Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az állam a multikat minősítési rendszerrel szűrné ki

  • 2013. július 15.
  • Pauló Gergő

Üzletileg nehezen vállalható feltételek teljesítésére kényszerítheti a hulladékkezelő cégek külföldi befektetőit az új hulladéktörvényben lefektetett minősítési rendszer. Kérdés, hogy az állam valóban szorít-e még egyet a vegyes tulajdonú cégeken, vagy beéri a kötelező rezsicsökkentéssel. Azt viszont már jelezte, ha gond lesz a szolgáltatással, segít. Úton az állami hulladékkommandó közmunkásokkal.

Már csak Áder János köztársasági elnök szignójára vár, és életbe léphet az a múlt héten elfogadott törvénymódosítás, mely lehetővé teszi közmunkásokkal működtetett szemét-kommandók „bevetését” olyan a településeken, ahol úgynevezett szolgáltatási szükséghelyzet áll elő. A várhatóan a katasztrófavédelem alá kerülő szervezet afféle kukás kommandóként akár a helyi hulladékkezelő cég járműveit és eszközparkját is kisajátíthatja, kárpótlás mellett.

A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott, múlt pénteken elfogadott törvénymódosítás szövegében az áll: ha egy önkormányzat nem biztosítja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást (illetőleg a jogszabályban előírt, a szolgáltatót minősítő eljárás eredménytelenül zárul), arról „haladéktalanul, de legfeljebb 3 napon belül tájékoztatja a kormányrendeletben kijelölt állami szervet”.

A még közelebbről meg nem nevezett állami szervezet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ideiglenes ellátására 15 napon belül kijelöl egy „közérdekű szolgáltatót” (ami egy új intézmény a hulladékkezelés területén), aki a feladatot az „irányadó közszolgáltatási díj fejében köteles elvégezni”. Ez ellen a döntés ellen fellebbezni nem lehet, a megbízás (kijelölés) akár 9 hónapra is szólhat, és egy alkalommal, legfeljebb 3 hónappal meghosszabbítható.

Hulladékszállítás

A módosítás úgy rendelkezik, hogy a minősítésen elhasalt vagy még át nem esett, így a szolgáltatásból kizárt céget arra lehet kötelezni, hogy kártalanítás mellett adja át a tevékenység végzéséhez szükséges eszközeit. A településekhez tartozó hulladékkezelő-udvarok a szemét átvételét nem tagadhatják meg, ugyanakkor az ideiglenes, illetve szükségellátás költségeit a hulladéklerakási járulék előirányzat terhére biztosítani kell.

A január óta hatályos hulladéktörvényben szó van a hulladékgazdálkodói minősítési rendszerről is, melynek bevezetése részét képezi az EU hulladékkezelési irányelvei magyar jogba illesztésének. Ez utóbbit 2010-re kellett volna megtennünk, elmaradása automatikusan kötelességszegési eljárást vont maga után.

Magyarázó jogszabályok nélkül viszont nem világos, hogy egyes településeket, szolgáltatási területeket legalább milyen minősítésű szolgáltatónak kell kiszolgálnia. Adott esetben – a törvényben rögzített módon – ez többféle lehet, de konkrétan nem tudni, hogy milyen esetre melyik szint lesz a mérvadó.

Iparági szempontból döntő lehet, hogy a magasabb minőségi fokozatokat a szolgáltatóknak mekkora része tudja biztosítani. Egyes vélemények szerint, ha a kormány végső céljai közt szerepel, hogy az állam 2014-től átvegye a terület irányítását, azt úgy tudja a legolcsóbban megtenni, ha olyan feltételeket támaszt, melyeket a szolgáltatók nem tudnak teljesíteni.

Teljes cikk: hvg.hu