Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tűzzsonglőrből konyhatündér

  • 2010. augusztus 01. 02:00
  • juci

Tekertem bringával a városban, amikor megakadt a szemem egy oszlopra ragasztott matricán: környezetbarát, biciklis ételfutár ajánlkozott. Hát végre valaki megcsinálta? Röviddel ezután Sinkó Bori (a Kétker-Étkem ötletgazdája) már velem szemben ült és válaszolgatott a kérdéseimre.

Az egész azzal kezdődött, hogy Bori megkérdezte barátait, szeretnék-e, ha főzne rájuk? A válasz egybehangzó igen volt. Így történt, hogy elkezdte kihordani a kaját az irodában senyvedőknek. Aztán egyre többen lettek, akik kértek Bori főztjéből és egyszer csak egy üzlet közepén találta magát ez a kedves, fiatal lány. Ma már segítsége is van a konyhán, és persze ott vannak a biciklis futárok. Az idénynek megfelelő alapanyagokat a Vásárcsarnokban szerzi be a menühöz, aminek összeállításához kedvenc gasztroblogjaiból merít ihletet.

A főzést fiatalon kezdte, aztán amikor tavaly ősszel beindult a „volumenfőzés”, akkori párja is besegített – vega éttermek szakácsaként megismertette vele a különleges alapanyagokat, és adott egy-két hasznos tippet, hogy mennyi az annyi, amikor valaki több emberre főz.

 

Zöld, vagy ez a normális?

Miért volt fontos Borinak a környezet? „A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a barátok visszaadták a dobozt, amiben az étel volt.” – nézett rám csodálkozó tekintettel, hogy ez miért kérdés egyáltalán. A biciklizés is magától jött, ez bizonyult logikusnak a belvárosi környezetben. Egyre-másra kapta a pozitív visszajelzést, hogy milyen jó, hogy bringával, visszaadható dobozban hozza az ételt, ezután döntött úgy, hogy a zöld szemléletet kicsit tudatosabban is felvállalja.

 

Hulladéktermelő ételfutárok
Az ételfutárok rengeteg hulladékot gyártanak. Az eldobható dobozok egy része polipropilénből van (PP), aminek a begyűjtése és újrahasznosítása még gyerekcipőben jár. A polisztirolból (PS) készültek még problémásabbak: itt is gond az újrahasznosítás, de a gyártásukkor rákkeltő anyagokat használnak és a hulladékégetőben is ilyen anyagok szabadulnak fel belőlük.

 

A dobozok műanyagból vannak, de Bori ma is folyamatosan kísérletezik a csomagolással. Egy doboz betétdíja 200 forint, amit a kuncsaftok az elején kifizetnek, utána pedig a cserebere folyik. A dobozokat elmosva kell visszaadni. „Az ÁNTSZ-nél már jól ismernek” – mondja mosolyogva, amikor a jogi háttérről kérdezem. Hosszas tanakodás után az ÁNTSZ kijelentette, hogy van lehetőség a betétdíjas csomagolásra az ételfutároknál, de ennek az a feltétele, hogy olyan eljárással tisztítsák, mint az éttermekben a tányérokat.

 

A visszaváltási fegyelemmel Bori nem elégedett, mert számításai szerint az evők egytizede nem adja vissza a dobozt. A maximalista. 90 százalék tehát visszaadja, ami jól mutatja, hogy milyen hatékony lehet egy ilyen rendszer. Csak így tovább!

 

Graczka Sylvia

 

További információ és rendelés: http://ketkeretkem.sod.hu/