Pesti Központi Kerületi Bíróság
XIII. Kerületi Bíróság
1055 Budapest, Markó u. 25.

Tisztelt Bíróság!

Alulírott Bödecs Barnabás (a Hulladék Munkaszövetség, HuMuSz elnöke), Dr. Kalas György (a Hulladék Munkaszövetség, HuMuSz elnöke titkára) Lukács András (a Levegõ Munkacsoport országos titkára), Szilágyi László (a KukaBúvár c. lap fõszerkesztõje), mint sértettek, a magánindítvány elõterjesztésére nyitva álló határidõn belül Seres László budapesti lakos ellen feljelentést teszünk az alábbiak alapján:

Seres László (Újságíró foglalkozású, munkahelye: Magyar Narancs folyóirat szerkesztõsége) a Magyar Narancs 1996. október 3-án megjelent számának "Ökobarnák" címû cikkében a magyar környezetvédõ mozgalmat általában - azok szakmai szövetségeit, a Levegõ Munkacsoportot, a Hulladék Munkaszövetséget, ezek Lélegzet, illetve KukaBúvár címû folyóiratait konkrétan megjelölve, illetve Dr. Kalas Györgyöt név szerint megnevezve a következõket állította:

"A dohányreklámügyben megnyilvánuló magyar környezetvédõk és orvosi egészségvédõk azonban leginkább állami tiltásban utaznak, ami nem meglepõ, lévén, hogy sose volt erõsségük az egyéni szabadság elismerése."

"... megnézzük, milyen egészségképpel operálnak a zöldek, akkor hamar láthatjuk, hol vannak e "népegészségügyi" érvelés gyökerei: a harmadikutas, látszólag apolitikus természetbarátságban és náci higiénia-elképzelésekben."

"Nem új és pláne nem különösebben szívderítõ dolog, hogy zöld argumentációval, retorikával idõnként barna mocsok kerül a felszínre. Olcsó példa lenne a Magyarországi Zöld Párttal elõjönni, ha nem kéne szomorúan megállapítani, hogy az MZP néhány nyilvánvaló náci alapvetésétõl eltekintve ellenségképeinek jó részét az alternatívok is osztják."

"Volt már idõ, amikor egy nép egészségügyébõl kifolyólag lecsaptak a dohányzásra. A Hitlerjugend nevû nonprofit szervezet írta elõ tagjainak..."

"A német nép-, faj- és országhigiénia érvrendszere végighúzódik a teljes természetvédelmi mozgalmon,..."

"Ami bennük és az alternatív zöldekben közös: egy kisszámú, általában jól szituált középosztálybeli fehér embercsoport elõ akarja írni népének vagy a világnak (...), mi az egészséges-természetes."

Továbbá idéz egy a német zöld mozgalomról mondott, de általánossá kivetített kijelentést: "az ökomozgalom ... állandó megvetés tárgyává tette a beteg életet..." "a zöld mozgalom példátlan felületességében összekeveri a károsultságok elleni küzdelmet a károsodottak megvetésével."

Ezek az állítások becsületünket - az általunk ellátott munkakörrel, illetve végzett közérdekû tevékenységgel összefüggõen - súlyosan sértik, annak csorbítására alkalmasak. A leírtak az általunk képviselt eszmeiséget a fasizmussal szándékosan összemosó csúsztatások. Tekintve, hogy újságcikkben megjelent becsületsértõ kifejezésekrõl van szó, véleményünk szerint Seres László e cselekményét nagy nyilvánosság elõtt valósította meg.

(...)

"Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet"

A szerzõnek, úgy vélem, egy kialakult képe, megrögzöttsége van a környezetvédõ mozgalommal kapcsolatban. Ennek "bizonyítására" kész, és úgy véli, hogy képes is. De nem errõl van szó, ugyanis nem érvel, nem vitatkozik. Könnyen átlátni a szitán. Egyszerûen a pecsétet szeretné a zöldekre rányomni, méghozzá úgy, hogy azt le se tudják onnan kaparni. Bármit képes maga mellett felhozni, hetet-havat összehord a cikkében, melyben én nem sok következetességet vélek felfedezni. Többek között éppen emiatt tartom felháborítónak írását.

A cikken végigvonul az egészség-ügy, ami szerint "egy kisszámú, általában jól szituált középosztálybeli fehér embercsoport elõ akarja írni népének vagy a világnak, mi az egészséges/természetes". Ennél többrõl van itt szó, ugyanis Seres úr vesszõparipája a szabadság kérdése. Ezzel kezdeném tehát.

A magyar környezetvédõknek sosem volt erõsségük az egyéni szabadság elismerése" - olvasom. Vajon neki olyan szabadság-képe van, amely szerint bármit meg lehet tenni? Én a cikkébõl legalábbis így érzem. De hát mi van a tiszta levegõhöz, a csendes, nyugodt utcákhoz, a sértetlen természethez való joggal, ezek állandó és egyre duvább megsértésével. Az ezekhez való szabadságommal mi a helyzet? És kérdem én, miért kell nekem folyton nemzetekfeletti vállalatok undorító hirdetéseit bámulnom, avagy járjak inkább csukott szemmel? A szerzõ talán csak a szennyezés, a pusztítás szabadságáról tud, csak azt ismeri?

Egy másik kiindulópontot, a klasszikus liberális szabadság-felfogást véve alapul is el kell ismerni a "szabadságkorlátozás" szükségességét. Eszerint bármit meg lehet tenni, amíg az másokat nem sért. Manapság viszont cselekedeteinknek szinte elképzelhetetlen hatásai is lehetnek. Itt nem is annyira a dohányzásra gondolok (amelyrõl Seres úr elõször azt írja, hogy "magánügy", majd késõbb a "füsttõl szenvedõk jogos, autonóm, helyi fellépésé"-rõl szól.), sokkal inkább bizonyos szennyezõ ipari tevékenységekre vagy esetleg az autókra is. Nézzük például a csomagolóanyagokat (ha már a HuMusz-t kétszer is szóba hozza): szabadságom abban merül ki, hogy válogathatok, hogy mondjuk a tej mellé milyenfajta szemetet kérek. Tudniillik úgy a zacskó, mint a doboz is rögtön a hulladék közé kerül, csorbítatlan marad viszont a gyártók nyereség-szerzéshez való joga. A szemetet is eladják, méghozzá gyakran igen drágán - még a szemetelés is sokba kerül nekünk, nem is beszélve az elszállítási díjról. A világ legtermészetesebb mozdulatának, ahogyan egy árut leemelünk a polcról, igen távoli hatásai is lehetnek, mondjuk egy Új-Zélandról idehozott alma esetén - ki tudja milyen körülmények között termesztették, hogyan szállították annyiezer kilométeren keresztül, amíg Somogyban szépen mennek tönkre az almatermesztõk. Mindez pontosan a liberális piacgazdaság következménye. Ennek örül a cikk szerzõje?

Társadalomban való létünk számtalan "korlátozással" jár együtt - avagy mennyien tiltakoznak egyéni szabadságuk megsértése címén, midõn piros lámpánál nem mehetnek át az úttesten? Éppenséggel a szabadság és a rend egyfajta finom egyensúlyára, ennek a dinamikus, folyton változó egyensúlynak az elfogadottságára alapulnak a civilizációk. Az "egyéni szabadságjogok" általában éppen úgy alakultak, hogy az egyes, érintett társadalmi csoportok politikai nyomást gyakoroltak, s ennek következtében kerültek be az õket védõ jogok.

Többek között az ökológiai válság hívta fel a figyelmet arra, hogy ezt az egyensúlyt ismét át kell gondolni, át kell formálni.

Ha mindenkinek egyéni szabadságában áll az, hogy autót vezessen és ennek következtében óriási dugók alakulnak ki, egyesek közlekedési csõdrõl beszélnek, a légszennyezés elképesztõ arányokat ölt, akkor ez kinek jó? Kinek jó, ha a bent ülõk egyéni szabadságát védjük?

A másik vádpont a kormányzati beavatkozások követelése. A szerzõ Heller Ágnest idézve azt írja, hogy "... a mozgalmak mindenáron megtorló intézkedéseket és jogi korlátozásokat sürgetnek". Ha Seres úr ismerné a magyar környezetvédõ mozgalmat (amit lehetségesnek tartok, viszont azzal tisztában vagyok, hogy kényszerképzeteitõl nehezen tud megszabadulni), akkor jól tudná, hogy rengeteg mindennel foglalkoznak, nem a döntéshozatal befolyásolása köti le összes energiáikat, sõt! (Csak példaképpen említem, hogy Magyarországon több kiterjedt környezeti neveléssel foglalkozó hálózat is mûködik.) Az viszont közismert, hogy egy jogszabály hiánya is döntést takar, ez a döntés pedig a leggyakrabban éppen a szennyezõ tevékenységek gátlástalan folytatását teszi lehetõvé. (Ide értem a szellemi környezetünket pusztítókat, mint például a reklámáradat.) Ezért húzódtak/húzódnak a döntéshozók ezen intézkedések meghozatalától gyakran a végtelenségig. A jelen helyzet éppenséggel a szennyezéssel, pusztítással együttjáró haszonszerzés szabadságát biztosítja.

A szerzõ veszi magának a bátorságot és a Hitlerjugenddel példálózik!

Pontosan a "legliberálisabb" országokban folyik már-már hisztérikus kampány az "egészség" védelmében. Attól, mert a fasizmus idejében is hasonló volt a helyzet, talán még nem kellene lefasisztázni ezen országok kormányait.

Merem állítani, hogy a mai magyar mozgalom még idõnként sem rukkol elõ semmiféle barna mocsokkal. Annál piszkosabbnak tartom a cikk szerzõjének szándékait. Aki valamennyire ismeri ezen mozgalmak egyáltalán nem egységes világképét, az tudhatja, hogy értékrendjük teljesen eltér a barnákétól.

A cikk kapcsán még megjegyeznék néhány dolgot. Elképesztõen pofátlanul bánik Seres úr az idézetekkel, melyeket kiragad a szövegkörnyezetükbõl, ugyanakkor így sem egészen világos, hogy mit is akar belõlük "kihozni". Azt akarná sugallni például, hogy az Ökotáj fasiszta beállítottságú?

Javasolja, hogy "valami jó fej szervezet" nyomasson kampányt a tévében és a lapokban. Talán nem tudja, hogy számtalan alkalommal "visszadobtak" cikkeket, megvágtak anyagokat? Talán nem tudja, hogy kevés szervezet éves bevétele lenne elég néhány percnyi tévéreklám megfizetésére? A legeslegdemokratikusabb országban például rendesen kifizetett reklámok, melyek egy másfajta értékrendet tükröznek (például az autózásról szólva) nem kerülhetnek mûsorra a legnagyobb tévécsatornákon. Több per is zajlik már a témában. Ennyit a kampányokról.

"A magyar ökomozgalom sehol sincs" - jelenti ki. Állítom, hogy sok térségbeli országhoz képest jól áll a magyar mozgalom. Azt, hogy több területen nem jutott el odáig ahova a nyugat-európai mozgalom már igen, jónéhányan fájlalják, de pillanatnyilag "ennyire telik".

A szerzõ találhatott volna "sebezhetõ" pontokat, de írásában nyomát sem látom ennek, annál inkább kivehetõ a gyûlölet, a türelmetlenség, a párbeszédtõl, a másikra való odafigyeléstõl való irtózás. Érthetetlennek tartom, hogy egy ilyen hangvételû cikk ennyire kiemelt helyen szerepeljen és még átvegye más lap is.

László Andor