatékonyabb lehet: akkor, ha a lakók a reklámújságoknak egy külön gyûjtõládát szerelnek fel, a terjesztõ gyorsan rászokik. Biztonsági okokból jobb, ha a gyûjtõláda a bejárati ajtón kívülre kerül, esetleg azzal a figyelmeztetéssel, hogy "ebben a házban csak . db reklámújságot kérünk".

2.) Pontosan címzett, ámde kéretlenül érkezett küldemények:

Az ilyen küldeménynél a legizgalmasabb kérdés az, hogy a feladó vajon honnan tudja a nevem, címem, és hogy jogszerû-e az adatfelhasználás?

Az, hogy születésünktõl fogva "kartotékok" vagyunk, tudjunk magunk is. Születéskor saját nevet, számot, igazolványt kapunk, nyilvántartanak minket, amerre csak megyünk, ügyintézünk, beírnak minket valahova. A személyes adataink felhasználásának azonban alkotmányi és törvényi korlátai vannak. Az 1992. évi LXIII. (Adatvédelmi) törvény alapvetõ garanciális rendelkezése szerint személyes adatot kezelni csak törvényi felhatalmazással vagy az érintett hozzájárulásával lehet.

A fogyasztók problémája általában éppen az említett "törvényi felhatalmazás"-ból, vagyis az 1995. évi CXIX. törvénybõl fakad. Ez a törvény a "fekete adatkereskedelem" letörése érdekében a (közvélemény- és piac) kutatás, valamint a közvetlen üzletszerzés (direkt marketing) céljából megengedi, hogy a személyes adatokat - kapcsolatfelvétel céljából - az érintett elõzetes hozzájárulása nélkül is megszerezzék, kezeljék. Ennek korlátja: a cégnek minden küldeményen közölnie kell, hogy honnan szerezte az adatokat, mire kívánja azokat használni és fel kell hívnia a címzett figyelmét, hogyan tudja az adatainak további kezelését megtiltani (törlés, tiltó listára helyezés).

Ez a törvény tehát -- a direkt marketinges lobbi nyomására - sajnos a szabad adatkereskedelmet tette fõszabállyá és az érintett csak kifejezetten az erre irányuló személyes nyilatkozatával tudja ezt megakadályozni. Segíteni szeretnék és nem hangulatot kelteni, de ugye érzik, hogy ennek pont fordítva kellene lennie?

Hogy honnan szerzik az adatokat? Mivel a lakossági adatok legfõbb kezelõje a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó, Választási Hivatal (a KÖNYV), érthetõen maga az állam lett a legnagyobb adatkereskedõ. Furcsán hangzik ugyan, de a KÖNYV -- bevétel orientált szervként - anyagilag érdekelt az adatkereskedelemben. Adatainkat a megkeresésben foglalt kívánalmak szerinti osztályozásban (életkor, nem, családi állapot, lakóterület, stb.) kigyûjti és értékesíti a kérelmezõnek (az alapadat díjtétele kb. 25 Ft/fõ + ÁFA).

A fentiekben természetesen csak a legális fõ-forrást tárgyaltam. Emellett a különféle cégek seftelnek a listákkal egymással is -- és itt sajnos nemcsak tipikusan kereskedelmi vagy csomagküldõ cégekre kell gondolni (hiszen van saját ügyféllistája pl. a pénzintézeteknek, az egészségügyi intézményeknek, a kamaráknak, a szolgáltató cégeknek). Emellett idõrõl idõre megjelennek a különféle begyûjtõ trükkök, amikor "piackutatás" címén (pl. dohánygyárak) vagy bóvli nyereményekkel kecsegtetve kérik a fogyasztóktól adatait, szokásaik beküldését. Õk is felkerülnek tehát a cég listájára, akárcsak az, aki rendelés címén egyszer már kapcsolatba került valamelyik csomagküldõ címmel. Aztán mehet a seft: három dohányost adok egy nyugdíjas nõért, stb.

Nem könnyû, kétlépcsõs harc vár tehát a polgárra, ha végleg ki szeretne maradni a reklámok kínálta sok jóból. Elõször is vegye le a bombázó dzsekit, majd kösse fel az alsónemûjét.

Aztán az 1992. évi LXVI. törvény (végrehajtási rendelete: 146/1993. (X.26.) Korm.sz. r.) alapján a központi adatkezelõt megcélozva kezdeményezze a személyes adataink üzleti célú kiadásának "letiltását" (általános jövõbeni letiltás). Ez történhet személyesen, vagy a mellékelten kinyomtatott levelezõ lap elsõ felének kitöltésével. A Nyilatkozatot ajánlott levélben a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes jegyzõnek, a megyei (fõvárosi) közigazgatási hivatalvezetõnek vagy közvetlenül az adatkezelõ (KÖNYV) címére kell megküldeni.

Az "általános letiltással" a jövõre nézve megszûnik a veszély, hogy személyes adataink bármiféle listán kikerülnek a központi adatkezelõtõl. Akinek azonban neve, címe már szerepel valamelyik csomagküldõ vagy reklámcég listáján, annak ez az általános letiltás nem lesz elég. Neki a levelezõlap második szövegének kitöltésével közvetlenül a szóban forgó céghez (cégekhez) kell fordulnia. Az 1995. évi CXIX. tv. rendelkezései értelmében az adatkezelõ kereskedelmi cég -- az érintett kérésére - a birtokában lévõ valamennyi üzletszerzési listáról köteles a kért adatokat törölni, beleértve a harmadik személy részére átadott (továbbadott) adatokat is.

Ezek a kérelmek illetékmentesek. Az adatkezelõk az érintettet írásban kötelesek ugyan tájékoztatni a kérések teljesítésérõl (a tilalmi listára való felvételrõl), de a további zaklatásnak jogi szankciója sajnos nincs. Marad a nyilvánosság, vagy ami még hatékonyabb, ha panaszukkal az adatvédelmi biztoshoz fordulnak (Dr. Majtényi László, Ombudsman Iroda, 1054 Budapest, Tüköry u.3.). Ez ugyanis már komoly dolog.

"Tisztelt Cím!

Az alábbi ügyben kérem szíves ügyintézését:

Tapasztalaton szerint Magyarországon is kialakulóban van az a környezettudatos (kritikus) fogyasztói réteg, amelyik maga igyekszik szabályozni az õt érõ információk mennyiségét és minõségét. Teszi ezt elsõsorban azért, hogy fogyasztói döntéseit a valós szükségleteihez igazodva, saját értékrendje és elhatározása alapján hozza meg.

A polgár azonban védtelen a címezetlen küldeményként postaládájába dobált szórólapok, hirdetési újságok és reklámkiadványok ellen, melyek -- a felesleges zaklatáson túl - szükségtelenül növelik hulladéktermelését is (a szemétdíjat is õ fizeti).

Eközben a feladó sem éri el célját, hiszen küldeménye olvasatlanul kerül a kukába.

Elsõsorban a fenti -- személyiségi jogi és környezetvédelmi -- okok miatt egy, Magyarországon rendszeresített matricán ezért jeleztem a postaládámon, hogy ingyenes kiadványokra nem tartok igényt. Kérésemet egyes terjesztõk figyelembe veszik -- mások nem.

Tiszteletben tartom reklámanyaguk eredeti célját (fogyasztók tájékoztatása), de kérem intézkedését, hogy megbízott terjesztõjük az én postaládámba a jövõben ne dobja be cégük reklámanyagait.

A megtett intézkedését köszönve, tisztelettel: stb."